„Néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál, de nem találták ott a testét.”(Lk. 24: 22-23)

Húsvét üzenete mindig megállít, gondolkodásra késztet. Míg a karácsonyi Gyermek köszöntése meghitt együttlétre hív, addig a húsvéti evangélium igazából megoszt bennünket. – Hiszen a feltámadás kérdéséről – ahányan vagyunk, annyiféleképpen vélekedünk. Nem véletlenül. Szemtanúk hiányában, az üres sír és a benne hagyott leplek birtokában a húsvéti csoda értelemmel fel nem fogható.
Jézus Tamásnak mondott Igéje, hogy „Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek” (Jn. 20:29) mindnyájunkat döntésre hív, és ezzel az üdvösségbe vágó kérdéssel állít meg: „Aki hisz énbennem, ha meghal is, él. Hiszed-e ezt?”(Jn. 11:26). Aki igennel felel, annak a számára Jézus nem törpül egy gyermekkori emlékké; nem silányul egy bibliába temetett, áldott emlékű hőssé. Aki igennel válaszol, annak Élő Jézusa van! Benne keresendő a teljes húsvéti öröm. Általa adatik a felismerés boldogsága.
Az első húsvét napján a félelem és a döbbenet uralta a szíveket. Megannyi rendkívüli esemény rázta meg a Jézushoz tartozókat. Felismerés helyett megijedtek, a döbbenet miatt nem láttak és nem hittek. A húsvét öröme nem jutott el a szívükig.
Ha jól belegondolunk, valóban hátborzongató események mentek végbe!
– A katonák földrengés okozta recsegésre, ropogásra ébredtek. Jézus teste eltűnt a sírból! Remegve számolnak be a történtekről Jézus gyilkosainak. A hírre hazugság, tagadás, vesztegetés volt a válaszuk.
– A balzsamozni érkezett asszonyok csak az elhengerített követ és az üres lepleket találták. Szívüket félelem, és mélységes döbbenet töltötte be. Ez utóbbit az angyalok megjelenése csak fokozta, s jött a következő döbbenet: asszony létükre hírnökökké tették őket!
– A tanítványok közössége darabjaira hullott. Csalódtak Jézusban, és csalódtak egymásban. Három, együtt töltött év után a kereszt alatt csak Jánost látjuk. Péter megtagadta, Júdás elárulta Őt és öngyilkos lett, Tamás egyedül akart gyászolni. Kétkedve fogadták az asszonyok beszámolóját: „Néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket.” A feltámadás híre mindössze ennyit váltott ki belőlük: döbbenetet. A hír hallatán Péter és János futásnak eredt, de az üres sír látványa csak Jánost segítette hitre, senki mást.
Íme, a feltámadás kérdése az egykori közösséget is megosztotta!
Mi történt mégis, amiből hit fakadt? Hogyan váltak ismét közösséggé? Nos úgy, hogy maga Jézus jött el hozzájuk! Önmagával ajándékozta meg őket. Békességük, örömük forrásává vált! Mennybemeneteléig negyven napot ajándékozott nekik, hogy hitre jussanak, hogy az élő Úr bizonyságtevőivé válhassanak.

A legnagyobb ajándék az, hogy Krisztus velünk sem akar mást tenni, mint egykor: meg akar győzni arról, hogy „nagyobb az Isten” (Jób 33:12; 1Jn. 3:20). Erejével legyőzte a bűn erejét és megtörte a halál hatalmát. Ő ma is a kételkedőket, a gyászolókat, a reményvesztetteket keresi. Kegyelem az, hogy addig szegődik mellénk, amíg úton vagyunk! Megállít, akárcsak az asszonyokat, és küldetéssel bíz meg. Jeleivel és csodáival eszméltet úgy, mint az emmausi tanítványokat. Egyetlen egyért is visszatér, akárcsak Tamásért, hogy eloszlassa a kételkedést. Bűnbánatra segít és feloldozást ad úgy, mint Péternek a Tibériás-tengernél.
Húsvét üzenetét úgy vihetjük tovább, ha merjük hinni, hogy „Nagyobb az Isten”. Hatalmasabb minden bűnünknél, félelmünknél, aggodalmaskodásunknál, gyászunknál! Nagyobb a gazdasági válság okozta gondjainknál; hitelesebb a pártkampányok valamennyi ígéreténél, erősebb a hitetlenség, a közöny romboló erejénél! Hívőknek, keresőknek, kétkedőknek, ünnepi látogatóknak; gyülekezetünknek, sőt általunk a világnak Önmagát: jelenlétét, békességét ajándékozza!
Könyörögjünk azért, hogy a húsvéti evangélium ne csupán megdöbbentsen minket, hanem rádöbbentsen arra, hogy minden érettünk történt! „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”(Jn. 3:16). Ámen.

„Krisztus feltámadott, Kit halál elragadott;
Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk, Alleluja.
Ha Ő fel nem támad, nincs többé bűnbocsánat.
De él, ezért szent nevét, Zengjük Ő dicséretét, Alleluja.”