Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Gyülekezeti csendeshét augusztus 9-14-ig

Gyülekezetünk családos hetének idén augusztusban - immár sokadik alkalommal – a Balatonfenyvesi Református Ifjúsági Tábor adott otthont.
Heti témánk a gondviselésbe vetett hit haszna volt. Meghívott előadóink segítségével a Heidelbergi Káté gondviselésről szóló része nyomán azt vizsgáltuk, hogy ki előtt nyitjuk ki a szívünk ajtaját; milyen hatást gyakorol a New Age gyermekeink gondolkodására, és hogyan tehet derűssé és hálássá a gondviselésbe vetett hit?
Lelkipásztoraink a napi igemagyarázatok, és az esti evangelizációk során Istennel való kapcsolatunk mélyítésében igyekeztek a segítségünkre lenni.
A legkisebbek reggelente egy-egy frissen tanult énekkel csaltak mosolyt az idősebbek arcára, a délelőtti gyerek foglalkozások végén pedig büszkén mutogatták alkotásaikat.
Délutánonként bőven jutott idő a fürdőzésre, kikapcsolódásra is. A gyerkőcök – minden tiltás ellenére - vígan dagonyáztak a vízparti iszapban, néhány perc múltán már csak hang alapján próbáltuk kitalálni, hogy melyik csemete kié?
Esténként, amikor álommanó minden aprósághoz betoppant, a feledhetetlen „dupla H”- s (hittel és humorral fűszerezett) beszélgetésekkel összegeztük a napi élményeket.
A gondviselő Istennek legyen hála az Igei magvetésért, az örömteli percekért, a családias, közösségformáló hétért!

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...
  • 2024. április 04., csütörtök

    Folytonosság és változás, külső tényezők és személyes hit, individualizmus és felekezeti elkötelezettség, ébredés és szekularizáció teszik sokszínűvé ...
  • 2024. április 03., szerda

    Messze megelőzve korukat, épp negyven éve kezdtek gyülekezetépítésbe egy panelvárosban Szénási János és felesége, Gazda Klára lelkipásztorok, akikkel ...
  • 2024. április 02., kedd

    A gyülekezeteket érintő változásokról szólt az idei Ifjúságivezető-képző egyik kerekasztal-beszélgetése.