A tanítványok
(A 2010-es nyári gyermektábor naplója)

Nagy várakozás előzte meg idei hittan táborunkat. Megbeszélések, majd felkészülés otthon, az indulás előtti próbára. (A bibliai történeteket a szolgáló felnőttek mutatták be a gyermekeknek). Feleségemmel, gyermekeimmel; Marinával, és Matyival indultunk idén már hetedik alkalommal a gyülekezeti hittan táborba a cserháti Szandára. Négy korcsoportot különböztettünk meg egymástól:
1. A kicsik 7-8 évesek voltak. Felelősük Ica néni és Tamás bácsi voltak.
2. Kis – középső csoport 8-9 évesek voltak. Felelősük Ága néni és Gyuri bácsi voltak.
3. Csoki csoport 10-11 évesekből állt. Felelősük Tiszteletes néni volt.
4. Legnagyobbak 12-14 éves korúak voltak. Felelősük Mariann néni volt.
Táborunk teljes létszáma 41 fő volt.

Első nap

Az indulás napján csendes, napsütötte, meleg reggelre ébredtünk zuglói kis lakásunkban. Csomagjaink elhelyezése után munkára fogtuk Toyotánkat, és dugig rakott autónk vidáman szaladt végig a kanyargós, ám gyönyörű tájakkal ékesített úton, a cserháti Szanda községig. A többiek vonattal kezdték utazásukat, és a tábor autóbuszával érkeztek meg. Érkezésünkkor széles mosollyal fogadott bennünket Marika, a szandavári gyermektábor vezető - gondnoka. Kiválasztottuk szobánkat, és máris indultunk megismerni táborunk adottságait.
Nemsokára egy autóbusz állt meg az utca sarkán. A gyerekzsivajról azonnal tudtuk, hogy megérkeztek „gyermekeink”. Az elszállásolás után, falatozás, majd közös tábori terepszemle következett. A nyitó áhítat fél négykor kezdődött, melyet Szőke Noémi, gyülekezetünk egyik lelkipásztora tartott, a Lk 5, 27 alapján. „Kövess engem” hangzott az Úr jézus felhívása mindnyájunkhoz. Ezt követően Péter halfogását (LK 5, 1-11) és Lévi elhívását (Lk 5, 27-32) mutattuk be a gyermekeknek. Jelmezeink és előadásunk nagy sikert aratott. Később korcsoportok szerinti kiscsoportos beszélgetésen tudtuk elmélyíteni, megérteni a látottakat, hallottakat.
Vacsora után ismerkedési est következett, ami sok mosolyt csalt minden jelenlévő arcára.
Az első nap eseményei jól elfárasztottak kicsit és nagyot egyaránt. Táborunkban senkinek sem volt gondja az alvással!

Második nap

A második nap reggelén zenés ébresztésben volt részünk. Néhány gyermek még simogatást is kapott, úgy, mint otthon. A reggeli torna pedig jól egybe rázta a társaságot testi, lelki frissességet adva mindenkinek. A cserháti reggeli friss levegő elfeledtette velünk a pesti festékszagú ózont.
Reggeli után jóllakott mosollyal sorakoztunk a délelőtti áhítathoz, melynek témája: „A tanítványok csodákat élnek át” volt. Aranymondásnak Jézus szavát választottuk: „Ne félj, csak higgy!”
Jelmezes tanításunk – Jairus lányának feltámasztása (Lk 8, 40-41; 49-56) és az ötezer ember megvendégelése (Jn 6, 1-15) volt. Nagy taps hallatszott a tanítás végén, ami bizony jó ösztönzés volt számunkra! Kis szünet után ismét a kiscsoportok kapták a főszerepet, ahol a gyermekek választ kaphattak kérdéseikre is.
Rövid sportfoglalkozás következett, mely után ismét az ebédlő asztalnál vártuk az Úr Jézust, hogy áldja meg ételünket.
Ez után a csendes pihenő vette kezdetét, amely Istennek hála, tényleg csendesre sikerült.
14 óra körül a gyermekek csoportjaikban készültek az esti előadásra, „elhívás és csodák” témakörben. Kb. egy óra gyakorlás után kisétáltunk egy falu széli portára, ahol két felnyergelt ló állt rendelkezésünkre. Gazdáik készségesen vitették körbe a gyermekeket, akik nagyon örültek annak, hogy lóhátról láthatják a világot.
Este az „Elhívás és csodák” című egyénileg kitalált csoportos előadás következett. Nagy élményt jelentett látni a gyermekek találékonyságát, ötleteit, előadását.
11 órára azonban mindenkinek sikerült csendben maradni, és pár perc múlva aludtak a nebulók.

Harmadik nap

Reggel 7 órakor ismét zenés ébresztő, reggeli torna, majd a mindig „népszerű” fogmosás következett. A kiadós reggeli után a bejárati teraszon vártuk, hogy indulhasson a sokaság a szandai várromhoz. Ekkor készültek azok a csoportképek is, melyeken János bácsi a helybéli vadász, mint túravezető is látható.
Amíg a gyermekek a hegyi ösvényt járták, én két gyengélkedő kis „tanítvánnyal” Balassagyarmatra kocsikáztam. Nem titkolt célunk az volt, hogy gyümölcsöt vásároljuk a táborlakók számára és e nemes feladat végeztével, ehessünk egy nagy kehely fagyit tejszínhabbal. Minden feladatot sikeresen oldottunk meg, főleg az utóbbit, és ebédre már „otthon” is voltunk.
A 9 km-es erdei túra élményeit egyénileg gyűjtöttük be, megkérdezve társainkat, hogy: „na, milyen volt?” Meredek, vadregényes, szakadékokkal tarkított ösvényen kaptattak fel a csúcsig, de a felejthetetlen panoráma kárpótolta a csapatot minden nehéz percért és izzadságcseppért. Elmondásuk alapján minden elismerést megérdemelnek a gyermekek épp úgy, mint a vezetők.
A délutáni áhítatot Tiszteletes néni tartotta, melynek témája: „Tanuló tanítványok” - volt. Aranymondásunk pedig: „Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek.” A bibliai rész a magvető példázata volt. A hat felnőtt ismét beöltözött, de most magnak álcázva magukat: madaraknak, akik nagyon szeretik a magokat, a napnak, ami erősen süt, hogy a gyermekek láthassák, mi történik a magocskákkal. Az előadás végén igazi búzamagokat osztottunk ki a gyermekek között, akik nagy örömmel fogadták a föld ajándékát.
A kiscsoportos beszélgetésekben választ kerestünk a „hogyan állhatok ellent a kísértésnek?” kérdésre.
A vacsorát követően két nagyfiút baleset ért. Ma már, hála Istennek, mindketten érkeztek a gyülekezetbe. Akkor és ott, az értük imádkozó gyereksereg megértette, hogy mindenkinek jobb, ha szót fogad nekünk, és otthon szüleinek!
A tábor következő napjain kivétel nélkül mindenkinek „ötös” lett a magatartása.
A harmadik nap éjszakája is csendesen pergett le.

Negyedik nap

A reggeli gitár zengés és énekszó után ismét a torna tette ébredésünkre a pontot. A korgó gyomrok megteltek finomságokkal, és ezt a felemelő érzést csak a szobaszemle redukálta le kicsit.
Áhítatunkat Ága néni tartotta, bársonyos hangjával elringatva az egybegyűlteket. Témája: „A gyenge tanítványok” - volt. Arany mondásunk ismét Jézustól származott: „Ahogy én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást.” (Jn 13, 34)
A bibliai részt pedig ismét mi mutattuk be a nagyérdeműnek. A Mt 26, 36-46 alapján a Gecsemáné kertben, és a Mt 26, 69-75-re alapozva, ahogy Péter megtagadja Jézust. A tapsról tudtuk, hogy otthoni készülődésünk nem volt hiábavaló. A kiscsoportokban pedig a hűség, a félelem, és az „elalvás” (figyelmetlenség) témáját elemeztük. Ezután sportfoglalkozás, majd az ízletes ebéd következett. Ebéd után néhány étkezőasztalhoz illő kérdést intéztem a gyerekekhez, illik nem illik témakörben: a válaszok jó pontokat értek. Öt ebédet fogyasztottunk ittlétünk alatt, de az illem kérdések is ízlettek, mert Icussal újabb „adagot” kellett készítenünk Dizseri Eszter könyvéből. Sokan sok jó pontot szereztek, ebéd előtt a terítés szolgálatával, ebéd alatt a jó válaszokkal.
Csendesen dőltünk hátra a pihenő másfél órájában, majd három óra felé átmentünk János bácsi portájára a Házi Múzeumba. A fényképek többet mondanak, mint amennyit én most le tudnék írni. Lényeg az, hogy János bácsi saját életútján keresztül a vidék történetébe avatott be bennünket, igen élvezetes módon. Ez az élmény számomra is felejthetetlen marad.
Vacsora után közös éneklés és beszélgetés következett.
A negyedik nap éjszakáján is csend honolt a szobákban, álom országban mindenkinek volt hely.

Ötödik nap

Az előző napokhoz képest csak a reggeli áhítat hozott változást, ugyanis most Ica néni magyarázta a gyermekeknek, hogy a megerősített, hitvalló tanítványok hogyan követték Jézust.
Aranymondásaink: „Boldogok, akik nem látnak, csak hisznek.” (Jn 20, 28)
„Kövess engem” (Jn 21, 19) – voltak.
A csoportos beszélgetéseken Jézus követésének mikéntjére kerestük a választ. A második kérdés az volt, hogy kinek melyik történet tetszett. Volt, aki azt is elmondta, hogy miért.
Ebéd után két részre választottuk a csapatot. Egyik fele a „hagyományőrző” alkalmon vett részt a helybéli 80 éves Erzsike nénivel, aki úgy énekelt a csuhékötözés közben, mint fiatal korában, a fonóban. És még az Úri Imát is elmondta nekünk, latinul. Sok érdekes történetét hallgatva egy kicsit mi is a régi korok paraszt házainál lehettünk gyermekekként. Közben a csapat másik fele János bácsi felügyelete alatt az íjászat mesterfogásait tanulhatta meg. Fiúk, lányok egyaránt elszántan céloztak, lőttek, és találtak. A képeken látszik, hogy a germekek milyen komolyan vették ezt az ősi magyar sportot. Arra gondoltam, hogy lóra ülve épp olyanok lennének, mint Árpád vezérei.
Vacsora után a tábortűz vonzotta a picúrokat. A ropogó tűz mindig lebilincselő élmény. A melegfényű emelvényen láthattuk a ki mit tud - ban a gyermekek előadásait, melyek nagyon mulatságosak és tanulságosak voltak mindannyiunk számára.
A félhomályban már sokan gondoltak szüleikre, testvéreikre; remélve, hogy másnap már otthon, saját ágyukban fognak aludni.

Hatodik nap

A reggeli és délelőtti programokat már mindenki ismerte. Mégis rendkívül érdekesre sikerült a nap kezdete, mert a finom reggeli után áhítatra gyülekezve immár barátként üdvözölték egymást a gyermekek.
Áhítatunkat Tiszteletes néni tartotta, a hitvalló tanítványokról szólt.
Aranymondásunk ez volt: „Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról én is vallást teszek az én mennyei Atyám előtt.” (Mt 10, 32)
Ez után a felnőttek ismét jelmezt vettek magukra, és mint hitvalló tanítványok elevenítették meg azt a bibliai történetet, melyben Péter a jeruzsálemi templom előtt ülő sánta koldust meggyógyítja. A nagyok közül Barbara játszotta a sánta koldust. Játéka igen élethűre sikerült, ugyanis napok óta sántikált a táborban ínhúzódása miatt. Mosolyogva alakította szerepét, fájdalma ellenére. Titkon mindannyian reméltük, hogy Jézus őt is meggyógyítja.
A színes tanítás után a díjkiosztás következett. Most lehetett beváltani a jó pontokat apró és különleges csecse-becsékre, könyvekre. Minden gyermek kapott valamilyen ajándékot. Nagy volt az öröm!
Az ebéd csendesen zajlott, tudtuk, hogy az autóbusz nemsokára megérkezik értünk.
A csomagok elkészültek. Az élmények, és a tanulságok is a helyükre kerültek.
Kisvártatva megérkezett az autóbusz. Felpörgött a motor, integető gyermekkezek látszottak az ablakokban, amíg az autóbusz el nem tűnt a kanyarban.
Ahogy visszatértem a tábor területére, valami furcsát észleltem.
Hallod ezt a csendet? - kérdeztem feleségemet, Icust.
Igen – volt a válasz – nagyon szokatlan.
Akkor gyorsan induljunk utánuk!
Reményeink szerint, táborozó „gyermekeinkkel” hamarosan viszontláthatjuk egymást Zuglóban!


A hittan tábori beszámolót szeretettel közreadja: Orbán Tamás presbiter és családja

Az alábbi galériában megtekinthető néhány kép a táborról. Aki a résztvevők közül  az összes elkészült fényképet szeretné lemezen megkapni, kérjük jelezze gyülekezetünk e-mail címén: zuglo@parokia.hu .