Hős Csaba

2017.11.26. Felcsút                                                                                                               Zsolt 46:11

A csend

Sokunknak csak emlékképei vannak a csendről. Magam is visszaemlékszem, hogy fizikai értelemben abszolút csendet falusi legációkban éltem át késő téli éjszakákon, amikor már a kutyák is elhallgattak. Megváltozott azóta a világ, megváltozott az életünk. Lassanként a legcsendesebb helyekre is betör a zaj, s vagy egy távoli országút folytonos búgását halljuk, vagy szirénaszó veri fel valahol a csendet. De szinte invitáljuk is a zajt az életünkbe. Kocsiba ülve rádiót kapcsolunk, hazaérve tévét, gépet. Sőt sokaknak állandóan kezük ügyében van a telefon s facebook, twitter, instagram pörgeti gondolatainkat, érzéseinket. S ha holtfáradtan ágyba zuhanunk odabenn a fejben, szívben tovább zakatol a mindennapi lárma. Nehezen viseljük mi már a csöndet. Megszoktuk a lármát. Otthonainkban és közösségeinkben egyaránt. Lármás, zakatoló, nyugtalan a világunk. De az egyházunk is. Gyakorta lármás a magát láttatni akaró, hangját hallatni akaró, önmagát proponáló egyház. A világ lármáját túlharsogva igyekszünk hirdetni az 500 éves múltunk nagyszerűségét, s jelenünk fontosságát. Summázva: akárhova tekintünk egy harsány, zajos, lármás életet élünk. S ebbe a külső-belső, egyéni és közösségi, világi és egyházi lármába szól bele az ige: „Csöndesedjetek el..." Olyan ez kicsit, mint amikor egy édesapa a családi hangzavarba belekiabálja: „Csend legyen, most én beszélek!"

Ha megpróbáljuk kibontogatni ennek az igének az üzenetét (a tágabb bibliai kontextus figyelembevételével) akkor kiderül számunkra, hogy mi a csend útja, mi a csend célja, és mi a csend haszna.

„Csendesedjetek el..."-mondja az ige, s kiderül ebből, hogy a csendnek egy útja, folyamata van. Nem egyből, egyik pillanatról a másikra teremthető csend az életünkben. A csendnek fázisai vannak, fokozatai vannak. Érdemes egy kicsit segítségül hívni az Újszövetséget, ami három kifejezéssel beszél arról, amit mi csöndnek mondunk, s ezzel árnyalja ezt a fogalmat. Az első kifejezés (galéné) a fizikai világ csendjét jelenti, a vihar, a lárma ellentétét, azt, amikor ragyogó idő van, nem mozdul a szél és csendes a tenger. A másik kifejezés (sigé) a hallgatást jelenti, az ember hallgatását, amikor az ember csöndben van, szótlan, de a belső világa lehet mégis zaklatott. A harmadik kifejezés (hészühia) pedig az abszolút megnyugvást jelenti, a lélek belső csendjét. Amikor azt mondja az ige, hogy csendesedjetek el, akkor ennek a folyamatnak a végig járására invitál. Magyarán arra hív, hogy: ember teremts néha magad körül fizikai csendet, s amennyire lehet zárd ki a zajt. Ezt neked kell megtenned. Így elérkezel a fizikai csendhez, bár odabenn még minden zaklatott. De a fizikai csendbe, ha a lélek valamire figyelni kezd, betörhet a lélek belső csendje, nyugalma, vagy másképp az Isten teremtette csend. Rárímel mindez az alapigére, s annak eredetijére. Hiszen ez a „csendesedjetek el" nemcsak azt jelenti, hogy verbálisan maradjatok csendben, hanem olyan jelentésárnyalattal is bír, hogy „hagyjatok fel valamivel, hagyjatok abba valamit, vegyétek el, vegyétek le a kezeteket valamitől!" Sőt mai nyelven fogalmazva, az angol így is fordítja: relaxáljatok, nyugodjatok le! Hát erre hív az ige! Lépjetek ki időről időre lármás életetekből, teremtsetek csöndet magatok körül, csituljatok el, engedjétek el magatokat, vegyétek le görcsös kezeiteket életetek feladatairól, ügyeiről, küzdelmeiről. Tudom végtelenül nehéz dolog ez. Sőt nekem harc is térben és időben csendben lenni, elengedni, kezeimet levenni mindenről. Mindannyiunknak kihívás beleállni a csendbe. Barsi Balázs ferences szerzetes mondja valahol, hogy még a noviciusoknak (leendő szerzeteseknek) is a legnehezebb dolog megszokniuk a csendet. Nehezebb nekik a csendhez szokni, mint szigorú szerzetesi időbeosztáshoz, vagy éppen a nőtlenséghez. Mennyivel nehezebb nekünk állandóan tevékeny, felpörgött, lármás világban élő, harsány reformátusoknak. Pedig érdemes. Liszt Ferenc egy alkalommal az orosz cári udvarban zongorázott. Játéka közben a cár halkan mondott valamit a mellette ülőnek. Liszt abbahagyta a játékot, s az uralkodó kérdő tekintetére ezt mondta: „Amikor az uralkodó beszél, az alattvalónak hallgatnia kell, hogy meghallhassa a király szavát!" Hát ezért érdemes csendben lenni! Mert lesarkítva: ameddig az ember beszél, harsog, vagy lármával tölti ki az életét, addig az Isten hallgat. De az elcsendesedésben megcsendül a csend! Csendesedjetek el!

Így érkezünk el az igének ahhoz az üzenetéhez, hogy mi is a csend célja, leglényege. „Csendesedjetek el...!"-mondja az ige. Mert a csendben csendül meg a csend. Pontosabban a csendet töri meg az Isten szava, aki beszélni, szólni akar hozzánk. Luther mondja valahol, hogy az a legtragikusabb az ember életében, ha az Isten hallgat. De sokan panaszkodnak rá, hogy néma a keresztyénség Istene, hogy nem beszél. Pedig, ha néma, akkor miattunk néma, akkor úgy van az, hogy a magunk életharsogása miatt nem halljuk. Mert Ő a csendben szólal meg. Bibliai történetek serege beszél arról, hogy Isten a csenden keresztül, s csendben jelenti ki magát. Ott az Illés sztori, vagy Jézus csendben való beszélgetése az Atyával. Nekünk legtöbbször még az imáink is harsányak. De, ahol az ember csendben tud lenni, ott áldottá válik a csend. Ott megszólal az Isten. Mert a csend az Istennel való találkozás csendjévé lehet. Ott beszélni, üzenni kezd az Isten. Ott megérinti az embert az Isten. Ott a csend a megismerés csendjévé lesz. „Csendesedjetek el, hogy megtudjátok..." Az eredetiben, hogy megismerjétek, felismerjétek, hogy „én vagyok az Isten". Sőt még mélyebbre vezet minket alapigénk üzenete. Hiszen az itt szereplő megismerés szó ugyanaz a kifejezés, amit a biblia eredeti nyelve a férfi és a nő közötti abszolút fizikai, lelki egyesülésre használ. Magyarán a csend célja nem más, mint az Istennel való találkozás csendje, nemcsak Isten és önmagunk megismerésére szolgál, hanem a vele való egyesülésre is. Valahogy úgy, ahogyan Pál apostol beszél erről. A csendben juthat el az ember oda, hogy élek többé nem én, hanem a Krisztus él bennem. S ami életet én élek azt a benne való hitben élem. Én benne és Ő bennem! Ennek a felismerésnek boldog helye és ideje a csönd. Nemcsak odáig vezet az Istennel való találkozás csöndje, hogy van Isten az égben, hanem odáig vezethet naponként, hogy én az Övé vagyok, Ő meg az enyém. Hogy az életem el van rejtve Benne. Hadd hirdessem, hogy ez nem valamiféle misztikus, keveseknek elérhető, furcsa vallásos létállapot, hanem a mindennapokban a csendességre időt szánók sokaságának a tapasztalat. Megadod-e életedben Istennek, magadnak ezt az esélyt?

Ugyanakkor a csendnek van kézzelfogható haszna is. Nem csupán az, amiről orvosok és pszichológusok beszélnek, hogy a fizikai csend, nyugalom legalább annyira kell az ember egészségéhez, mint az a másodpercnyi szünet és nyugalom, ami ki és belégzés vagy két szívverés között van. Több haszna is van a csöndnek. Isten csendre hívja övéit az alapigében, de ezt megelőzően a zsoltár szövegében egy múltbeli nagy háború (egy mitikus teremtéstörténet, s egy szent háború képe) bontakozik ki. A csendre hívó felhívás után pedig arról olvasunk, hogy a világ népei megismerik az Istent és dicsérik őt (eszkatologikus váradalmak képe jelenik meg). Tehát a csendben kirajzolódik múlt és jövő. Az Istennel való találkozásban egyén és közösség felfedezi Isten tetteit, csodáit a múltjában. Sőt bepillantást kaphat jövőjére nézve is. A csend haszna tehát az, hogy abban és azon keresztül Isten tetteit látja meg az ember. Mi, akiknek a saját tetteink a fontosak, a csendben Isten tetteit látjuk meg. Nemcsak azt, hogy ki Ő, hanem azt is, hogy mit cselekedett életünkben, hogyan volt velünk, hogyan őrzött, vigyázott bennünket, mi az, amit neki köszönhetünk. Sőt a csendben sejtheti meg az ember, hogy a jövője is Isten kezében van. A jövőt is rá lehet bízni. Személyesen és közösségileg is. Az is az Ő kezében van jó helyen. Éppen ezért a csend legnagyobb haszna, gyakorlati haszna, kézzelfogható áldása a bizalom kiformálódása, megerősödése. A csendben Isten keze munkáját fedezem fel múltamban, megértem életemre nézve tett ígéreteit, s ezért a jelenben újra rá merem bízni életemet. S így békességem lesz. Így életem zaklatottságában és a mindennapok külső hangzavarában is békességem lesz. Ott legbelül. De még azt is fel-fel ismerem, hogy egy-egy konkrét helyzetben, dologban mit akar velem az Úristen! Ez a csend haszna!

Döbbenetesen szépen adja vissza az énekíró azt a folyamatot, amiben az ember elcsendesedik fizikai értelemben, elengedi magát, megszűnik zaklatottsága, találkozik Istennel, békessége lesz, s felismeri Isten tetteit életében, s céljait életével. „Csak légy egy kissé áldott csendben, s magadban békességre lelsz. Az Úr rendelte kegyelemben örök, bölcs célnak megfelelsz. Ki elválasztá életünk, jól tudja, hogy mi kell nekünk!" Érdemes hát elcsendesedni! Aki rászán erre egy kis időt, az csodákat fog megélni. Joggal mondják a pszichológusok is: A legnagyobb dolgok csendben történnek velünk. Akarjuk, igényeljük, kívánjuk a nagy dolgokat, amiket Isten a csendben akar adni! Ne adjuk alább!

Elhallgatni és meghallgatni! Mások szelíd szavára adni. Tanácsot az igéből kapni! Isten csendjében megnyugodni!"(Fülel Lajos) Ebben áldjon meg minket az Isten!