Gyímesiné Zoltán Szemerke

presbiter

"Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úrnak cselekedeteit!" (Zsoltárok 118,17)

Erdélyi magyar gyermekként nevelkedtem, ahol a keresztyén hit, ezen belül a református vallás az önazonosságunk megtartását is szolgálta. Örök hála Édesanyámnak, aki a kemény hivatalos álláspont ellenére, sokszor a család fenntartását szolgáló munkájának veszélyeztetése mellett is következetesen átplántálta gyerekeibe a keresztyén, nemzeti értékrendet.
Magyarországra iskoláim elvégzése után házasságkötés útján kerültem 1977-ben. Azzal a hittel éltem, dolgoztam és próbáltam családom építgetéséhez hozzájárulni, hogy a hagyományos nemzeti és keresztyén értékrendet "stafétaként- továbbadjam. Számítástechnikus-ként dolgoztam évtizedeken keresztül. Elvégeztem a Közgazdasági Egyetemen egy posztgraduális képzést. Folyamatosan kellett az évek során a nyelvismeretemet is fejlesztenem.
Úgy nézett ki, hogy életemben földi értelemben minden rendben van, amikor ez egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy súlyos betegség miatt. Egy fehér éjszaka alatt szembesülnöm kellett azzal, hogy előző életvitelemnek vége!
Nehéz pillanatok ezek egy ember életében, és akkor még azt sem tudja az ember, hogy a nagy küzdelem csak ezután következik fizikai, szellemi és érzelmi síkon egyaránt.
Jóindulatú agydaganatom volt, mely négy műtéti beavatkozást tett szükségessé, ezek során pedig nagyon súlyos szövődmények léptek fel. Fizikai képességeim szinte teljesen lenullázódtak, olyan alapvető képességek szűntek meg, mint a nyelés, légzés, beszéd, ülés, járás. A Zsoltárok 118,18 verse szerint éreztem és jelenleg is érzem magam: "Keményen megostorozott engem az Úr, de nem adott át engem a halálnak."
Mivel Isten kegyelméből és a gondos ápolás eredményeként életben maradtam, időt kaptam, életemet újra kellett szerveznem-rendeznem, ehhez állandóan Isten segítségét, Jézus óvó szeretetét hívom segítségül.
Próbálom az életemet a régi tapasztalatokra és ismeretekre építve hasznos tevékenységekkel betölteni és segítek ahol tudok. Fontosnak tartom, hogy az én állapotomban is legyen szervezett napi programom, ami a fizikai, érzelmi és szellemi erőnlétemet karbantartja. Minden nap kíváncsian nézem meg a napi Igét, vajon mit üzen mára számomra az Úr?
Megtanultam az örök megújulásra képes természetet megfigyelni, értékelni, az előzőeknél is jobban szeretni, meglátni benne Isten egyedülálló teremtő erejét.
A gyógyulás útja az elmúlt években nagyon hosszú és keserves, megaláztatások sorozata, sok-sok lázadással, amik után mindig megszégyenülten fordultam vissza az Úrhoz.
Az alábbiakban szeretném összefoglalni a betegségem évei alatt bennem megszilárdult, legfontosabbnak tartott gondolataimat:
- Hitünket erősíteni, állandóan megújítani kell. Naponta el kell kérni Istentől a bölcsességet, a kezébe mindent letenni, hisz minden amink van Tőle kaptuk, tálentumként forgattuk, majd visszaadjuk a Gazdánknak.
- Naponta meg kell köszönni a sok segítséget, és kívánom, hogy Te is Testvérem majd a szükségedben tapasztald meg Isten kegyelmét, és fogadd el.
- Hiszek és megtapasztaltam az imádság erejét.
- A félelem ellenszere a szeretet, akit vagy amit szeretünk, attól nem félünk.
- A szenvedés addig nehéz, amíg értelmetlen és céltalannak látjuk.
Vallom, hogy minél alaposabban Isten Igéje felé fordítom gondolkodásomat, minél engedelmesebb vagyok Isten parancsainak, annál inkább teljesíteni tudom szándékát.