Egyháztörténelmi tevékenysége

Alaptermészetéből folyó érdeklődése mellett nagymértékben az indította el az egyháztörténelemmel való intenzívebb foglalkozást, hogy Montpellier-ben és környékén bőséges alkalma volt szemtől szemben látni a francia református egyház hősi küzdelmeinek emlékét. A külföldi testvér-egyházaink életével való érintkezés azt eredményezte, hogy az egyetemes egyház történelme legalább olyan mértékben kezdte foglalkoztatni, mint a hazai egyháztörténelem. Szabad szíve volt. Neki egyformán kedves volt Avilai Szent Teréz, Pascal, Luther és Kálvin, Fox, meg a többiek, mert az Úréi voltak. Az Úr szentjeinek életét annyira ismerte, hogy úgy beszélt Augustinusról, Assisiről, Pascalról, Wesleyről, Finneyről, Moodyról, mintha személyes kapcsolatban lett volna velük. Mindenki közel került a szívéhez, aki az Úré volt. Ilyen irányú érdeklődését kiterjesztette a szorosan vett protestáns egyházak körén kívül is. Így pl. nagyon megragadta az, az erkölcsi komolyság és mélység, amely a római egyház igazán lelki és evangéliumi mozgalmaiban, amilyenek pl. a szerzetesrendek és szentek élete, vagy ami a janzenizmusban és egyéb ébredési mozgalmakban megmutatkozott. Ezekben az írásokban az életrajz, írói mű, egy egész ember történetének hiteles leírása elsősorban Isten titokzatos, gazdag munkásságára utalt, és nem embert dicsért. Istent lehetett belőlük jobban megismerni.
1934-ben lefordította „John Bunyan: Grace Aboundig (Bővölködő kegyelem)” c. önéletrajzi művét, amely később a Zarándok útjával együtt is megjelent. John Wesley naplójának kivonatos fordítását készítette el, melyhez bevezető tanulmányt és jegyzeteket is írt. Ez 1944-ben jelent meg.
Czeglédy Sándorral együtt 1941-ben vallástankönyvet írt ”Vallástörténet a középiskolák 5. osztálya számára” címen. Gyakorlati célokat kívánt szolgálni két kisebb terjedelmű könyvével: Az egyik az Útitárs: Segédkönyv a gyakorlati bibliatanulmányozók számára c. 1941-ben, a másik egy kegyességi írat: A kegyelem munkájának a rendje 1945-ben. A lelki élet fejlődésének formális fokozatait tette benne a tanulmány tárgyává. Mind a kettő a Bethánia Könyvkereskedés kiadásában jelent meg. Ugyanilyen irányú az a tanulmány is, amelyet „Baxter, Richard The Saints Everlasting Rest (A szentek örökkévaló nyugalma)” c. művének kivonatos fordítása elé írt 1945-ben. Ezek még életében nyomtatásban is megjelentek.
Kéziratban elkészültek: Confessio Gallicana v. La Rochelle-i Hitvallás, Westminsteri Hitvallás és a Westminsteri Kiskáté fordításai, és tanulmányok a pietizmus és lelki ébredés egyházformáló, kiváló képviselőiről, továbbá, az újabb kori ébredések története, ami az egyetemes egyháztörténeti vonalon tudományos érdeklődésének irányát adja.
Teológiai doktori értekezésének tárgya a janzenizmus néven ismert katolikus egyházi ébredés. A janzenizmusban látta meg Krisztus egyházának örök problémáját, az Egyház harcát az egyházzal, a lelki egyház harcát a testi egyházban Isten igazságának és megváltó tervei diadalának az érdekében.
Ezzel a témával már évek óta foglakozott. Megragadta ennek a mozgalomnak erkölcsi komolysága és a református keresztyénséggel való közeli rokonsága. Tanulmányozása közben figyelt fel a hagyományos egyháztörténelem írás egy sajnálatos hiányára, ugyanis,
hogy sokkal nagyobb figyelmet szentel olyan tényezők tanulmányozásának, amelyek lehetnek ugyan döntő társadalomformáló tényezők /pl. hatalmi, politikai, művelődési stb. tényezők/, de semmiképpen nem sajátságosan egyházalkotó tényezők, minek
következtében az egyháztörténelem a szekuláris történelem egyházi ágává lett. Ugyanakkor pl. jelentéktelen figyelemben részesíti - mint sajátságosan egyházalkotó tényezőnek - a Szentléleknek és a communio sanctorum-nak (szentek közösségének) megnyilatkozásait és hatásait.
Ezek a megfontolások határozták meg eddigi irodalmi működésének irányát is. Azok az események és egyháztörténelmi egyéniségek foglalkoztatták, amelyekben, illetve akiknek életében kétségtelenül felfedezhető volt az említett tényezők érvényesülése.
A dogmafejlődés történetét is egyháztörténeti feladatnak tekintette. Ugyanezt gondolta a szimbólumok, a hitvallások történelmének tanulmányozásáról is. Ebből következik a Westminsteri hitvallás, a Westminsteri kis káté, a Confessio Gallicana vagy La Rochelle-i Hitvallás fordítása.
Mindezek és a velük kapcsolatban készült és készítendő tanulmányok a Parochiális Könyvtár megindítandó hitvallás sorozatába vártak kiadásra.
Néhány tiszteletre méltó hittudós ösztönzésére hozzáfogott az összegyűjtött anyag kiegészítéséhez és rendezéséhez és ennek a munkának eredményeként született meg doktori értekezése „Janzenizmus” címen. Doktori tudományos fokozatát a debreceni egyetemen 1943. május 29-én nyerte summa cum laude. A Tiszántúli Református egyházkerület elnöksége a könyv kinyomtatásának költségeire 500 pengőt utalt ki az Egyházkerületi Sajtóalapból.
Fontolgatta egyetemi tanári habilitációs dolgozat megírását az újabb kori evangéliumi ébredések dogmatörténeti értékeléséről.
1949-ben kérvényt nyújtott be a magántanári habilitációért a Debreceni Tudományegyetem Református Hittudományi Kar akkori dékánjához, Tóth Endréhez.
A dékánt és Erdős Károlyt jelölték ki a dolgozat elbírálására, amit a habilitáció alapjául elfogadtak.
„Kivonat a Debreceni Egyetem Református Hittudományi Karának 1950. évi június 30-án délelőtt 11 órai kezdettel tartott XIII. rendes ülése jegyzőkönyvéből:
(481. szám. ad 247/1948-49.htksz. ad 343/1949-50. htksz.)
Elnöklő dékán jelenti, hogy Dr. Czakó Jenő ceglédi református vallásoktató lelkész, egyetemi magántanári próbaelőadását a szabályzatnak megfelelő módon való előkészítése után “A 17. és 18. századi ébredések néhány szociális vonatkozása” címen, a mai napon délelőtt 10 órai kezdettel, a Kar tagjainak, valamint a Kar hallgatóságának jelenlétében megtartotta.
A Hittudományi Kar Dr. Czakó Jenő magántanári próbaelőadását egyhangúan elfogadja s mind a szóbeli kollokvium, mind próbaelőadásának sikeres lefolytatása után a jelöltet a maga részéről a „Keresztyén egyháztörténelem” c. tudományszakból képesítettnek nyilvánítja és a magántanári képesítés megerősítése végett az ügyiratokat az egyetem Tanácsa útján a Vallás és Közoktatási Miniszter Úr elé terjeszti”.
1950. augusztus 21-én VK. Minisztérium VII. főosztálya Buday Árpád aláírásával visszaküldte a kar felterjesztését azzal a megjegyzéssel, hogy a magántanári habilitáció megerősítésére nincs módja. Az életrajzot a minisztérium irattára számára visszatartotta.
1950. október 11-én Medgyesi István akadémiai titkár a következőképpen tájékoztatja:
“Folyó hó 4-én érkezett leveledre válaszolva tisztelettel értesítelek, hogy a teológiai tanári kar a volt hittudományi karnak mindazokat a habilitált magántanárait, akiknek a habilitációs ügye a miniszteri megerősítéssel befejezést nyert, az egyházkerületi közgyűlésnek átvételre javasolja s kéri részükre a venia legendi megadását. Akik számára azonban - bármi okból - a miniszteri megerősítés nem érkezett meg, az akadémiának ugyanezt megtenni - a kialakult álláspont szerint - nem áll módjában. Kérésedre - a dékán úr tudtával és hozzájárulásával - ide mellékelve küldöm annak a hiteles jegyzőkönyvi kivonatát, amely szerint Téged a volt hittudományi kar a maga részéről magántanárnak jelent ki.”
Egyetemes Konvent 1951. május 18-án Budapesten tartott ülésének jegyzőkönyvéből - részlet Nagy Barna jelentéséből - : “Meleg érzésekkel köszönti Dr. Bakos Lajos balatonarácsi lelkipásztort, mint a pápai teológiai akadémia helyettes tanárát s Dr. Czakó Jenő ceglédi vallástanárt egyetemi magántanári és Dr. Gyökössy Endre újpesti lelkipásztort teol. akad. magántanári habilitációja alkalmából, s mind hármójuk életére és szolgálatára Isten áldását kívánja”.
1950. november 8-án a mátraházi teológiai konferencián megkérdezte Török István dékánt a visszautasíttatás valódi oka felől és legnagyobb megrökönyödésére azt a választ adta, hogy az öt “betánista” teológus diák eltávolításának az idején a tanári kar abban a “lélektani” helyzetben volt, hogy Czakó Jenőnek ebben az ügyben ezt a választ adhatta.
Ez a szokatlan "lélektani " indoklás már nem is gyakorolt rá különösebb hatást, annál is inkább, mert 16 éves Anna lánya másnap meghalt. - Mátraházáról telefonon hívták haza halálos ágyához - ezeket a dolgokat elfeledtette vele.  (22)  (23) Judit lánya érettségi és pályaválasztás előtt állt. Zsuzsa lányát nem vették fel a ceglédi gimnáziumba, ahol apja 20 éven át tagja volt a tanári karnak. /Istennek hála! Felvették Budapestre a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba. /
Czeglédy Sándor vejének, az akkor püspök Péter Jánosnak 1951. június 13. írt levelében beszámol a történtekről és tanácsot kér:
“Annak idején azzal a céllal szereztem meg a magántanári habilitációt, hogy legális keretek között taníthassam az egyháztörténelmet - úgy ahogy én látom és értelmezem és a konkrét célom az volt, hogy ezzel legalább az első egy-két évben annak a főiskolának tartozom, amelyik a habilitációt adta. Ezért hárítottam el pl. Victor Jánosnak azt a tanácsát, hogy menjek saját egyházkerületem főiskolájára. Azóta elég sokat emésztődőm az ügy miatt. Túl az egyéni sérelmen: hogy a magyar református egyházban félteni kell és lehet, akár a tudományos, akár a fegyelmi egyensúlyt. Hogy csak egyetlen teológiai szempont érvényesülhet az egyháztörténelem, egyháztudomány művelésénél stb. Ezzel a tisztán magánjellegű levéllel az a célom, hogy tájékoztassalak, és baráti tanácsodat kérjem, hogy a történtek után megkíséreljem-e még egyszer behatolni a debreceni akadémia zárt közösségé-be, s tegyek-e lépéseket a tiszántúli egyházkerületnél a venia legendi megadása iránt.”
/Sajnos a válasz nincsen a birtokomban, de sejthető!/ Tudni kell, hogy ebben az időben zajlott a teológia kiválása a debreceni tudományegyetemből.
Még egy kísérletet tett a Dunamelléki Református Egyházkerület „Magántanár vizsgáló Bizottságánál “...kérem a Nagytiszteletű Magántanár vizsgáló Bizottságtól, hogy a mellékelt okmányok, irodalmi művek” és hivatkozások alapján - írásbeli és szóbeli vizsga mellőzésével - állapítsa meg rám nézve a facultas docendit, ill. javasolja a venia docendit”.
/Nem tudok pozitív fejleményről ebben az esetben sem. /