Apró csodák 1.

ISTEN OLTALMÁBAN

"Mert az Úrnak része az Ő népe....körülvette őt, gondja volt rá, őrizte mint a szeme fényét. Mint a fészkén felrebbenő sas, fiai felett lebeg, kiterjeszti felettük szárnyait, felveszi őket és tollain emeli őket" V. Mózes 32 9-11

Sokszor elgondolkodom azon, hogy miért is szereti Isten az embert ennyire. Még nehezebb ezt érteni akkor, ha arra a mérhetetlen fájdalomra gondolok, amit Isten érezhet a mi bűneink miatt,
Miért szereti hát, mégis Isten a bűnös embert? A hitetlenek számára ez nem is kérdés. Csak a megtért emberként kezdünk elgondolkodni ezen, és mégsem értjük, de annyi bizonyos - nagyon drágák lehetünk a mi Teremtő Atyánknak, ha értünk a keresztre adta az Egyszülött Fiát, Jézus Krisztust.
Ha valakire elmondható ez: "úgy őrzi mint a szeme világát". Akkor tudjuk, hogy ez számára a legértékesebb, legfontosabb, legdrágább, amit a világ minden kincsénél is jobban félt és szeret. Ez a kibeszélhetetlen szeretet érezhető meg a fent idézett igében. Ha Jézus Krisztust befogadtuk a szívünkbe, megtérésünkkor Isten népének tagjává, drága gyermekeivé váltunk. Féltve őrzött szeretett kincsek lettünk az Élő Isten számára. Ez az igazság! Miért? Csak azért mert szeretjük Jézus Krisztust és már az övéi vagyunk!

A napokban szemtanúja voltam, amint a kis fecskék fészkükből először kirepültek. Láttam azt a kétségbeesett repkedésnek alig nevezhető bukdácsolást, ahogyan próbálták birtokba venni a légteret. Ha nagy üggyel- bajjal végre sikerült valahol landolniuk, láttam amilyen érdeklődéssel ismerkedtek a külvilággal. Számukra eddig a világot csak egy szűkös poros hely, a padlástér fél-homálya jelentette. De most kint voltak, bár még gyönge szárnyaikon de már kint a SZABAD világban. Ismerkedtek a soha nem látott tágas kék égbolttal a ragyogó és meleget árasztó Nappal, a széllel, a fákkal, a háztetőkkel, a mezőkkel, a virágokkal és más madarakkal. De ott sürögtek- forogtak mellettük a szüleik is, akik gyámoltalan fiókáikat féltő szeretettel vigyázták, körülvették, segítették, hívogatták, etetgették, tanítgatták. Ezek a kis fecskék érezhették azt a mérhetetlen szeretetet és gondoskodást, melyet szüleiktől kaptak.

Ti, akik már Isten gyermekeinek valljátok magatokat, el tudjátok képzelni azt, hogy Isten megfelejtkezik rólatok?

Ti, akik átéltétek a megtérés és újjászületés örömét, és a keskeny úton jártok, és kijöttetek a bűnös kívánságok " sötét, poros odújából" a bűn rabságából a SZABADSÁGRA az Isten megváltásának dicsőséges ege alá: - el tudjátok képzelni, hogy Isten magatokra hagy?

Ugye nem!!

Drágák vagytok Neki és úgy őriz, mint a szeme fényét!

Örüljetek minden napon a ti Megtartó Isteneteknek!

Nyíregyháza,1993

Trencsényi László
református lelkipásztor