Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Perőcsény presbiter továbbképzés 2016. szeptember 25.

Szept 25.-én nagy izgalommal várták a perőcsényi presbiterek vajon hányan jönnek az Ő kis falujukba a börzsönyvidéki gyülekezetekből a Perőcsényben esedékes továbbképzésre.Annál is inkább,mert sok finomsággal készült a gyülekezet,azzal a régi magyar vendégszeretettel amely sok helyen már kikopott,de itt még elevenen él a gyülekezet tagjaiban.Hála Istennek szép számmal jöttek a vendégek, bár  nem számoltuk ránézésre hetven fősnek tűnt nekem a vendégsereg. Sokan megdícsérték a megújult templomtornyot mikor bevonultunk a templomba.Gergely Barna kisköri vezető-lelkész köszöntötte az egybegyülteket A szokásos bemutatkozások után én tartottam mint házigazda rövid Káté magyarázatos áhitatot   Péter 1.16 "Szentek legyetek.."alapján, a 4.Úrnapi kérdések szerint. Ezt követően László Emőke/ KGRE dogmatikai tanszék/ előadását hallgathattuk meg a sákramentumokról,aki valóban érthetően és lebilincselően beszélt erről a nehéz témáról egy órán keresztül,majd egy újabb óra a különböző kérdések megválaszolására ment el,és mindenki kíváncsian és figyelemmel hallgatta,ami mutatja az előadó színvonalát. Sok gyakorlati kérdés merült fel pl hogy ki eszi méltatlanul az Úr testét,kinek szabad úrvacsorázni, eltilthat-e a lelkész valakit,milyen gyakran úrvacsorázzunk, meg kell-e keresztelni a gyerekeket, mi van azokkal akik csak szokásból kereszteltetnek,nem jobb-e a felnőttkeresztség stb.Befejezésül Fidel Lajosné perőcsényi gondnok asszony beszélt a presbiterek szerepéről a helyi gyülekezetben. Végül levonultunk a templomból a gyülekezeti terembe ahol svédasztalos rendszerben mindenki  megízlelhette a gyülekezet vendégszeretetét,sőt jól is lakhatott vele.A házigazdák csak egy dolgot sajnáltak:hogy a diósjeneiek nem jöttek el! Persze sokan ismerjük azt a különös törvényt mely szerint legközelebbről a legnehezebb odaérni.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 167, összesen: 296415

  • 2018. július 19., csütörtök

    Bár folyószövegként nem olvasható úgy, mint egy regény, a Biblia mégis egyetlen, korokon átívelő és a világtörténelmen túl is folytatódó történetet be...
  • 2018. július 18., szerda

    Bachot hallgatni izgalmas, közösségi élmény, amelyben felfedezhetjük Istent, önmagunkat, a körülöttünk lévő világot. A német zeneszerző összes orgonam...
  • 2018. július 18., szerda

    Vasárnap hajnalra virradóra a kárpátaljai Nagydobrony déli, romák lakta telepén leégett a református imaház és a hozzá tartozó óvoda. Testvéreinknek i...
  • 2018. július 17., kedd

    Van-e értelme tíz fővel gyülekezeti táborba menni? Ugyan már. Tudom, a kevesebb több, de mégis jobban mutat, ha sokan vagyunk. Tíz főt azonban könnyeb...
  • 2018. július 16., hétfő

    Memoria Sanctorum című sorozatunk következő részében Szent András és Szent Benedek remete szerzetesekről emlékezünk meg.
  • 2018. július 16., hétfő

    Képek és keretek töltik meg idén a taliándörögdi református udvart a Művészetek völgyében. Talán jó, hogy van határa annak, amit láthatunk, és amit ne...
  • 2018. július 15., vasárnap

    Nem tudom, ki, mikor és miért találta ki, hogy gyengeségeink felvállalása nem az erő jele. Sokat lehet meríteni azoktól, akik hitelesen megélik a hitü...
  • 2018. július 12., csütörtök

    Református erdélyi fejedelemasszony még sohasem volt ilyen menő, mint a Lorántffy Zsuzsanna megír egy levelet című képregény címszereplője. ...
  • 2018. július 11., szerda

    Szükségünk van olyan lelki térre, ahol még Mike Tyson bokszolótól is idézhetünk a jézusi életútra gondolva. Olyan helyre, ahol megélhetjük a legmélyeb...
  • 2018. július 10., kedd

    A megszólásból megszólíthatóság lett, a kérdésekből iránymutatás, a kételkedésből pedig egyszer talán élő hit is születik.