2014 november 23.
ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2014/47.sz.
Lekció: II.János
Textus: „Én, a presbiter, a kiválasztott Úrnőnek és gyermekeinek, akiket igazán szeretek; és nemcsak én, hanem mindenki, aki ismeri az igazságot, akiket azért az igazságért szeretek, amely bennünk van és velünk lesz örökké."(II.Jn. 1-2)
Ma János apostol második levelét olvastuk. Gondolom, másoknak is feltűnt, hogy milyen szépen és milyen szeretettel beszél János a gyülekezetről.
Már a megszólítás, az „Úrnő" magában hordoz egyfajta „fenséges tiszteletet" (196. dics.), hódolatot, sőt, szerelmet... Egyébként is gyakran megszemélyesítve, nőként beszélünk a gyülekezetről (anyaszentegyház, Bárány menyasszonya -Jel. 21, 9, itt pedig Úrnő), ami lehetetlen érzelmek nélkül...
Szeretjük-e gyülekezetünket? Gondolkodtunk már őszintén ezen? Vagy úgy vagyunk vele, hogy az a heti egy óra, amit -jó esetben- az egyházban, a templomban töltök, az nem elég arra, hogy egy érzelemteli viszony, kapcsolat létrejöjjön? Vagy úgy vagyunk a gyülekezeti tagokkal is, mint általában az emberekkel, hogy vannak, akiket szeretek, mások közömbösök számomra, megint másokat viszont próbálom nem gyűlölni...?
Szeretjük-e gyülekezetünket -az igazságért? A bennünket összekötő, bennünk lévő Krisztus igazságáért? Leegyszerűsítve: testvérek vagyunk-e a Krisztusban? (Filemon 16.v.) Emlékszem egy svájci falusi lelkipásztorra, akivel sokat beszélgettünk a kinti és az itthoni egyházi viszonyokról, de mindig oda lyukadt ki, hogy egyedül az számít, hogy testvérek vagyunk-e a Krisztusban? Az értünk testet öltött, bennünket megváltott Jézus Krisztus igazsága az az alap, amire építhetünk. S ha ebből indulunk ki, akkor azokat is könnyebben „elviseljük", akikre „világi viszonyok között" rá se néznénk... Ha erre az alapra építünk, csak akkor lehet gyülekezetünk igazi testvéri közösség. Hogy írja D. Boenhoeffer? „Aki a közösséget szereti, elpusztítja azt, aki pedig a testvéreket szereti, az közösséget épít."
Szeretjük-e gyülekezetünket - az igazságért? S ebben az is benne van, hogy el tudunk-e határolódni azoktól, akik elferdítik Krisztus igazságát? (10-11.v.) Adventhez, karácsonyhoz közeledve, ma talán az a legveszélyesebb tévtanítás, hogy felhigítják, negédes sziruppá oldják Krisztus evangéliumának „kemény eledelét" (I. Kor. 3, 2). A gyülekezetnek, mint Krisztus menyasszonyának, úrnőjének a védelme, tisztasága szempontjából fontos, hogy ne engedjük, hogy kihasználják, hogy önző céljaik, érdekeik megvalósítására kelljen csak nekik az egyház, hogy gonosz cselekedeteik takargatására szolgáljon a menyasszonyi fehér fátyol...
Tudom, ez az elhatárolódás nagyon kényes dolog, mert ha Krisztus velünk, bűnösökkel közösséget vállalt, akkor mi hogy jövünk ahhoz, hogy ezt másoktól megtagadjuk...? Ezért csak bűnbánattal, imádságos szívvel, a Lélek vezetését kérve óvhatjuk másoktól szeretett gyülekezetünket...
Szeretjük-e gyülekezetünket avagy mennyire fontosak nekünk a személyes beszélgetések? „Sok írni valóm van néktek (...) remélem azonban, hogy eljutok hozzátok és személyesen beszélhetünk..." -írja az apostol a gyülekezetnek. (12.v.)
A legfrissebb Reformátusok Lapjában olvashatunk egy postásról, aki Pécsett, a György-aknai cigánysor lakóinak nemcsak leveleket kézbesít, hanem saját kézzel írt „boldogságkártyákat" (Pl. „Ahogy szeretsz, úgy szeretnek") is átad, s mint gyakorló katolikus, s nem mellékesen szociális gondozó gyakran beszélget az őt megállító emberekkel... Elképzelhetjük, mennyi munka és mennyi igazi, Krisztusi, aláhajló, szolgáló szeretet van e személyes beszélgetések mögött... Ez a misszió talán még élő gyülekezetet is teremt ezekből az emberekből...!
Apropó, gyülekezet... Szeretjük-e gyülekezetünket...?
Imádság: Hogy tudjam igazán szeretni gyülekezetemet!
Ének: 138. zsoltár, 168., 196., 395. dicséret
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 434, összesen: 511212