Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2016. április 3.

 

ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2016/17.sz.

Lekció: János ev. 20, 19-23

Textus: „Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség néktek!" (Jn. 20, 19)

 

Köszönni sokféleképpen lehet: Jó napot, Adjon Isten, Kezét csókolom, Tiszteletem, a fiatalok között Heló, Szia, Cső..., egyházi berkekben: Dicsértessék a Jézus Krisztus, Erős vár a mi Istenünk, Áldás békesség, erdélyi református testvéreink: Békesség Istentől. „Reggel mondd, délben mondd és este mondd a Feltámadott első szép szavát, És ragyogóbbá lesz a reggeled és csillaghímesebb az éjszakád, És békességesebb az éjszakád. Békesség Istentől." (Reményik S.)

Ma, húsvét utáni első vasárnap, Szentháromság vasárnapján a feltámadt Jézus köszönt ránk, Békesség néktek! Nézzük, mennyivel gazdagabb az Ő köszönése a miénknél, mennyi minden van benne, mennyi plusz!

Békesség néktek! Ebben a köszönésben benne van maga, Jézus! Az Ő dicsőséges feltámadása, jelenléte, kisugárzása, egész önmaga! Nála nem válik el egymástól szó és tett, szó és élet, sőt, Ő isteni szót, igét mond, s egyúttal - ezzel kezdődik János evangéliuma - Ő maga az Ige! (Jn. 1, 14)  Ez akkor értékelődik fel, ha szembe állítjuk azzal, hogy mi mennyire nem vagyunk benne szavainkban és köszönéseinkben, sokszor csak udvariasságból tesszük, nem magunkat adjuk. Jézus viszont önmagát adja minden szavával, tettével, halálával, feltámadásával, s önmagát adja köszönésében is, Békesség néktek!

Békesség néktek! A feltámadt Jézus tanítványaihoz intézett első szavában benne van az új élet! Igen, ahová a feltámadt Jézus belép, ott új élet kezdődik! Új időszámítás! Az a hét első napja. Mi vasárnappal, a feltámadás napjával kezdünk minden új hetet. Ahol Jézus jelen van, ott Ő van középen! S ott Ő a főszereplő! Amíg mi vagyunk életünk színdarabjának főszereplői, addig az csak tragédia (szomorúság, veszteségek, hiányok...) vagy komédia (mámor, sikerek, trófeák...) lehet... A mi életünk, a mi köszönésünk Nélküle mindig marad a régi, csak szokás és hagyomány, Vele viszont tényleg új, nyitott, félelem nélküli élet kezdődik, s az nem csak szerep... Ha Jézus ránk köszön, ott valóban új élet kezdődik, Békesség néktek!

Békesség néktek! Ebben nemcsak békét hoz nekünk Jézus, hanem boldogságot, az élet teljességét, rendezettségét, sőt, az üdvösséget is! Pákozdy professzor magyarázta a 60-as években  a teológián úgy a héber sálóm-szót (és ennek görög megfelelőjét az eirénét), hogy az azt az állapotot jelöli, amikor a csecsemő szája szegletében még ott remeg édesanyja tejcseppje és békésen pihen ölelő, óvó, szerető karjaiban! Jézus azért jön és köszön ránk, hogy mi is így találjuk meg majd helyünket az Atya „kebelén". Lám, - szemben a mi üresen csengő üdvözlő (üdv hozó?) szavainkkal - Jézus köszöntésének milyen gazdag tartalma, áldása, távlata van, Békesség néktek!

Békesség néktek! Jézus köszönéséhez annak továbbadása, a feladat, a misszió is kapcsolódik! „Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket." -folytatta Jézus. „Vegyetek Szentlelket! Akinek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek..." A misszió nem buzgó lelkek „magánakciója", hanem - s ez ma, Szentháromság vasárnapján éppen aktuális - bekapcsolódás a Szentháromság Isten művébe: Az Atyának Jézust a világba küldő munkáját folytatjuk ezzel, a Fiúnak nagy tettét, a bűnbocsánat hirdetését végezzük, s nem üres kézzel vagy a magunk szalmaláng-lelkesedésével kelünk útra, hanem a Szentlélek ajándékával! A mi köszönésünk sokszor lezárása egy találkozásnak, ha Jézus szavát visszük, akkor viszont annak az a célja, hogy „tanítvánnyá tegyünk minden népeket!"  Békesség néktek!

 

Imádság: Emberi kapcsolatainkért és a misszióért!

Ének: 47. zsoltár, 241., 246. és 396. dicséret

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 97, összesen: 510586

  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...
  • 2024. április 04., csütörtök

    Folytonosság és változás, külső tényezők és személyes hit, individualizmus és felekezeti elkötelezettség, ébredés és szekularizáció teszik sokszínűvé ...
  • 2024. április 03., szerda

    Messze megelőzve korukat, épp negyven éve kezdtek gyülekezetépítésbe egy panelvárosban Szénási János és felesége, Gazda Klára lelkipásztorok, akikkel ...
  • 2024. április 02., kedd

    A gyülekezeteket érintő változásokról szólt az idei Ifjúságivezető-képző egyik kerekasztal-beszélgetése.