Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Egyedül Istené a dicsőség!

"Mert Őtőle, Őáltala és Őreá nézve vannak mindenek.
Övé a dicsőség mindörökké. Ámen. "
Róma 11,30

 

Ez a jelmondat lett református egyházunk talán legtöbbet emlegetett gondolata, mely hűen kifejezi a hívő ember Istennel kapcsolatos viszonyát!
SOLI DEO GLORIA, vagyis egyedül Istené a dicsőség!

Az ember általános célkitűzései között ilyen fogalmak szerepelnek mint:
gazdagság, bölcsesség, boldogság, egzisztencia, népszerűség, dicsőség!

Tehát joggal állíthatjuk, hogy a dicsőségvágy átszövi mai világunkat is.

A felnövő nemzedékek előtt ott lebeg a dicsőség elérésének délibábja, mint végső cél a teljes boldogság elérésére!

Csak a kijózanodás lesz borzalmas amikor a babérlevelek mind a porba hullnak és nem marad más csak a rideg valóság - egy elrontott értelmetlen élet!

Mennyi kisiklott élet tűnt le már a földön, akik elfogadták emberektől a dicsőítést vagy éppen ők maguk dicsőítettek másokat, mert ők mind célt tévesztettek!

"Dicsőségemet másnak nem adom"
mondja az Úr!

Ezt a keresztyéneknek mindig szem előtt kell tartanunk.

Erre bíztat minket ez az Ige is.

Isten dicsőségét ne cseréljük fel semmivel és senkivel, amint tették ezt Rómában és teszik ezt ma is sokan!  (Róma 1,23)

Ez az elv kimondja, hogy a dicsőítés sem az angyalokat, sem az elhunyt szenteket, sem az egyházi méltóságokat nem illeti meg! (Róma 16,27)

(A katolikusok a római egyház fejét a pápát, Krisztus földi helytartójának, és csalatkozhatatlannak tartják és „szentatyának" szólítják. Ő gyakorolja az úgynevezett kegyosztói, kormányzói és tanítói főhatalmat a katolikus egyházban. )

A mi számunkra a dicsőségvágy soha nem lehet cél.

Bármit értünk is el az életben soha ne fogadjunk el emberektől dicsőítést.

Tanuljuk meg egyszer s mindenkorra, hogy a Krisztus követőinek úgy kell élniük, hogy bármit tesznek is, azt Isten dicsőségére tegyék!

Ne legyünk célt tévesztett emberek, mivel életünk célja csak egy lehet: Isten dicsérete!

Akár élünk, akár meghalunk, mi az Övé vagyunk, Akié egyedül a dicsőség örökkön örökké!

 

Nyíregyháza, 1996

Trencsényi László

református lelkipásztor

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 25, összesen: 659906

  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...
  • 2024. április 04., csütörtök

    Folytonosság és változás, külső tényezők és személyes hit, individualizmus és felekezeti elkötelezettség, ébredés és szekularizáció teszik sokszínűvé ...