Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

Derceni Református Egyházközség
Web: http://www.parokia.hu/template2.php?id=696

Dercen község Kárpátalján helyezkedik el Beregszász és Munkács között.
Először 1321-ben említik írásos adatok a falut. A református gyülekezet 1560 körül keletkezhetett Dercenben, valószínű, hogy Kálmáncsehi Sánta Márton alapította. Kezdettől a Beregi Egyházmegyéhez tartozott. Az egyházi élet kiépítése és megszilárdítása körül tekintélyes szerepet játszott a Dercsényi család. 1601-ben a szomszédos Fornos és Alsókerepec már Dercen leányegyháza volt. 1770-1777 között Szathmári Sámuel lelkészsége alatt kezdték el az anyakönyvek vezetését.
1884. július 31.-én Bakcsy Gyula lelkész szolgálata alatt járt először püspök a gyülekezetben Révész Imre püspök személyében. Az 1700-as évek elején Tóth Antal nevű gazda szántás közben a falu határában lévő kerekhegyen egy harangot talált, mely kb. a XIII. században készülhetett. Ez a harang ma is a toronyban hirdeti Isten dicsőségét.
1810-1814 között épült a Gyülekezet temploma Fischider Mátyás tervei alapján. Ez egy szép arányú, klasszicista stílusjegyeket hordozó, magyaros, egyhajós templom. A 38 méter magas tornyot csak 1823-ban építették hozzá. A homlokzatokat vakolatlizének tagolják, a főpárkány és az övpárkány íves díszítésűek. A templom 30 m hosszú, 13 m széles, hátsó része félkör alakú. 160 öl területen fekszik.
1917. március 15.-én a hadvezetőség elkobozta az 1896-ban öntetett harangot. 1922-ben kibővítették a templomi padokat, mivel az addigi 59 pad kevésnek bizonyúlt. 1923-ban bádogra cserélték az addigi zsindelytetőt, a toronyra pedig gombot helyeztek. 1925-ben új harangot készíttettek Egry Ferenc kisgejőci harangöntő mesterrel. 1930-ban a templom hosszában és hátsó oldala felől kibővítették a karzatot, így mára a templom több mint 1000 ülőhelyel rendelkezik. 1932-ben orgonát építtetnek, amit ausztriai mesterek készítenek el. 1972-ben használhatatlanná vált a nagyharang, mert elrepedt. 1991-ben a templom előtt emlékművet állítottak a sztálini önkény áldozatainak. 1993-ban Voronyezsben két harangot készíttetett a Gyülekezet, melyek ma a régi haranggal együtt hívogatják a híveket az istentiszteletre. 1997-ben Albert József kolozsvári orgonaépítő mester nagyjavítást végzett a templom orgonáján, aminek köszönhetően ma is gyönyörűen működik és dicséri Istent ez a hangszer. A legutóbbi templomfelújítási munkák 1999-ben voltak, a teljes rekonstrukciója a templomnak 2006-2009 között esedékes.
A gyülekezet parókiája az 1800-as évek elején épülhetett (egy régi feljegyzés szerint 1835-ben a meglévő tetőzet alá kőfalak húzattak). 1949-ben a Szovjet vezetés elkobozta a parókiát és az egyéb egyházi épületeket. Iskolát alakítottak ki benne, ugyanerre a sorsra jutott az egyházi iskola is, melyet később lebontottak és helyére állami iskolát építettek. A Gyülekezet a parókiáját 1990-ben kaphatta vissza teljesen romos, lepusztított állapotban. Azóta folyamatos az épület felújítása, melyben a legnagyobb lépést 2004-ben sikerült megtenni, mikor is a tetőzetet sikerült teljesen kicserélni rajta. Ez az épület ad otthont a lelkésznek és a különféle gyülekezeti alkalmaknak.
A XX. század lekészeinek névsora: Bakcsy Gyula (1869-1906), Szentimrey József (1907-1930), Vacsi István (1930-1956), Szabó Kálmán (1956-1986), Szabó Béla (1986-1993), Kókai Csaba (1993-1994), Orbán Sándor (1994-1995), Baumann Ferenc (1995-1996). Jelenleg 1996-tól Zsukovszky Miklós a Gyülekezet lelkipásztora.
A Derceni Református Egyházközségnek 2700 tagja van, ebből 1850 egyháztag választó joggal rendelkezik. A templomlátogatók száma 450-500 fő vasárnaponként, 120-150 fő hétköznaponként. Többféle felnőtt bibliaóra működik, melyeken hetente 100-120 fő vesz részt, az ifjúsági órákon 30-35 fiatal, a gyermekbibliaórákon 150-180 gyermek, a hittanórákon 350 hittanosunk van.
A szolgálatokat a lelkészen kívül a lelkészné Zsukovszky Andrea, Biró Viktória és Fodor Natália hitoktatók, Simon Sándor gondnok, a presbiterek és önkéntes lelki munkások, valamint diakónusok végzik.
Az Egyházközség honlapja: http://www.parokia.hu/template2.php?id=696


TÁBITA Diakóniai Központ

Nagyon sok olyan ember van környezetünkben, akik meglehetősen szerény anyagi helyzetben vannak, sokaknak gondot jelent a mindennapi betevő falat előteremtése is. Gyülekezetünkben mintegy 60 olyan családot tartunk nyílván, akik anyagi gondokkal küzdenek és szükségük van a Gyülekezet állandó anyagi támogatására. Ezen családoknak a Református Gyülekezet 4-5 alkalommal évente élelmiszercsomagot (liszt, cukor, makaróni, rizs, konzervek, tisztálkodási szerek stb.), valamint 3-4 alkalommal használtruha csomagot szokott segítségül adni. Ezek az adományok nagyon nagy segítséget jelentenek, de a családok helyzetéhez képest nagyon csekélyek, hathatósabb lenne a segítség, ha naponta, vagy legalábbis hetente több alkalommal tudnánk valamilyen formában segíteni, ezért Gyülekezetünk tervbe vette a "TÁBITA- Diakóniai Központ kialakítását, melyben helyet kapna több humanitárius projekt:

a) szociális-szegénykonyha,
b) idősek napközi otthona.

Ezekkel a humanitárius projektekkel naponta tudnánk segíteni a mintegy 60 szegény családon, valamint a több mint 70 idős egyedülálló emberen, akik számára nagy gond a napi betevő előteremtése, sokszor az orvosi kezelésre nem futja, vagy egyszerűen nincs lehetőségük, hogy a városba menjenek kivizsgálásra.
A szociális konyhában naponta 120-150 adag melegételt készítenénk, amit 8 diakónus testvér juttatna el a rászorulókhoz, valamint a rászoruló iskoláskorú gyermekek helyben fogyasztanák el.
Az idősek napközi otthonában naponta lehetőségük lenne a magányos öregeknek, hogy társaloghassanak egymással, lefoglalhassák magukat (kézimunkázás, kötés), Igehirdetést halljanak, TV-t nézzenek, orvosi felügyelet alatt legyenek, meleg ételt kapjanak és télen, hogy egyáltalán melegben legyenek.

Reméljük Isten segít véghez vinni tervünket!

Mindenért Istené legyen a dicsőség!































Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...