2016. március 24., csütörtök - Miklós Zoltán Hunor Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bibliaismereti verseny középiskolásoknak

Szeretnénk felhívni a figyelmét az alapítványunk által szervezett új bibliaismereti versenyre, amelyre középiskolai diákok jelentkezését várjuk felekezeti hovatartozástól függetlenül 2016. március 31-én éjfélig.

A Magyar Bibliatársulat Alapítvány ismét bibliaismereti versenyt hirdet középiskolásoknak.

A verseny nem titkolt célja rávenni a fiatalokat arra, hogy minél gyakrabban és minél nagyobb kedvvel vegyék a kezükbe a Szentírást. Úgy véljük, ehhez az egyik legjárhatóbb út, ha különféle feladatokat kell megoldaniuk, amihez forgatniuk kell a Bibliát.

A jelentkezés feltételei:
A versenyre bármilyen középiskolás diák jelentkezhet felekezeti hovatartozástól függetlenül. Egyéni versenyzők és legfeljebb 3 fős csapatok jelentkezését várjuk.

A jelentkezés módja:
Jelentkezni a www.bibliatarsulat.hu/jatek/ oldalon található űrlap kitöltésével lehet.

A jelentkezés határideje: 
2016. március 31. csütörtök éjfél.

A verseny menete:
A játék április 4. és május 8. között, öt héten keresztül zajlik.
A feladványok egymásra épülnek: az első feladvány megoldása vezet el a második feladványhoz, annak a megoldása a harmadikhoz, és így tovább.

Minden hét elején megjelentetünk egy bibliai feladványt a bibliatarsulat.hu/jatek/ oldalon. A feladvány megfejtését a böngésző címsorába kell írni a játék címe mögé. (Példa) Az így létrejövő link beírásával jutunk el arra az oldalra, ahol a következő feladvány található, amelynek megoldását ismét a böngésző címsorába írva (például) jutunk el az azt követő feladványhoz, és így tovább.

A játékmenet részletes bemutatója a következő oldalon található: 
www.bibliatarsulat.hu/jatek/bemutato/

A megfejtés beküldésének határideje: 
2016. május 8. vasárnap éjfél.

A helyes megfejtést beküldők között könyvcsomagokat, koncertjegyeket és Szélrózsa ifjúsági találkozó belépőt sorsolunk ki. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és a díjak átadására 2016. május 16-án, pünkösdhétfőn, a szabadtéri bibliaolvasást követő ökumenikus istentisztelet keretében kerül sor a Kálvin téri református templomban.

Minden jelentkezőt szeretettel várunk! 
A szervezők

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 280, összesen: 1454805

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...