.

"Adjatok hálát az Úrnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt.- Zsoltár 105,1

Néhány éve Isten kegyelméből eljutottam Balatonszárszóra, ahol különösképpen tanított engem az Atya. Volt a táborban egy vak lány. akinek feltűnően megrendítő volt az eddigi élete. Az édesapja, amikor megszületett, elhagyta őket, az édesanyja pedig, amikor 9 éves volt, öngyilkos lett. Édesapja még él, de nagyon rossz körülmények között és alkoholista. Eleinte nagymamájával élt, de amikor az meghalt a nagynénjéhez került, aki borzasztóan viselkedett vele és őt otthagyva került Pestre, egy kollégiumba.
- Nos, nem is erről szeretnék én írni, hanem arról, hogy engem mennyire megrendített az élete és a hite. Egy bibliakörbe ke-rültünk, ahol szájtátva figyeltem a dolgokhoz való hozzászólásait, az ártatlanságát, gyengeségét, bár mégis valami erő sugárzott belőle. Láttam az arcát, ahogy örülni tudott az életnek. Láttam, hogy milyen boldogan beszél arról, hogy naprólnapra mit üzent neki az Úr. Az élet szomorúsága ott volt mindvégig az arcán, de alig lehetett észrevenni, mert úgy küzdött, harcolt a keserűség ellen. Én ámulva figyeltem, aho-gyan bíztatott másokat az életre. Ámulva figyeltem amilyen tűzzel égett. Amit az Úrtól kapott az egyik nap, már tovább is adta a másik nap. Igaz volt rá ez a mondat: Az ember csak annyit mondhat magáénak a szeretetből, amennyit továbbad!

Egy nap kiültem a padra, néztem a tájat és felsóhajtottam. Istenem, milyen csodálatosak! Igazából még soha nem tudtam nekik örülni. Végiggondoltam, hogy mennyire önző voltam eddig. Ez a vak lány mennyire boldog lenne, ha csak egy percre láthatná - olyan tisztán, mint én - a környezetét és Isten teremtményeit. És én csak néztem magam elé és kimondtam végre: Köszönöm, köszönöm Istenem, hogy láthatok. Rádöbbentem, hogy mennyire semmibe vettem az egészségem. Soha nem mondtam ilyen mélyről fakadó köszönetet az Úrnak azért, hogy én láthatom a világot.

Feltört belőlem, hogy milyen hálátlan vagyok és milyen gyarló. Ha eltöröm a lábam, ha megbántanak valamivel, egy világ dől össze bennem. Pedig ezeket Isten begyógyítja. De Ő már soha nem fog látni valószínű és mégis milyen boldog. És én mindig szomorú vagyok. Szomorú, ha fáj a fejem, ha megbántanak, ha valaki csúnyán néz rám ahelyett, hogy hálát adva örülnék az életnek. Ha ez a vak lány boldog tud lenni egy olyan csodálatos ajándék nélkül, amit neki nem adott meg az Úr, akkor én ezzel és a többi egészséges testrészemmel miért nem vagyok boldog?

Miért? Azért, mert gyarló, hálátlan ember vagyok, aki nem be-csül meg semmit. Ő többet lát, mint én. Ő minden nap látja Jézus arcát. Én nem. Ő minden nap boldog volt. Én nem. Ő mindent gyermekien az Úr elé tárt. Én nem. Azért, mert inkább a saját sebeimet nyalogattam. Ő nem látott a szemeivel, de élesen hallott mind testi, mint lelki füleivel. Ő tudta becsülni a hallását. De én, - én nem. Nekem épek a szemeim, a füleim is. De én mégsem láttam és nem is hallottam. Mert nem akartam. Nekem mindkettő megadatott, de egyiket sem használtam.

És te, kedves olvasóm? Mondd! Te látsz? Hallasz?
• Szoktál hálát adni Istennek egészségedért, vagy mindig megfeledkezel, mert az olyan mindennapos dolog, hogy az ember egészséges? Valóban használod érzékszerveidet, amivel Isten megajándékozott, vagy csak vannak? Vannak, és akkor tudnád meg milyen nagy kincs, ha már nem lennének?!
• Vigyázz!!! Isten mindent, amit adott neked azért tette, hogy azokkal Őt dicsőítsd! Adj érte hálát. És a szemeiddel valóban láss! A füleiddel valóban hallj! Lábaiddal valóban járj! A száddal, nyelveddel valóban beszélj! Ne hiábavalóságokat, hanem Isten akaratát.

Mert, ha nem Isten dicsőítésére használod, akkor miért ne vehetné el tőled az Atya. A némák szívesen dicsőítenék a mindenható Istent és hirdetnék az evangéliumot. De mi? Mi sajnos nem! Kifogásokat keresünk. Ők ezt nem tennék, ha tudnának beszélni!!!
És a lábaink? Azok jó helyekre járnak? Vagy olyan helyeken is megfordulunk, ahová Jézus be sem tenné a lábát? De sokan vannak, akik jó helyekre járnának, csak lennének lábaik.

"Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert Isten temploma szent, és ez a templom mi vagyunk-. I. Korintus 3,16-17

Az Élő Istennel nem lehet játszani, és nem érdemes. Nem érde-mes Isten haragját felébreszteni. Ezt csak a felelőtlenek teszik. Az Isten igéjének hirdetése nagy felelősség, és akik ezt vállalják, azokat Isten sokkal súlyosabb ítéletben is fogja részesíteni. (Jakab levele 3,1) Ez nem elijesztgetés, hanem buzdítás a példamutató életre, hiszen honnan tudná a többi ember, hogy mi mások vagyunk? Ne feledjük, amit az Úr Jézus mond:

" Ha jobb szemed visz bűnbe, vájd ki és dobd el magadtól, mert jobb ha egy vész el tagjaid közül, mintha egész tested vettetik a gyehennára.- Máté 5,29

Tegyük le most a Mindenható Isten elé bűneinket. Ő kész megbocsátani azokat, és csak egyedül Ő képes minden bűnből megszabadítani. Miért folytatnánk tovább bűnös életünket, hisz van megoldás. Krisztus meghalt értünk, hogy bűneinket megbocsássa. Vigyük a kereszthez terheinket, mert Nála van a megoldás!

Arra kérem az Urat, hogy akik ezt a cikket olvassák, soha ne használják rosszra az Istentől kapott kincseket, hanem minden
napon hálaadással becsüljék meg és használják az Úr dicsőségére!








Kell nála jobb barát?

Éjszaka van. Körülöttem csend, s csak a TV halk zaja és beszélgetés hallatszik be a szobámba s e csendet csak néha töri meg egy erőteljesebb hang, egy-egy kocsi zaja, ahogy elsuhan az úton. A szomszéd kutyák ugatását lehet még beiktatni a csend bájos szépségébe.
Bent ülök a szobámban, s ha ezek a hangok nem lennének, nagyon egyedül érezném magam.
Gondolom te is voltál már ilyen helyzetben. Úgy érezted senkinek sem kellesz. Nincs egy veled egykorú társad aki megértene, akivel megoszthatnád az örömöd és a fájdalmad. Mindez hitetlen érzés, mert ha hinnél, akkor tudnád, hogy van barát. Igaz egy valaki, de ez a valaki nagyon szeret téged. Felér több ezer baráttal. Ő csak egy. De tökéletes, igaz, példát vehetsz róla, mindig kész megbocsátani és megvigasztalni. Mindig veled van, mindig segít és egyetlen célja, hogy téged boldognak lásson.
Ilyen barát nincs. Mondod te!

Túl hihetetlen ugye, aki ilyen tökéletes, hiszen te ezt a barátot keresed régóta. És ha lenne, már biztosan megtaláltad volna. Pedig hidd el! Van ilyen barát! Ha tudnád mióta keres téged. De te akarva- akaratlan mindig átnézel rajta. És képzeld! Még ennek ellenére is a barátod akar lenni! Tudod ki Ő, Jézus Krisztus!
Ha tudnád hányszor feledkezem el róla hívő létemre. Keresem a barátnőket, de mind csak "csalódás". Valamit mindig elrontok és kész, vége a barátságnak. Kapaszkodom beléjük, de nem kellek nekik. Pedig ha tudnák, hogy jajveszékelve ragaszkodom hozzájuk és azt kiálltja a lelkem nekik, hogy kérlek ne haragudj, akármit is tettem bocsásd meg mert szükségem van rád, szükségem van rád, szükségem van... és összecsuklik a belső hang, mi kétségbeesve kiabálunk, hiszen már nem vesznek észre, találtak más barátnőt.
S én csendben elkullogok és ha kell, meghallgatom szájukból, leolvasom tekintetükről, mozdulatukról, melyben vagy szemrehányást tesznek vagy magyarázkodnak. Bár a legrosszabb eset, ha szótlanok és teljesen közömbösen átlépnek barátságunkon.
Mindezt nem egyszer átéltem, s mindig utólag jövök rá, amikor már jól kisírtam magam a bennem feszülő fájdalomtól, hogy elfelejtkezek valakiről. A tökéletes barátról, aki annyira szeretett, hogy életét adta értem a kereszten mindazért, hogy örök életet adhasson nekem, megkoronázva ezzel a barátságunkat. És én hányszor veszem semmibe?

Amikor elkeseredve sírok, Ő odajön hozzám, felnyitja szemem és megvigasztal. Kéri, hogy ne sírjak mert fáj neki ha szomorúnak lát. Ő vígasztal engem. Ő, akinek sokkal nagyobb lehet a fájdalma mint az enyém, mert sokadszor nézek át Rajta. Átnézek a kegyelmen, a szereteten, a barátságon. Azért, mert ember vagyok és bűnös szolgája az Úrnak. De kimondhatom, hogy SZOLGÁJA, mert szeretem Őt és Isten kegyelméből ha eltévedek mindig visszatalálok hozzá.

Minden nap ad nekem valami szépet. A friss reggeli levegőt, a madarak gyönyörű dalát, az esőt, a napsütést és sorolhatnám tovább. Este pedig a csendet, melyben rájöhetek arra, hogy milyen bűnös vagyok és csak az Ő kegyelméből élhetek. S ha továbbra is nyugtalan lennék, hallhatom a beszélgetést a túlsó szobában, a ritkán elsuhanó kocsik zúgását, a szomszéd kutyák ugatását, ami megnyugtat! Mert Ő mindenben jelen van: az esőben, a napfényben....., mindenhol. Egyetlen célja, hogy te és én soha ne érezzük magunkat egyedül.
Ugye számodra sem kell nála jobb barát?

"Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az Ő egyszülött Fiát elküldte az Isten- e világra, hogy éljünk általa. " I.János 4,9









SZERELEM

Az alábbi kérdések minden fiatalt életében felmerülhetnek:
Hogyan lehet megélni a szerelmet krisztusi lelkülettel:
Ki lesz az én párom? Érdemes e türelmesen várni?
Én miért ne tegyem azt, amit a többiek?
Tudom, hogy várni kellene, de hát meddig még?
Elmúltam 19 éves és hívő fiú/lány még a láthatáron sincs!
Sajnos mi sokszor annyira kicsinyhitűek, türelmetlenek vagyunk, pedig az Atya megígérte, hogy az embernek társat szerez, mert tudja, hogy nem jó neki egyedül. Olyan nehéz ezt elhinni? Isten gondoskodni akar rólad. Lehet, hogy éppen te nem akarod tudomásul venni, mert mindig akadékoskodsz. De akkor mit csináljak? Tedd le Isten kezébe és engedd, hogy Ő irányítson. Mintha az olyan könnyű lenne. Tudom, hogy nem könnyű. De mondd! Hogyan irányítson, ha te nem engeded neki.
Nyugodj bele, hogy most nincs senkid. Lehet, hogy Isten próbára akar tenni téged, hogy tudsz-e várni az igazira. Hidd el! Amikor elengeded görcsösen szorított rögeszméidet és hagyod, hogy Isten irányítson, megmutatja a társad. És ha még várnod is kell rá! Nem megéri??? Képzeld csak el, "Ő- vár rád és amikor rátaláltok egymásra kiderül, hogy neked már volt más is, mert nem tudtál várni. Milyen rosszul fog neki esni! Ő tudott várni rád, de te rá nem. Imádkozz Istenhez, hogy mutassa meg, ki a párod!

És ha megtalálom a nagy őt? Meddig lehet elmenni? Hogy meddig, azt Isten határozza meg. Az a lényeg, hogy a társadban is hasonlóan Isten legyen az első helyen és akkor Ő majd irányít titeket. Valaki például a csókolózást is csak a házasság után gondolja. Bízz az Úrban! Majd Ő kinyilvánítja nektek/neked, hogy mennyit tart elegendőnek a házasság előtt. De azt, hogy a paráznaság bűnébe essetek, azt biztosan nem akarja!
Mi van akkor, ha a "párom- nem akar várni vele? Akkor neked kell figyelmeztetned, hogy bűnt követnétek el és lehet, hogy azzal teljesen tönkre is menne a kapcsolatotok. Soha nem tapasztalnád meg az igazi szerelem érintetlen gyönyörű varázsát. Ha szeret és nem akar elhagyni, akkor vár az esküvőig, amikor úgyis az övé leszel! Akkor a sex bűn? Nem! Ezt az örömöt is Isten adta, amivel szebbé teszi két ember életét, de csak a házasság keretein belül engedélyezi!
Tehát miért érdemes várni a sexel? Nos, tegyük fel, hogy megtalálod az igazit, de előtte már 2-3 fiúval/lánnyal, volt nemi kapcsolatod, s amikor az igazival a férjeddel/feleségeddel leszel, jön az ördög! Jön és belemocskol. Beugranak azok a képek amikor a többi fiúval/lánnyal voltál. S ha akarod, ha nem: jön az összehasonlítás. "Ezzel nem volt olyan jó, az előzővel jobban éreztem magam, de végül is az első volt az igazi.- S miért ne a kedvesed legyen az első?? A képektől nem tudsz szabadulni! S közben becsapod a férjed/feleséged. Hogyan előzheted meg? Nem kell az összehasonlítás! Várd meg az igazit! Az ilyen összehasonlítások miatt már házasságok mentek tönkre.
És mit tegyek, ha már megtörténtek mindezek? Már nem is lehet boldog házasságom? De lehet, csak így sokkal nehezebb.
Mindent el kell mondanod kedvesednek, s ha ő elfogadja s ketten feldolgozzátok, és te nagyon őszinte leszel hozzá, akkor nyugodt házasságban élhettek. Persze először Isten elé kell mindent letenned, és kérned kell a segítségét. Csak Ő képes hibáidat jóvá tenni. Nélküle ne is próbálkozz! De a legjobb mindezt megelőzni. Várj! Tudom, hogy nem könnyű, de Isten ad türelmet! Hidd el, hogy jobb szenvedni a türelmetlenségtől, mint a kihasználtságtól, elkeseredettségtől. És jobb a türelmes várás az ökölbe szorított kezeknél, az elkeseredett sírásnál. Ne engedd, hogy a sátán tőrbe csaljon és azt kelljen mondanod: "Bárcsak ne tettem volna meg.-






ÉS HÁLÁT ADNI KI FOG?

Folyton egy kérdés motoszkál bennem, hogy miért, mond miért kellek én Jézusom neked? Hiszen mikor hitről kell beszélnem én mindig magam teszem az első helyre. Feszülök a büszkeségtől, hogy mindent megtettem érted, s mindenki csak mögöttem kullog, mert egyedül, igazán, hinni csak én tudok- én, én, én. Ez a megrendíthetetlen büszkeségem: -én! De ha szólni vagy cselekedni kell hittel, akkor csendben elkullogok, s aztán felemelt fejjel vallom: Más dolgom volt sajnos.
Hát ez az én hitem, mire oly büszke vagyok, ez az amit mindennél többre tartok. Ez az én birtokom, a kicsinyes hit, mit hiába akarok nagynak láttatni. Gyenge és erőtlen!
S a remény? Hát abban tényleg jó vagyok! Erre igazán büszke lehetek! Remélni bátran állítani, hogy tudok, de reményem talán mégsem teljes? Pedig remélek éjjel, remélek nappal Bár ha jön a kísértés, nálam a büszke reményből gyakran lesz kétségbeesés. Látod, mily büszke lehetek erre is? Erős, szilárd még nincs dolga, s aztán elbotlok, mint egy balga.
És a szeretet?! Arról tényleg nem vallhatok rosszat, kitartóan mindenkit szeretek, míg engem azok ugyanúgy viszonozva szeretnek, de ha megbántanak? Hogy tudnék szeretni, hiszen ők sem szeretnek már. Persze megpróbálok minden tőlem telhetőt. Szeretnék kedves, jó lenni, de ne várja el tőlem senki, hogy bocsánatot tudjak kérni.
Hát most láthatjátok az én kimondhatatlan szeretetem, mellyel szeretni oly nagyon tudok, s melyre annyira büszke vagyok. És a türelmemről ezek után mit mondhatnék? Inkább töredelmesen bevallok mindent. Türelem annyi sincs bennem, mint egy mákszemben. Ezek után nem tudom, a testvériséget Egyáltalán megemlítsem-e? Hisz tudom, s már rájöttem, hogy egy nyomorult senki vagyok. Kinek rosszul esik, ha testvére hite lángol, boldog és életében Jézust mutatja fel. Mert fáj, hogy ő Krisztusnak igazi szolgája.
S én? Én hol vagyok? Hol az a nagy hit, erő, szeretet, türelem és testvériség? Egyik kisebb bennem, mint a másik. Hogyan is beszélhetnék ezekről nektek, mikor mindenből több van bennetek. Egyedül az irigység, kétségbeesés, reménytelenség az, amivel büszkélkedhetek. Mert bárkiben több a jóság mint bennem. Bárkiben több az erény s Krisztusnak én nem tudok felmutatni semmi jót, csak a rosszat, a sok hiábavalót.
Most összeszorult szívvel borulok eléd Jézusom. Megszaggatom lelkem, hogy bocsáss meg, könyörülj rajtam hitvány, gyarló emberen, s hibáim tedd jóvá, hogy kimondhassam: Te vagy a Mesterem! Más már ellökne, hiszen ilyen bűnös ember kinek kell? Egy nincstelennek is jobb barátra van szüksége mint rám, nála is gyarlóbb emberre. Tudom Atyám, s töredelmesen bevallom, hogy én vagyok a legbűnösebb ember a világon, de hálás szívvel dicsőítem neved, s köszönöm, köszönöm, hogy neked még így is kellek.








Kedves Báránykám!

Ma ismét egy újabb nappal ajándékoztalak meg téged. Tegnap nehéz és kemény dolgokon mentél át, és talán a mai napod sem lesz könnyebb, de én szeretném, ha tudnád, hogy melletted állok. Látom, hogy mennyi teher nyomja a vállad, tudok a félelmeidről, aggódásaidról...
Mindent tudok, hiszen jól ismerlek téged. Fogantatásod pillanatától kezdve gondom van rád. SZERETLEK!!! Olyan szomorú vagyok, hogy ismét barátaidhoz menekültél gondjaiddal, pedig tudod, hogy ők nem segíthetnek! Vártalak tegnap és ma reggel is, hogy elmond nekem mindazt ami fáj, mindazt ami a szívedben van. Vártam. De te ismét csak felszínes voltál hozzám, oly sok minden van, ami fontosabb nálam számodra. Bármennyire rejtegeted előttem nem titok, hogy mi az amibe még most is görcsösen kapaszkodsz. Mindent tudok! Ismerlek! Fáj, hogy szomorúnak látlak, de te magad okoztad a szomorúságodat. Naponta azt várom, hogy talán majd most észreveszed, hogy szeretlek és várom, hogy megszólíts egy őszinte beszélgetéssel.
Drága Báránykám! Ha tudnád, mióta várok már erre. Pedig én szólok hozzád, mindig melletted állok. Én beszélek hozzád az esőcseppekben, a szél zúgásában, a madarak csiripelésében, a nap melegében, a fű zöldjében, embertársaid mosolyában... És ezt kiáltom feléd: SZERETLEK!!!
Mikor veszed már észre, hogy drága kincs vagy számomra, és gondom van rád? Ne aggodalmaskodj, hiszen én mindent megadok neked a maga idejében, amire szükséged van. Hát nem tudod, hogy SZÁMOMRA nincs lehetetlen? Ne türelmetlenkedj. Én munkálkodom! Veled együtt küzdök, hogy végül győzelmet arass. Veled együtt sírok, veled együtt nevetek, mert drága vagy számomra! SZERETLEK!
Elég régóta kóborolsz már más felé, de szeretném ha tudnád, hogy én hazavárlak. Én ma is szóltam hozzád, ma is hívtalak. Drága Báránykám! Ez a nap is olyan gyorsan elszalad mint a többi., de ÉN ma is várni foglak Téged! Várom, hogy megszólíts! Tudnod kell, hogy csak ÉN vagyok az, aki segíthet neked, aki bekötözi sebeidet, kérdéseidre feleletet adhat. Így ma is várlak, mert szeretlek. Barátod: JÉZUS

Írta: K. Tünde