A római és középkori virágzó időszak után Csákvár a Hódoltság idején a Török birodalom és a császári Magyarország háborús határvidékére kerülve szinte teljesen elnéptelenedett. Még a 17. század végén, házasság útján a gesztesi uradalom részeként került az Esterházy család birtokába. Annak ellenére, hogy a lakosság betelepítéséről, helyesebben újratelepítéséről, nem áll rendelkezésre közvetlen forrás 1696-ban már újra lakottnak írták. Fél évszáddal később több mint háromszáz magyar család lakta, akiknek többsége protestáns volt (1753-ban 37 evangélikus és 186 református háztartást jegyeztek fel). Az Esterházy család a birtoklása kezdetétől a katolikus egyház érdekeit tartotta szem előtt, a protestáns felekezetű lakosokkal ugyan belegyező, de nem túl támogató magatartást tanúsított. A református egyházközség részben spontán visszavándorlás és nem a tudatos telepítés után viszonylag korai időtől kimutatható volt, 1702-ben létszámuk nagysága és dominanciája miatt birtokba vették a katolikusok által elhagyott templomot. Ennek az lett a következménye, hogy a telepített, de kisebbségben lévő katolikusok 1717-ben magánházat alakított át oratórium céljaira. A korai forrásokból az is kiderül, hogy a református hívek jellemzően a módosabb családok tagjai közül kerültek ki, így elűzésük, vagy a vallásgyakorlásuk tiltása nem volt érdekében a katolikus birtokos családnak. Az Esterházyak másik ágának közeli birtokán, Tatán, ugyanekkor betiltották a protestáns vallásgyakorlást. Csákváron nem sokkal később, 1749-ben, mégis visszavették a katolikusok a templomot, a reformátusoknak csak a mozgatható berendezések elvitelét engedélyezték, az egyik harang kivételével, melyet megtartottak. A katolikusok templomrenoválási és építési költségeit a későbbiekben a földesúr, kegyúr viselte, aki engedélyt adott a reformátusoknak, hogy maguknak, saját költségen új egyházat emeljenek. A veszprémi püspök egyetértésével továbbá hozzájárult ahhoz is, hogy prédikátort és mestert tartsanak. Ez a korabeli magyar viszonyok között, a veszprémi püspökség területén pedig kifejezetten, kivételesnek számított, és a protestáns hívek településen betöltött töretlen társadalmi és gazdasági súlyát jelzi. Az új református templom már a mai telken 1750-re épült fel, a szokások és elvárások szerint torony nélkül, az utca vonalától beljebb, a telek belsejében. A kialakult helyzet a türelmi rendelet közé tétele után, és az eredetileg abban szereplő építési kikötések teljes feloldásával az 1790-es években javult jelentősen. 1786-ból, és 1836-ból is származik építési felirat, a templom mai képe azonban leginkább az utóbbihoz kapcsolható. Az épület a legelterjedtebb, türelmi rendelet utáni, a katolikus templomtípus jellegzetes példája. A hosszanti téglalap alaprajzú teremtemplomot a téglalap egyik rövidebb oldalán középtorony, egyik (jellemzően a déli) hosszabb oldalán egy alacsony előcsarnok bővíti. A csákvári épület belsejében, a hajó mindkét végén karzat emelkedik, ezzel funkcionálisan központosítva a hosszanti teret. Az épület liturgiai súlypontja a hajó északi oldalfalának közepén lett elhelyezve. A homlokzat tagolási rendszerében visszafogott, és kissé provinciális klasszicista ízű elemek a jellemzőek. A széles lunettaablakok, a torony homlokzattagolási részletei, a kapukeretek tagolása késő klasszicista eredetre vall, így a záróköveken olvasható évszámok nem a templom mai formájának létrejöttére, hanem a korábbi, nagyrészt eltüntetett átalakításokra vonatkoznak. Ezen a ponton az építéssel kapcsolatos, 1836-nál korábbi évszámok értelmezése nem lehetséges. Egyetlen látható szerkezetről feltételezhető, hogy korábbi eredetű, és mai helyén másodlagos beépítésben van: a déli homlokzat keleti ajtókerete. Ez a darab, általános forma lévén, éppúgy tartozhatott az első, 1750-es, vagy az átépített, 1786-os templomhoz is. Pontosabb információnk ezekről az épületről jelenleg nincsen, a szakirodalomban szereplő utalások szerint talán a hajó falainak középső szakasza tartozhatott a nyilvánvalóan kisebb, és talán fakarzatos korai épülethez. A mai épület mérete e korai egyház két irányú hosszanti bővítésével, és a falkorona emelésével jött létre. A torony, az előcsarnok az azonos nyílásformák tanúsága szerint lehet egykorú is, de ha 1836-ban csak a korábbi homlokzatok egységesítését képzeljük el, akkor az előbbi épületrész származhat az 1786-os, az utóbbi egy 1806-os bővítésből is. A többperiódusos építésmenetet csak falkutatással lehet bizonyítani vagy cáfolni. A visszafogott, de arányos és ízléses, klasszicista bővítés korából származhat a szószék, a legtöbb pad, a bejárati ajtók (részben?), és az ablakok. Az adományozási felirat tanúsága szerint az Úrasztal 1824-ben készült. A település fejlődése sokáig töretlen volt, 1792-ben I. Ferenc, gróf Esterházy János kérelmére, Csákvárt mezővárosi rangra emelte, a település a 19. század első harmadában élte virágkorát. A 19. század közepe után Esterházy Miklós az erdők, a csákvári és a tatai gazdaság kivételével az egész majorsági birtokállományt bérbe adta, és nem sokkal később kettévált a reformkor óta Tatával egységben kormányzott birtoktest. Az uradalom központja és házi kezelésű gazdasága Csákvár maradt. Az úrbéri elkülönítés következménye hosszabb távon negatív volt, a település nem tudott lépést tartani az országos fejlődéssel, és a korábbi szinten megrekedve a 19. század végén már csak községi szinten működött. A 19. század közepére a lakosság csaknem fele már katolikus volt, a protestánsok jelentősége azonban tovább már nem csökkent. A templom még egy komolyabb átépítésen esett át. 1890 után a kazettás famennyezetét szegecselt, hengeres vaspilléreken nyugvó poroszsüveg boltozatra cserélték. Ekkor készült a keleti karzaton álló orgona, amit Angster József szállított 1894-ben. Az adományként készült keresztelő kútfelirata szerint 1938-as, a lap alján olvasható utólagos felirat szerint 1945-ben azonban súlyosan megrongálódott, de a törött darabokat újra összeillesztették.

(Biczó P.: A csákvári református egyház története. Nagykőrös 1896 MNL Fejér Megyei Levéltár- Másolattár, Székesfehérvár, Záborszky M.: Csákvár. Községtörténeti tanulmányok. Fejér Megyei Történeti Évkönyv 15. Székesfehérvár 1981 105-181., Magyarország Műemlékjegyzéke, Fejér megye. Szer.: Bardoly I.- Haris A. Bp. 2008. 23., Sztana-Kovács A.: Fejér megye 18. századi nemzetiségei és vallásfelekezetei az egyházi és világi források tükrében. In: Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. Veszprém 2014 194-225. Sisa J. (szerk.): A magyar művészet a 19. században, Építészet és iparművészet. Bp. 2013 134-137, 146-148.)