Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Közös programok

A Csillaghegyi Polgári Kör egyesület szervezésében megvalósuló ünnepi műsornak gyülekezetünk ad helyt ebben az évben.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Időpont: 2024. március 16. szombat 16. óra
Helyszín: Budapest-Csillaghegyi Református Egyházközség temploma
1039 Budapest, Vörösmarty utca 2.
Vasárnap és a műsor alatt bejárat a 1039 Budapest Rákóczi utca 12. felől is (11-es út)
Parkolni a Vörösmarty utcában és a környező utcákban lehet

***

Adventi orgonahangverseny Csillaghegyen

2023. november 25-én, szombaton 16.00 órától
1039 Budapest, Vörösmarty utca 2.

A Csillaghegyi virtuális orgona minőségi fejlesztését követően adventi orgona koncerten „mutatja meg tudását", ALFÖLDY-BORUSS CSILLA orgona- és csembalóművész, a Budapest- Kelenföldi református templom orgonista-karnagya játékának segítségével.

Program:

J.Stanley: Voluntary

F.Couperin: II. Orgonamise - részletek

D.Buxtehude: Nun komm der Heiden Heiland

V.Lübeck: É dúr Preludium  és fúga

J.S.Bach: c moll Fantázia és fúga

J.S.Bach: Nun komm der Heiden Heiland

J.S.Bach: dór Tokkáta

Hangverseny ingyenes, adományokat köszönettel elfogadnak

Minden érdeklődőt szeretettel várnak a Csillaghegyi református templomba!

***

A 2023. október 28-ára tervezett gyülekezeti túra az,
esőzés, illetve felázott talaj miatt elmarad!

Gyülekezeti túra

2023. október 28.

Azért túrát írok, mert hangsúlyozottan nem kirándulás, tehát olyan testvérek jelentkezését várnánk, akiknek nem gond erdei körülmények között kirándulni.

Nem teljesítménytúrára gondolok, tehát átlagos erőnléttel teljesíthető a táv, kb. 10 km.

Terv: Visegrádról Pilisszentlászlóra, az Apátkúti völgyön keresztül, ami egy vadregényes patakvölgy, néhol a patakon köveken kell átkelni.

Érintjük a pisztrángos tavakat és igény esetén a Bertényi Miklós Füvészkertbe is bemehetünk, ide úgy tudom 1000 Ft a belépő.

A találkozó 9.35 perckor lenne Szentendrén, az autóbusz végállomáson,

Visegrád-nagymarosi rév -ig szóló megváltott menetjeggyel, a busz 9.45-kor indul, és 10.30-ra van Visegrádon.

Hazafelé Pilisszentlászlóról jönnénk szintén Szentendréig jön a busz minden óra 35 perckor, így, amelyiket elérjük.

Szerintem lassú tempóban is kb 4 óra alatt teljesíthető a túra, ha még bemegyünk a füvészkertbe is, akkor is kényelmesen felérünk Lászlóra.

Útközben nincs lehetőség vásárolni, így enni-innivalót mindenkinek hoznia kell, igény szerint.

Eső esetén a túra elmarad, bakancs ajánlott, vagy olyan sportcipő, aminek nem csúszik a talpa.

Szántó-Balla Gabriella

***

 

 

Látogatás a Ráday Házba - Csoportkép az udvaron

(1092 Budapest, Markusovszky tér)
2023. április 22. szombat 10.00 - 12.00 óra

Találkozási helyszínek:

Találkozó 9.50 - 10.00 óra között a Markusovszky tér felőli bejáratnál (a régi bejárat a Ráday utca 28. felől van/volt.) Utazás egyénileg.

Közös utazással
Csillaghegyről a 134-es busszal,
Bercsényi utca 8.52
Hunyadi utca 8.53
Huba utca 8.55
Czetz János köz 8.56
Aquincum 8.59
... Raktár utca 9.04
Raktár utcán átszállás 9-es buszra 9.10
Kálvin tér 9.40, onnan gyalog a Markusovszky térre.

Bármilyen kérdéssel, vagy utazás közbeni egyeztetéssel Battyányi Géza lelkész telefonját lehet hívni: +36304009807

Visszafelé soron következő tömegközlekedési eszközzel, legfeljebb két átszállással

A programról:
Veres Sándor főgondnok mutatja be az új és megújult épületet, megnézzük a Bibliamúzeumot és a Dísztermet is. A Bibliamúzeumban nemcsak sokféle nyelvű és kiadású Bibliákat találunk, hanem korabeli eszközöket, régészeti leleteket, és maketteket. A tájékozódásban és megértésben interaktív eszközök segítenek. Betekintést nyerünk a Biblia mint kézbe vehető könyv történetébe, sokszorosításának kezdeteibe is.
Külön is nagy szeretettel ajánljuk konfirmandusainknak, hittanosainknak! 
Nem kötelező, de köszönjük a regisztrációt, hogy nagyjából tudjuk, hányan leszünk.

Regisztráció >>>

A Bibliamúzeum egyik részlete

***

Korábbiak

A közvetítés utólag is megtekinthető a Médiaklikk oldalon >>>

Sztárok és zsoltárok - bemutatkozik az új református énekeskönyv

November 21-én vasárnap délután 16 órától az M5 televízió élőben közvetíti az új református énekeskönyv bemutatásának hálaadó istentiszteletét a Kálvin téri református templomból.Az istentisztelet a 103. zsoltárra épül. Az alábbiakban felsorolt énekeket az enekeskonyv.reformatus.hu oldal, vagy - akinek már megvan - a nyomtatott énekeskönyv segítségével figyelemmel lehet követni:
89 - Az Úrnak irgalmát örökké éneklem
173 - Mely igen jó az Úr Istent dicsérni
807 - Áldd lelkem, Istened
177 - Dicsér én lelkem, minden erődben
103 - Áldjad én lelkem, Urad Istenedet
178 - Én lelkem áldva áldjad
776 - Mikor látom egeidet, amit ujjaid formáltak
161 - Erős várunk nekünk az Isten808 - Áldjad az Urat, áldjad én lelkem
249 - Áldjad én lelkem a dicsőség erős KirályátEzeken kívül elhangzik még Máté János utolsó kórusműve, melyet szintén a 103. bibliai szövegére komponált, a 91. genfi zsoltár felhasználásával.

************************************

 

Magyar-holland református kapcsolatok - roll-up kiállítás

Szeretettel várjuk a "Magyar-holland református kapcsolatok" című kiállítás megnyitójára és megtekintésére!
Megnyitó: 2021. novembere 12. péntek 18.00 óra, Óbudai Kulturális Központ, Budapest, 1032 San Marco utca 81.  

A Budapest-Csillaghegyi Református Egyházközség a Reformációi Emlékbizottság pályázata segítségével egy 11 roll-up-ból álló kiállítást készített a holland-magyar református kapcsolatok bemutatására, a reformáció 500 éves évfordulója alkalmából. A kiállítás szakmai megalkotói és megvalósítói Millisits Máté művelődéstörténész, a Budapesti Városvédő Egyesület alelnöke és Kelemen Gábor grafikus designer.

A kiállítást megnyitja: Battyányi Géza református lelkipásztor

Közreműködik: Óbudai Kamarakórus

A kiállítás december 3-ig, hétköznapokon, ingyenesen látogatható a ház nyitvatartási idejében, a programok függvényében.

 

>>>>>>>>>>          <<<<<<<<<<

 

Református énekek citera kísérettel


„Áldjátok az Úr nevét" címmel kerül sor a Balogh Sándor vezetésével az Óbudai Népzenei Iskola tanárainak és tanulóinak lemezbemutató előadására 2021. október 20-án, szerdán 18 órától a Csillaghegyi református templomban (1039 Budapest, Vörösmarty utca 2). A Református Énekeskönyv énekeiből citerakisérettel hangzik el válogatás. Az előadás előtt és után a könyv és a CD is megvásárolható. Belépődíj nincs, a rendezvény költségeire adományt elfogadnak. Minden érdeklődőt szertettel várnak! www.reformatustemplom.hu

 

********************

Szeretettel ajánljuk a plakáton szereplő jótékonysági programot, amelyben Szántó-Balla Gábor és Szántó-Balla Gabriella, gyülekezetünk tagjai, saját verseiket adják elő!

2021. szeptember 17. péntek 18.00 óra
Vármegyeháza, Kossuth Lajos díszterem
1052 Budapest, Városház utca 7., I. emelet

 

 

Mindenkit várunk gyülekezetünk kiállításának megnyitójára:
Szeretettel meghívjuk Ön, családját és barátait a „Holland-magyar református kapcsolatokat” bemutató kiállításunk megnyitójára, az „Ars Sacra” fesztivál keretében!
Békásmegyeri Közösségi Ház, 1039 Budapest, Csobánka tér 5.;
2021. szeptember 9., csütörtök 18 óra.

A kiállítást megnyitja: Millisits Máté művelődéstörténész, Közreműködik a Csillaghegyi református gyülekezet kórusa. A kiállítás ingyenesen megtekinthető szeptember 30-ig, a Közösségi ház nyitvatartási idejében.

 

Látogatás a Pesti Megyeházán
(Pest Megyei Kormányhivatal)


Időpont: 2019. november 15. péntek

Jelentkezési lap>>>

Találkozási helyszínek:

8.55 órakor a Csillaghegyi HÉV megállóban (Hév indul: 9.04 óra, két jegy oda, kettő vissza)

9.55. órakor a Vármegyeház bejáratánál (Budapest, Városház u. 7, 1052)


A Pesti Megyeházán 2019. nyarának elején az ifjúsági hetünk résztvevőivel jártunk először. Most is Dr. Radich Orsolya segítségével kaptunk lehetőséget, hogy a gyülekezet tagjai is megtekintsék a műemlék épületet, az értékes berendezéseket és megismerjék a történelmi hely nevezetességeit. Tekintse meg a kirándulás meghívóját! Kedvcsinálónak ajánlom Szeleczky Aurél összeállítását a látnivalókról. Az IFI hét fényképalbum vonatkozó képeiből is találhatunk ott készült ízelítőt. Az épületben szakszerű vezetést kapunk. A belépés ingyenes, de a létszám felmérése miatt regisztrációhoz kötött. Jelentkezni az iratmissziósa asztalnál lehet az istentiszteletek előtt és után, valamint az alábbi űrlapon keresztül >>>


Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

***    ***   ***

Óbudai Ökumenikus Bál

2019. január 26. szombat 18.00 óra
Óbudai Kulturális Központ (OMK)
1032 Budapest, San Marco u. 81.

Program:
-17:30 –kor kapunyitás - Fontos, hogy innentől érkezzenek az emberek, mert 18:00-kor már a program kezdődik.
-18:00 –kor bevezető ima
- Varga Mihály pénzügyminiszter
- Ezt követően Bús Balázs polgármester köszöntése
- Bál megnyitása pohárköszöntővel
-Színpadra lép a Óbudai Universum Táncművészeti Stúdió Ifjúsági Csoportja és előadja:
"Az én hazám" A Magyar Táncpedagógusok Országos Szövetsége által szervezett Országos Táncjáték Fesztiválon 1. díjat nyert produkcióját. Koreográfus: Sum Anikó
-Majd a Csiki Gergely és néptáncegyüttese következik.
-Este 10:00 –ig az Atlantis Band szolgáltatja a talpalávalót.
-Végül tombola sorsolás.
- Dr. Füzes Ádám esperes úr áldásával vége.

Fővédnök:Varga Mihály pénzügyminiszter
Jegyek a plébániákon és lelkészségeken vásárolhatók.
A belépő ára 2000 forint. Az ár tartalmaz egy tombolajegyet, ruhatárat és büfévacsorát.

 

************            ************            ************

2016. december 17.
Közös Planetárium látogatás

Hagyományainkhoz híven, Somogyi Sándor presbiter vezetésével ismét megnézzük a Betlehemi Csillag című előadást a Planetáriumban.
Az előadás kezdete 14:30.
Találkozó: 13:30-kor a Batthyány téren.

FONTOS!
Részvételi szándékukat mindenképpen jelezzék az iratmissziós asztalnál vagy a lelkipásztornál, illetve a mellékelt űrlapon, itt >>> 2016.12.16 péntek estig, azért, hogy le tudjuk jelenteni a létszámot, és tudjuk, kire kell várnunk a találkozási ponton.
Az előadásról: A bibliai leírások között találunk csillagászati vonatkozásúakat is. Ezek közül a legismertebb a betlehemi csillag legendája. Milyen égi jelenség lehetett ez? Kik voltak a napkeleti bölcsek, akik hódolni mentek az újszülött Jézusnak? Erről szól ez a karácsonyi hangulatot idéző műsor.

 

_____________________________________________________

 

2016. szeptember 21, szerda 18.00 óra
Ars Sacra Fesztivál - Negyedóra koncert a Csillaghegyi Református templomban

Közelség és távolság dallammá formálva...
Tóth Orsi - ének, fuvola,
Szabó Mátyás - furulya, gitár, mandolin, ének.
1039 Bp., Vörösmarty utca 2.

 

 

2015. december 12. Szombat 16.00 óra

„A Betlehemi csillag" - Planetáriumban
A bibliai leírások között találunk csillagászati vonatkozásúakat is. Ezek közül a legismertebb a betlehemi csillag legendája. Milyen égi jelenség lehetett ez? Kik voltak a napkeleti bölcsek, akik hódolni mentek az újszülött Jézusnak? Erről szól ez a karácsonyi hangulatot idéző műsor.
Találkozó a Batthyány téri Hév állomáson 15.00 órakor,
vagy a Planatárium (X. kerület, Népliget)  előtt 15.30 órakor.
Legalább 15 fő esetén a belépő 1000 Ft/fő

2015. december 19. Szombat 15.00 óra
Adventi filmes készülés
A harmadik adventi vasárnap előtti szombaton, „Adventi filmes készülődés” keretében egy szép, az ünnephez illő filmet nézünk meg a gyülekezeti teremben. Utána rövidem meg tudjuk majd beszélni a látottakat.

 

2014. december 6. Szombat 16.00 óra
Adventi filmes készülődés

A második adventi vasárnap előtti szombaton, december 6-án „Adventi filmes készülődés” keretében egy szép, az ünnephez illő filmet nézünk meg a gyülekezeti teremben. Utána rövidem meg tudjuk majd beszélni a látottakat. A film címét még nem hozzuk nyilvánosságra, ez meglepetés lesz.

- - -


2014. szeptember 26.18:00
Bolyki Brothers a Csillaghegyi református templomban

Bolyki brothers


Az Ars Sacra Fesztivál keretében, az Óbudai Kulturális Központ szervezésében a Bolyki Brothers lép fel Csillaghegyi református templomban.
A négy testvér (András, György, László és Balázs) valamint a hozzájuk csatlakozott Havas Lajos énekegyüttese vállaltan keresztény identitású együttes, koncertműsoraikat a szakralitás lengi át. Regionális Príma Díj-jal és több más elismeréssel kitüntetett Bolyki Brothers műsorában a templomi környezethez illeszkedő dalokat hallhat a közönség.
A koncert ingyenes.
Mindenkit szeretettel várnak!

Bolyki plakát

 

2012. szeptember 17. Hétfő 18.00
A Mandel Quartet koncertje a Csillaghegyi templomban
Az „Ars Sacra Fesztivál 2012” programja
Középkori táncdallamok az Oxford Bodleyan gyűjteményből, magyar táncok Giovanni Picchi gyűjteményéből, táncok és dalok a Vietórisz-kódexből, valamint Susato, Anon, Gervaise és Corette művei
Ingyenes!

Az immár 30 éve együtt muzsikáló kvartett koncertjein, a nézők egy kis időutazással visszarepülhetnek a magyar és közép-európai királyi udvarok világába. Az udvari táncdallamok, régi históriás énekek, valamint a virtuóz hangszeres darabok többsége mára már feledésbe merült, így azoknak, akik nyitottak a történelmi kultúra felfedezésére, az együttes koncertje meghatározó élmény lehet.

Mandel Róbert - reneszánsz tekerőlant, ütőhangszerek
Kállay Gábor - reneszánsz furulyák, rebec, ének
Márta István - csembaló, ütőhangszerek
Migróczy Tamás - cselló, ütőhangszerek

Műsor:
Középkori táncdallamok az Oxford Bodleyan gyűjteményből (14. század, Anglia)
Magyar táncok Giovanni Picchi "Intavolatura di balli d'arpicordo" című gyűjteményéből. (1619)
Tylman Susato: Danserye (flamand és német táncok) Antwerp (1551)
Anon.: Greensleeves to a Ground (Variációk egy régi angol népdalra, 1580)
Táncok és dalok a Vietórisz-kódexből (1680)
Claude Gervaise: Francia táncok (1550)

Michel Corrette: Suite de I'Auteur Avec La Basse "La belle vielleuse" (1783)
Anon.: Táncok a lőcsei virginálkönyvből (1670)
Anon.: Magyar táncok a Bécsi Kéziratból "Nouvelle Collection Hongroise" (1801)
Anon.: Hajdútáncok a 16-17. századból

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

-------------------------------------

2011. április 17. Virágvasárnap 19.00 óra
Színházi előadás
Cím: „Csíksomlyói magyar passió"
Helyszín: Duna Palota

Néhány szó a Színházról és a darabról:

Az Evangélium Színház 2011. évben folytatja 20 éves tevékenységét. A szokásos Virágvasárnapi tavaszi bemutatója a "Csíksomlyói magyar passió" 2011. április 17-én este 19:00 órakor a szokott helyen a Duna Palotában. Rendezője Pataki András.

Az Evangélium Színház "nonprofit" vállalkozás; e munkánkban való minden részvétel (színészek, műszakiak, közönség, stb.), és támogatás (erkölcsi, anyagi, stb.) sokszor komoly áldozatot kíván, hogy az évi kétszeri új bemutató és a tervezett 2xl0 előadás létre jöhessen.

A darab alapjául szolgáló 2-300 éves nagypénteki történetek a csíksomlyói ferences szerzetesek lejegyzésében maradtak meg az utókor számára. Ezekből a szövegekből született meg az a különleges szertartásjáték. Krisztus szenvedéstörténete kapcsán nemcsak a passió elevenedik meg képekben, zenében, prózában, hanem egy sajátos hangulat is, melyben a játékból színház születik. Emberek játszani kezdenek, mesélnek, figurákat, helyzeteket teremtenek - és miközben felidézik minden idők legismertebb történetét, ők maguk is egy csoda részeseivé válnak. A Csíksomlyói passió Jézus történetén túl a színház ősi misztériumába is beavat. Mindannyiunk számára megkapó, emlékezetes színházi élményt nyújt az előadás!

Idei árak még nincsenek, tavalyi árak 2500; 3000 Ft voltak.

Több előadás is lesz, de aktualitása miatt a Virágvasárnapi alkalmat választottuk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 111, összesen: 929011

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul.&nbsp;
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...