Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

A debreceni Ez az a nap iroda egy ember kezdeményezéséből alakult meg 2002 május 1-jén azzal a céllal és szándékkal,hogy Debrecenben is legyenek olyan tömegeket megmozgató eseménbyek amelyek a hivők egységét szolgálják és épitik. Ilyen volt az első rendezvény is 2002 május 25-én a debreceni Tócoskerti Református Templomban. Ez volt az iroda első nagyszabású és áldott rendezvénye. Az iroda eggyütt müködik a Széchenyi-kerti Református Templommmal és annak lellkészével is. Célja az hogy Debrecenben és térségében olyan fiatalokat megmozgató rendezvényeket szervezzen ami a hivők lelki épülését és a nem hivők lelki megtérését szolgálja. Az Iroda nagyon sok számos hazai keresztyén zenekarral tartja a kapcsolatot, igy mindenkinek mindenben szeretne és tudna segiteni. Nem csak könnyüzene terén hanem lelki téren is. Gyülekezetekkel veszi fel a kapcsolatot azzal a céllal hogy a megtér, elindult fiatalokat beépithesse a neki szánt és a neki való gyülekezetbe. Az Irodának jelenleg 10 munkatársa van. Az Iroda zenekara a Gratis Keresztyén Ifjúsági Zenekar és Csoport.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...
  • 2024. április 04., csütörtök

    Folytonosság és változás, külső tényezők és személyes hit, individualizmus és felekezeti elkötelezettség, ébredés és szekularizáció teszik sokszínűvé ...