Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Mátraháza, presbiteri csendeshét, 2018. február 5-9.

 

Presbiteri/szolgálói konferencia

Mátraháza 2018.02.05-09

 

Az Északpesti Református Egyházmegye - immár hagyományosan - február 5-9-ig ebben az esztendőben is megrendezte a mátraházi konferenciaközpontban az egyházmegye presbiterei és szolgálói részére továbbképző csendes hetét.

Különös aktualitást adott az alkalomnak, hogy elmúlt évben ünnepeltük a Reformáció elindulásának 500. évfordulóját és megtörténtek gyülekezeteinkben a presbiterválasztások. Szinte kínálkozott tehát, hogy konferenciánkon a Reformáció örökségének továbbgondozását és ebben a megújult összetételű presbitériumok szerepét állítsuk vizsgálódásaink középpontjába.

Ennek jegyében választottuk együttlétünk alapigéjét:

Íme, újjáteremtek mindent" (Jel. 21,5), és tettük vezető témává a megújulást, mint cselekvésünk mozgatórugóját.

A konferencián - amelynek első délutánját Ladányi Károly világi főjegyző vezetésével a bemutatkozó beszélgetésre szántuk - egyházmegyénk 21 gyülekezetéből 75 fő vett részt.

Második nap délelőtt Matyó Lajos lelkészi főjegyző A lelki megújulás az evangélium tükrében címmel tartott előadást. A délutáni kerekasztal beszélgetésben - amelyet dr. P. Tóth Zoltán egyházmegyei gondnok vezetett - dr. Szalai Zsolt szentendrei gondnok a Reformáció évének hozadékairól, Lehoczky István őrbottyáni gondnok az evangélizáció helyéről kegyességi gyakorlatunkban, Bagdi József gödi gondok pedig a személyes megújulás fontosságáról tartott vitaindító bevezetőt; amelyeket témacsoportonkénti megbeszélés követett.

Harmadik nap Lovas András gazdagréti lelkipásztor vezette gondolatainkat a megújuló misszió témakörében; különös tekintettel a gyülekezetépítés aktuális, gyakorlati kérdéseire. Este Nyilas Zoltán esperes fórumbeszélgetés keretében méltatta a Reformációs évforduló kiemelkedő gyülekezeti megemlékező eseményeit és adott tájékoztatást egyházmegyénk életének aktuális kérdéseiről, feladatairól. A tájékoztatót élénk beszélgetés követte.

Negyedik napunkon Fukk Lóránt veresegyházi lelkipásztor a megújulás lehetőségeiről beszélt, külön hangsúllyal az intézményesülés kereteire. Előadásában történelmi visszatekintett adott a református iskolarendszerről, bemutatta saját iskolájuk alapítását, fejlesztését és annak gyülekezetük épülésében betöltött szerepét. Délután dr. Szászi Andrea a Református Pedagógiai Intézet igazgatóhelyettese mutatta be áttekintő helyzetértékelésében, hogy mit hozott az órarendbe épített hittan oktatás és az oktatási intézményrendszer bővülése és ezekkel milyen sajátos, újszerű kihívások jelentek meg.

Konferenciánk zárónapján dr. P. Tóth Zoltán vezetésével összefoglaló kerekasztal keretében tekintettük át az egész hét legfontosabb mozzanatait, rögzítésre érdemes, kiemelkedő gondolatait, majd úrvacsorás istentisztelettel fejeztük be együttlétünket, amelyen Nyilas Zoltán esperes hirdette az igét, Koncz Zoltán kerepesi lelkipásztor pedig az úrvacsorai szolgálatot végezte.

Az esti evangelizációkat Barthos Gergely hévízgyörki lelkipásztor tartotta, a gadarai megszállott történetének részletes elemzésével. A reggeli áhítatok alkalmával pedig presbiterek szolgáltak. (Benke György, Fráter Erzsébet és dr. P. Tóth Zoltán)

A konferencia második és negyedik napján esti filmklub segített - szimbolikus módszerekkel - gondolataink terelgetésében.

 

2018. február 9.

dr. P. Tóth Zoltán

egyházmegyei gondnok

fényképek a hétről a verőcei gyülekezet honlapjáról itt.

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 16, összesen: 284375

  • 2018. május 23., szerda

    „A fesztivál keretében mutatjuk be egyházi hagyományainkat, zenei kincseinket, református iskoláinkat, irodalmunkat, nép- és képzőművészetünket, missz...
  • 2018. május 22., kedd

    Teljesen más életkor, személyiség, képzettség és Isten kegyelméből mégis együtt és ugyanarra készül a 16 éves kamasz és az ősz hajú 70 éves, élete alk...
  • 2018. május 21., hétfő

    A nyelv nem veszélytelen: amit néven nevez, az lángra kap. Az Igazság nem csak szabaddá tesz, de az Igazság Lelke ki is égeti belőlünk mindazt, ami ha...
  • 2018. május 20., vasárnap

    Ha közeledünk Istenhez, egyre jobban tapasztaljuk a hit megújuló erejében, a józan reménykedésben és a készséges szeretetben, hogy Isten nem valamit (...
  • 2018. május 18., péntek

    Amikor az emberek anyanyelvükön hallják a bibliai tanítást, mindig feszült figyelemmel követik a magyarázatot és képeket.
  • 2018. május 18., péntek

    Berki Viola Az embernek fia című képével hitvallást tett. A kép különössége, hogy Viola hitvallása a hívő keresztény hitvallása mellett az alkotóművés...
  • 2018. május 17., csütörtök

    Három református gimnáziumban érdeklődtünk a diákok terveiről és arról, mit jelent egy református intézményben készülni az első nagy megméretésre.
  • 2018. május 15., kedd

    Közeleg a pünkösd, sok gyülekezetben ilyenkor kerül sor a konfirmációra. Egyre többen felnőtt fejjel tesznek vallást hitükről és elköteleződésükről a ...
  • 2018. május 15., kedd

    Olyan világot élünk, amikor a normális számít lázadásnak, amikor a hangerő, és nem a mondanivaló a lényeg. Az élet, különösen az elmúlt néhány év gyak...
  • 2018. május 14., hétfő

    Negyven évvel ezelőtt tartottak először gyermek- és ifjúsági táborokat a tahi református lelkészüdülőben. A hivatalos szervek nem nézték jó szemmel a ...