Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Presbiteri hétvége Gödöllőn

Február 25-én pénteken, már reggel kicsit hevesebben vert a Zuglói Református Egyházközség presbitereinek szíve. Mindenki tudta, hogy a délután folyamán, Gödöllőn találkozunk. Felvettem kocsimba Csaniga Éva nénit, és hitvesét, János bácsit, majd lelkesen indulva adtunk hálát Uruknak, hogy ismét lehet egy csodálatos hétvégénk testvéreink közösségben.
Esett a hó, környezetünk borongós, téli arcát mutatta, de a meleg autóban, jó hangulatban ezzel mit sem törődve tettük meg az előttünk álló utat.
Hamarosan meg is érkeztünk szálláshelyünkre, a Mater Salvatoris lelkigyakorlatos házba. Az épület katolikus testvéreink tulajdonában van. A ház kívül, belül tiszta, rendezett, öröm volt belépni az ajtaján. Szobáink elfoglalása és a vacsora után az este egy különteremben, családias hangulatban folytatódott. A presbitercsaládok és lelkészeink gyermekei mosolygós lelkesedéssel kapcsolódtak be az éneklésbe, és az esti imádságot is ők, a legkisebbek vezették. Majd hosszasan beszélgettünk, ismerkedtünk egymással, és egyházunkkal.
Az éjszaka csendesen telt.
Másnap, a reggeli után ismét a külön teremben találkoztunk, és Szőke Noémi lelkésznő áhítatát követően kezdetét vette az a fórum, melyen átfogóan beszélgettünk egyházunkról, hívő testvéreinkről, a gyülekezet vezető testületének feladatairól, és az egyéb egyházi szolgálatokról.
Szőke János lelkipásztor testvérünk, bevezető előadásában két kérdésre igyekezett választ találni: először is, hogy vajon ki, mit mond, mi a véleménye az egyházról? A torzított tükrökön, - mint például: imádkozók társasága, vagy társadalmi felelősséget ébresztő, vagy éppen „altató” társulat, vagy más egyéb. A másik fontos kérdésre: Mi-, és milyen az Isten akarata szerinti egyház? Miben rejlik a célja és küldetése? – együtt kerestük a feleletet. Megállapítottuk, hogy az egyház nem más, mint Krisztus menyasszonya, Isten temploma, Isten szántóföldje, Isten népe, és Krisztus teste. Tulajdonságai pedig az egység, a szentség, az egyetemesség, és az apostoli jelleg. (Akinek Isten az édesatyja, annak az egyház az édesanyja.)
Elgondolkodtunk arról, hogy az egyháznak milyen feladatok által kell teljesítenie küldetését. Megállapítottuk, hogy elsősorban az evangélium hirdetése, a sákramentumok kiszolgáltatása, az egyházfegyelem megtartása, és a szeretetszolgálat azok az alapvető tényezők, melyek nekünk presbitereknek is feladatokat jelentenek. Leszögeztük, hogy egyházunknak nem szabad civil szervezetekhez hasonlítania, nem nyugdíjas klub, vagy bélyeggyűjtők találkozásának otthona, hanem a Szentlélek temploma, amelyet maga Isten tesz láthatóvá a világban. Élő kövekből épül évezredek óta, és addig építi maga az Úr a mi segítségünkkel, amíg Ő vissza nem jön. Egyházunknak intézmény jellege is van, de közösség is!
Az elhangzott interaktív előadást követően gondnokunk, Hős Levente ismertette egyházközségünk munkaágainak feladatlistáját. A hátralévő időt a lista feldolgozásával töltöttük.
Az ízletes ebéd után, a gyönyörű tavaszias időben elindultunk a Grassalkovich- kastély felé, hogy a nap hátralévő óráiban történelmi és természeti élményekben is gyarapodhassunk. A kastély kertjében töltött idő kellemes színfoltja lett a szombat délutánnak.
Hálás szívvel köszönjük Istennek, hogy nemcsak az időjárásban hozott szívderítő fordulatot, hanem a Zuglói Református Egyházközség presbitereinek szívében is elkezdődhetett a tavaszra fordulás, a megújulás folyamata.

Szeretettel közreadja: Orbán Tamás presbiter

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...