AZ ÁLLATOK NYELVÉN TUDÓ JUHÁSZ

Ahogy mentem, mendegéltem,
elmentem Pelegre, ott láttam
jászolhoz kötözve a sok mesét, abból
választottam ezt a legszebbiket. Hol
volt, hol nem volt, még az Óperencián
is túlnan volt, az üveghegyen innen
volt, kidőlt, bedőlt kemencének egy
csepp oldala se volt, teli volt kaláccsal,
egy se volt benne. Hát hol
volt, hol nem volt, volt egyszer egy
juhász. Ahogy a juhait őrzötte az
erdőben, meglátott messziről egy
tüzet. Abban egy rettentő nagy kígyó
sírt:
- Segítsél ki, te szegényember,
jótét helyett jót várj; mert az én
édesapám a kígyók királya, és
megjutalmazza a te hűségedet.
Hát kapta a juhász,
levágott egy karót, s azzal
kivette a kígyót a tűzből. A
kígyó elmászott egy darabon.
Felemeltek ott ketten egy
nagy követ. A kő alatt lyuk
volt; azon lementek a föld alá,
a kígyók királyához.
Kérdezte a kígyók
királya:
- Mit kívánsz, te
szegényember, amiért a fiam
életét megmentetted a
haláltól?
Azt mondta a szegényember,
csak azt kívánja, hogy
az állatok nyelvét értse. A kígyók
királya megadta, de egy feltétel alatt:
hogy azt senkinek se merje
elmondani, mert akkor azonnal
meghal. Azzal visszajött az ember a
földre.
Ahogy hazafelé utazott, meglátott
egy odvas fát. Ült azon két szarka.
Azt mondta egyik a másiknak:
- Hej, ha tudnák az emberek, hogy
mennyi pénz van ebben az odvas
fában, milyen boldogok lennének
belőle!
A juhász meghallotta;
megjegyezte a fát. Elment haza.
Később eljött szekérrel a pénzért,
hazavitte. Nagygazda lett belőle. Igy
könnyebben tudott megnősülni is.
Elvette a számadó lányát. Az
asszony mindig kérdezgette,
hogy honnan van nekik ennyi
pénzük. A juhász azt mondta:
- Ne kérdezd; az Isten adta.
Odahaza, a szobában, a
kemencenyakon ült két macska.
Azt mondja az öreg macska a
kis macskának, hogy mivel ő
kisebb s könnyen befér a
kamrába, lopjon neki szalonnát.
Erre a juhász elnevette magát.
Kérdezte a felesége, hogy mit
nevet. Elmondta, hogy az öreg
macska mit mondott a kis
macskának. Kérdezte a felesége,
hogy honnan érti azt a beszédet?
- Ha te tudnád! De nem szabad
megmondanom, mert akkor meghalok.
- Mindegy, csak mondjad meg! -
mondta a felesége.
- Nem lehet! - kötötte magát a
juhász.
Történt egyszer, hogy vásárra
készültek. Az asszony ült a kanca
lóra, az ember pedig a csődörre. Az
asszony elmaradt egy kicsit. A
csődör ekkor rányerített a kancára,
hogy miért nem jön hamarább. Ez
meg azt mondta:
- Könnyű neked, te csak azt a
sovány embert viszed, én meg ezt a
kövér asszonyt itt e!
A juhász ezt mind értette; megint
elnevette magát. A felesége most is
kérdezte, hogy mit nevet. Hát
elmondotta, hogy mit mondott a
csődör a kancának. Az asszony
rákezdte, hogy mondja meg neki,
honnan tudja ő megérteni az állatok
nyelvét. De a juhász azt mondta, nem
szabad, mert mindjárt meghal, ha
megmondja.
Hazamentek. Odahaza a
farkasok elmentek bárányt kérni a
kutyáktól. A kutyák azt mondták,
hogy nem lehet, azután mégis négyet
odaígértek. De az öreg Bodri kutya
azt mondta:
- Gyalázatosak, hogy meritek a
gazdánk juhait odaadni?
A gazda ezt mind értette, a
kutyákat szétkergette, csupán a
Bodrinak adott egy nagy karéj
kenyeret.
Hát az asszony ismét kérdezte,
honnan tudja ő megérteni az állatok
nyelvét. A juhász azt mondta, ő
meghal, ha megmondja. Az asszony
erre azt mondotta, hogy mindegy, ha
meghal is, csak mondja meg. Erre a
juhász koporsót csináltatott, és
belefeküdt. Még annyit mondott,
hogy hadd adjon utoljára a Bodrinak
egy darab kenyeret. De a Bodrinak
nem kellett, mert nagyon szomorú
volt, sajnálta a gazdáját.
Hanem ekkor bement egy hetyke
kakas, és nagy kényesen ette a
kenyérdarabot. Azt mondta a Bodri
neki:
- Ó, te átkozott gonosz állat, hogy
esik jól a kenyér olyan kényelmesen,
mikor a drága jó gazdánk most
haldoklik?
De a kakas azt mondta:
- Te bolond! Te is olyan bolond
vagy, mint a gazdád; nem tud egy
asszonynak parancsolni. Ládd,
énnekem húsz feleségem van; mégis
tudok mindegyiknek parancsolni.
Erre a juhász felugrott, jól
megnevelte a feleségét, hogy többet
nem kérdezte, honnan tudja az állatok
nyelvét.
Még most is boldogan élnek, ha
meg nem haltak.
Itt a vége, fuss el véle!