„ Elveszett és megtaláltatott"

Csak Lukácsnál van meg az elveszett és megtaláltatott típusú tékozló fiú történet. A JK tanulsága szerint ugyan ilyen történet az elveszett juh és az elgurult drachma is, ami viszont megvan Máténál, tehát nem lehet azt mondani, csak Lukács anyaga. Mellékelünk egy ugyan ilyen történetet Budha a „Vagyonos ember fia" c.  példázata. A görög Odiszeusz is bolyong, bolyong, de a legfontosabb, hogy az elveszettségből visszaérkezik. A Hunor-Magor monda csodaszarvasa a vezettetésben ugyan ilyen történet, mert általa megtalálják az otthonukat, akik a csodaszarvast követik.  A székely hiedelemvilágban pedig Csaba királyfi tartozik az elveszett és megtaláltatott történettípushoz, hiszen éppen akkor jelenik meg a csatatéren, amikor már minden vesztésre áll. Lehet, hogy furcsa a tékozló fiú történetét ilyen párosításokban látni, de ha a képek szerkezetét nézzük, akkor  mindenképpen összetartoznak és egy nagyon régi ősképet az elveszett és megtaláltatott ősképet hordozzák magukon, amely nem csak őskép, hanem mindig vissza- visszatérő eseménysor is magunk és közösségünk életében.

Atyám, add ki a vagyonból rám eső részt!(Lukács 15:12)

A  hagyományos írásmagyarázatok szerint a történetben az atya maga a Teremtő Isten, s aki kikéri a vagyont, az pedig az emberiség, vagyis az emberek kikérik a vagyont, ami jár az Istentől, hogy most már ne az Atya gyámkodása alatt,a hanem önállóan élhessék az életüket. Még reklámban is sokszor halljuk: „ Ez neked jár!" „ Ezt ki, vagy  megérdemelted !".  Ez a kép egyben ősmagyarázat változat a paradicsomból való kiűzetésre. Hiszen a paradicsomból való kiűzetés egyetlen egy emberpár Ádám és Éva bűnesete folytán jött létre. S ez a megoldás, hogy az ember kikéri a vagyonát , vagyis saját hatókörébe vette a teljes életet és EZÉRT került ki a paradicsomi állapotokból már érthetőbb, mind a krisztusi kor emberének, mind pedig nekünk. Ráadásul van jelen ez a két ősképmagyarázat a hitünkben és az életünkben, hogy mindkettő igaz.

Hánysz6or követelted ki a magad részét az életből, ráadásul úgy, hogy a többieknek alig maradt valami ? Hányszor gondoltad és mondtad, amikor porig aláztad a szüleidet valamivel,  vagy éppen a gyermekeidet, vagy hányszor hagytad faképnél őket, hogy ez neked JÁR ! Hányszor hagytad cserben a családodat és azokat, akiket szerettél valami nevetséges dolog miatt, hiszen ez neked JÁR !   Hányszor forgattál fel magad körül mindent fenekestől, abból kiindulva, hogy ez neked JÁR!

Igen, minden ezzel kezdőik, hogy kikérjük a vagyont, mert azt gondoljuk, hogy mi magunk  sokkal jobban tudjuk a dolgokat megszervezni, s mi majd boldoggá tesszük saját magunkat és másokat is. Mi csak tudjuk mi kell nekünk magunknak, hiszen ez a magabiztosság is JÁR a mindennapi életünkkel. Igazából a társadalmunk, amelyben éldegélünk ugyan ezt tette néhány évtized alatt, hiszen a társadalmi, politikai, tudományos életünkben nincs benne az Isten.  Egyenesen kikértük magunknak, s a tudomány a maga útján ment évtizedekig, évszázadokig, egészen a mostani időkig. Most persze baj van. Nagyon nagy baj. Főleg tudományosan van baj, mert az egyes tudományágak képtelenek eljutni a megoldáshoz., már mint , hogy az embereket boldoggá tegyék, ugyanis a tudományok célja az emberek boldoggá tevése, nem pedig öncélú méréseredménygyüjtőgetés. Ez akkor is igaz, ha az orvostudomány megkönnyítette az életünket, hiszen mindenre van orvosság, vagy pl. a pszichológia nagyon sok segítséget tud adni, hogy megértsük hogyan is szúrtuk el az életünket, a közösségeinket, s ennek a nemzetnek az életét.

Mert baj van, nagyon nagy baj. Eddig is az volt, de most látszik. Hiszen az emberiség nagyon nagy részének ma csak azt mondhatjuk ugyan az „szentjánoskenyér„ jut, mint a tékozló fiúnak, miután szépen alaposan eltékozolta a vagyonát. A „szentjánoskenyér" régen a tisztátalan disznók megvetett eledele volt, s olyan gyatra volt a tápértéke, hogy azon ember nem maradhatott meg. Másképpen gondolva arról van szó, hogy az a vagyon, amit kikértünk magunknak, mert jár nekünk mind az egész föld életét nézve teljes kudarc, mind a nemzetek állapotát vizsgálva siralomház, mind az egyházi és családi közösségeinkre gondolva teljes kudarc, s magunk életét nézve .... háát mond, boldoggá tudtad tenni a magad erejéből a körülötted élőket?  Képes voltál arra, hogy életed a teljességet árassza magából?  Hááát mond boldoggá tudtad tenni önmagad, s azokat az embereket, akik körülötted élnek?

Szóval ez egy elveszett világ, s sorolhatnánk mindent, hogy mi minden veszett el Trianontól a legbelső életünk kapcsolataiig. S sorolhatnád te magad is, hogy mi mindent vesztettél el életed során.... Közben a tudomány, a politika, meg mindenki arról beszél, gogy ebből az elveszettségből van kiút, de ezt a kiutat alig - alig ismerjük, s mindig csak az a vége, hogy vissza kell térni az eredethez, vissza kell térni az Istenhez, az Atyához. A tékozló fiú elindult, hogy megkeresse az ATYÁ-t. Igen, el kell határozni, hogy most megkeressük azt, ami elveszett, s ez az elhatározás érdekes módon a Buddhizmusban az ATYÁ-tól, mert ő határozta el, hogy megkeres minket. S a mi keresztény történeteink is erről szólnak, hiszen Jézus Krisztus az, akin keresztül  újra megtaláltatik mindaz, ami elveszett. S akkor ez egy hatalmas élmény volt,hiszen még az Istent is elvesztették a szemük elöl az emberek, de Jézus Krisztusban megtalálhatták újra.

Ma az elveszettség még jobban látszik, mint kétezer éve, s volt vagy két évszázad, amikor is sikerült teljesen elveszejteni Istennel való kapcsolatunkat, de most valami nagyon érdekes dolog van az életünkben itt Magyarországon. Néhány évvel ezelőtt a Szent Koronát kihozták a múzeumból és bevitték az Országházba, most pedig még az Alkotmányba is bele fogják tenni valamilyen formában. Akárhogy is a magyar nemzet ezek után a politikai, gazdasági, társadalmi életét  Szent Koronára, s az azon lévő Jézus Krisztus személyére akarja alapozni. A Szent Korona és Jézus Krisztusnak a személye számunkra elveszett a zivataros évszázadok alatt, talán éppen azért mert annyira kikértük magunknak, annyira JÁRT az egész korona, s az egész Kárpát - medence,  és MINDEN, MINDEN...., s most mindaz, ami elveszett magtaláltatott !  Még akkor is, ha mi sokkal jobban tudjuk, mint a hivatalos bizottság, hogy mi kell legyen az Alkotmányban,  mint azt is, hogy hogyan is kéne a foci VB-re kijutni és megnyerni a világbajnokságot..... Megtaláltatott, szinte a világon egyedül ez a gondolat, hogy mindent,a mi a közösségi életünk Jézus Krisztus személyére, a Szent Koronára kell felépítenünk.

Szép ez a kép, de mi lesz veled?  Te is megtaláltad azt, ami elveszett éltedben? Újra megtaláltad a gyermekeidet, vagy a házastársadat ?  S erre a válaszunk az, hogy igen, megtalálhattad, ha Krisztus személyében kerested. Igen, megtalálhatjuk mindazt, ami elveszett, ha engedjük, hogy Krisztus megtaláljon bennünket. S van sok dolog, amiben már megtalált bennünket, s felöltöztetett hittel, szeretettel, bizalommal, önbecsüléssel, de még van sok dolog, amire várunk, hogy megtalálódjon, akár a mi küzdelmeink során, akár úgy , hogy egyszer csak ránk talál az Atya. Imádkozzunk is ezért, s azért is, hogy mindazokat megkerüljenek, akik elveszettségben élik életüket.

 

 

 

Csaba királyfi

Luk. XV. RÉSZ

Luk. 15,1-10. Az elveszett juh és az elgurult drahma példázata (1-7. v.: vö. Mt 18:11-14). <<

A 15:1-2 tartalma az a sötét háttér, amelyből az Isten megkereső és megtartó irgalmáról szóló, az egész részt betöltő három példázat előragyog. Az első kettő előkészítés a harmadik, nagyszabású példázatra: az író az anyagot már önálló forrásában ebben az összefüggésben találhatta. Közelebbi helyzetrajz nélkül, közvetlenül tudjuk meg, hogy a farizeusok és írástudók Jézusnak a kegyesek társadalmából kivetettekkel való közösségvállalása miatt háborognak. Emberi korrektség vagy morális szempontok alapján igazuk lehetne, de Jézus nem ezekből meríti cselekvése indítékait; hanem Isten országának alapvonásából, az irgalmasság indulatából. Mindenesetre türelmesen és sokrétűen válaszol az ellenvetésekre, de nem önvédelemből, hanem azért, hogy ellenfelei helyes képet alkothassanak Istenről és Isten természetéről. Az első példázatbeli eljárást a farizeusok és írástudók is helyesnek és jogosnak tartják: hasonló helyzetben ugyanígy gondolkoznának és tennének. Most ebből kell következtetniük Isten cselekvésére: így viszont igazolódik Jézus magatartásának helyessége, mert ez következetesen folyik Isten gondolkozásmódjából. A második példázat kiegészíti az elsőt: amott a pásztornak bajba jutott juha iránti szánakozása áll a középpontban, itt arra az értékre esik a hangsúly, amellyel a magában véve nem jelentős pénzértékű pénzdarab bír az asszony szemében. Egész pénzének tizedrészét vesztette el, de enélkül hiányosnak érzi a megmaradt összeget, ezért ujjongó örömmel ünnepli a drahma megtalálását. Jézus is irgalmassága jegyében vállal közösséget azokkal, akiket Izráel a veszteséglistán könyvel el: mindegyiküknek sajátos értéke van a szemében, nélkülük hiányosnak érzi a meglevők, az igazak táborát. Olyan Istenünk és Krisztusunk van, akinek mindennél nagyobb öröm az elveszettek megtalálása.

Luk. 15,11-32. A tékozló fiú példázata. <<

A tékozló fiú példázata új mozzanatot is ad az első kettőhöz. Azok is tárgyilagosan beszélnek az igazakról, emez sem a farizeusok kegyességét akarja kétségbevonni, amikor hozzájuk fordul. Azt a kérdést veti fel, hogy tudják-e vállalni a közösséget az „elveszettekkel", vagy méltatlankodva elkülönülnek-e tőlük (az idősebbik fiú viselkedése). - Egy örökösödési kérdéssel kezdődik a példázat: egy apának a kisebbik fia kikéri a birtokból az őt megillető részt (to epiballon meros, szakkifejezés, a kisebbik fiú esetében ez a vagyon egyharmada). A példázatból nem tűnik ki, hogy már maga ez a lépés is a fiúi viszony felmondását jelentené. Az örökösödés történhetett az örökhagyó életében is, ajándékozással, a kamat és a haszonélvezet visszatartásával. A fiú kétségtelenül kilátástalannak tartja helyzetét hazájában, és ez a palesztinai viszonyok ismeretében érthető. Ezért idegenben próbál szerencsét. De ha eddigi önállósulásával nem is tépte szét az apa-fiúi viszonyt, most, amikor a kikért részt nem egzisztenciája megalapozására, hanem ennek megsemmisítésére fordította; föltétlenül megtette ezt a lépést. Isten nem tiltakozik az ember „nagykorúsági igénye" ellen, akár népe, akár mások akarnak elindulni ennek az útján (szekularizmus). Csak akkor látja elveszettnek az embert, ha a tőle „kikért" és kapott önállóságát „saját gerjedelmeire költi": A példázat ezután a fiú elesettségét jellemzi: zsidó létére egy pogány gazdához szegődik el disznópásztornak, annyira megvetetté és kivetetté válik, hogy legszükségesebb táplálékát is a tisztátalan állatokéból kell elvennie (keration „szentjánoskenyér", közismert disznó-takarmány; oudeis edidou azt jelenti, hogy vele annyit sem törődtek, mint a disznókkal). Az apai ház emléke ébred fel benne. Tudja, hogy fiúi jogait eljátszotta, így alázatos megbánást tanúsító elhatározásra jut. Béresnek kíván hazamenni, és gondosan megfogalmazza bűnvalló szavait is, amelyekkel vissza akar kérezkedni az elhagyott házba. Az önállóságával csődbe jutott embernek - emberi oldalról nézve - valóban nincsen más lehetősége. Ám az apa meg sem várja fia hazaérkezését, tekintélyéhez sem tartja méltatlannak, hogy elébe szaladjon. Nem. is engedi végigmondani önmaga fölött ítélkező szavait, hanem a legbensőségesebb üdvözlés után a rendkívüli vendégnek kijáró tisztelet külső jeleivel illeti. Nem engedi, hogy bárki is kelletlenül tekintsen a visszatért fiúra, hanem fényes örömünnepet rendez (ton moschon siteuton határozott névelője azt jelzi, hogy egy ilyen volt a háznál, rendkívüli ünnepi alkalomra fenntartva). Ez Isten végéremehetetlen szeretetének képe, amellyel nem tartja méltóságán alulinak így fogadni a hozzá visszatérő bűnbánó embert aki pedig előzetesen a tőle kapott javakat fecsérelte el. - Az apának ez a szeretete az, amelyet az idősebbik fiú nem ért meg. Ő csak öccse züllött előéletén háborodik fel, ezért nem tudja a történteket úgy értékelni, mint apja: a fiú halott volt, és most ismét él. Az nagyon megdöbbentő, hogy az a fiú, aki állítólag atyja iránti bizalomból maradt otthon, annyira idegen és bizalmatlan tudott maradni apja iránt. Az apa őt tekintette egész vagyona urának, de ő csak munkáját hánytorgatja fel, és apja szeretetlenségéről kesereg, teljesen alaptalanul. Ezt a lelkületet veti szemére Jézus a farizeusok táborának és minden idők birtokon belüli szabványkegyeseinek. Kegyességi cselekedeteiket alapjában véve nyűgnék érzik, a törvényt nem tudják szabad lélekkel értelmezni, így kirekesztik magukat az Isten szerinti tiszta emberi örömökből, majd pedig Istennek rójják fel az egészet. Az ő normáik ellenére Istenhez talált megtérő bűnösöknek csak szemükben kétes tisztaságú életfolytatását tudják bírálni; de Istennek a bűnbánók elé siető, előlegező szeretete hiányzik a szívükből. Izráel és az általa lenézettek, zsidók és pogányok; a megmerevedő egyház és a szekuláris világ; az egyházon belül az önigaz kegyesek és a „szabálytalanul" megtérők viszonyának égető és szüntelenül megismétlődő kérdéseire válasz ez a példázat.

 

 

 

Lk 15:4.

Melyik ember az közületek, a kinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, nem hagyja ott a kilenczvenkilenczet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt?

 

2Kir 22:13.

Menjetek el, kérdezzétek meg az Urat én érettem és a népért és az egész Júdáért, e könyvnek beszédei felől, a mely megtaláltatott; mert nagy az Úr haragja, mely felgerjedett ellenünk, mivel a mi atyáink nem engedelmeskedtek e könyv beszédeinek, hogy cselekedtek volna mindent úgy, a mint megíratott nékünk.

2Kir 23:2.

És felment a király az Úr házába, és Júdából minden férfi és Jeruzsálem minden lakosa vele volt; a papok, a próféták és az egész nép kicsinytől fogva nagyig. És minden beszédét elolvasá előttök a szövetség könyvének, a mely megtaláltatott az Úr házában.

2Krón 34:21.

Menjetek el, és keressétek meg az Urat én érettem, s az Izráel és Júda maradékaiért, a könyv beszédei felől, a mely megtaláltatott, mert nagy az Úr haragja, a mely mi reánk szállott azért, hogy a mi atyáink nem tartották meg az Úrnak beszédét, hogy mind a szerint cselekedtek volna, a mint e könyvben megíratott.

Lk 15:24.

Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott. Kezdének azért vígadni.

Lk 15:32.

Vígadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott.

JÉZUS - BUDDHA

 

Lk 19:10.

Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett.

 

JÉZUS

 

1.

Közelgetnek vala pedig ő hozzá a vámszedők és a bűnösök mind, hogy hallgassák őt.

2.

És zúgolódának a farizeusok és az írástudók, mondván: Ez bűnösöket fogad magához, és velök együtt eszik.

3.

Ő pedig ezt a példázatot beszélé nékik, mondván:

4.

Melyik ember az közületek, a kinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, nem hagyja ott a kilenczvenkilenczet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt?

5.

És ha megtalálta, felveti az ő vállára, örülvén.

6.

És haza menvén, egybehívja barátait és szomszédait, mondván nékik: Örvendezzetek én velem, mert megtaláltam az én juhomat, a mely elveszett vala.

7.

Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogynem kilenczvenkilencz igaz emberen, a kinek nincs szüksége megtérésre.

8.

Avagy ha valamely asszonynak tíz drakhmája van, és egy drakhmát elveszt, nem gyújt-é gyertyát, és nem sepri-é ki a házat, és nem keresi-é gondosan, mígnem megtalálja?

9.

És ha megtalálta, egybehívja az ő asszonybarátait és szomszédait, mondván: Örüljetek én velem, mert megtaláltam a drakhmát, melyet elvesztettem vala!

10.

Ezenképen, mondom néktek, örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén.

11.

Monda pedig: Egy embernek vala két fia;

12.

És monda az ifjabbik az ő atyjának: Atyám, add ki a vagyonból rám eső részt! És az megosztá köztök a vagyont.

13.

Nem sok nap mulva aztán a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre költözék; és ott eltékozlá vagyonát, mivelhogy dobzódva élt.

14.

Minekutána pedig mindent elköltött, támada nagy éhség azon a vidéken, és ő kezde szükséget látni.

15.

Akkor elmenvén, hozzá szegődék annak a vidéknek egyik polgárához; és az elküldé őt az ő mezeire disznókat legeltetni.

16.

És kívánja vala megtölteni az ő gyomrát azzal a moslékkal, a mit a disznók ettek; és senki sem ád vala néki.

17.

Mikor aztán magába szállt, monda: Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg!

18.

Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened.

19.

És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy!

20.

És felkelvén, elméne az ő atyjához. Mikor pedig még távol volt, meglátá őt az ő atyja, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt.

21.

És monda néki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam!

22.

Az atyja pedig monda az ő szolgáinak: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira!

23.

És előhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vígadjunk.

24.

Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott. Kezdének azért vígadni.

25.

Az ő nagyobbik fia pedig a mezőn vala: és mikor hazajövén, közelgetett a házhoz, hallá a zenét és tánczot.

26.

És előszólítván egyet a szolgák közül, megtudakozá, mi dolog az?

27.

Az pedig monda néki: A te öcséd jött meg; és atyád levágatá a hízott tulkot, mivelhogy egészségben nyerte őt vissza.

28.

Erre ő megharaguvék, és nem akara bemenni. Az ő atyja annakokáért kimenvén, kérlelé őt.

29.

Ő pedig felelvén, monda atyjának: Ímé ennyi esztendőtől fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam: és nékem soha nem adtál egy kecskefiat, hogy az én barátaimmal vígadjak.

30.

Mikor pedig ez a te fiad megjött, a ki paráznákkal emésztette föl a te vagyonodat, levágattad néki a hízott tulkot.

31.

Az pedig monda néki: Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd!

32.

Vígadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott.

 

BUDDHA

Hallgassatok meg még egy példázatot! mondotta Buddha. - Egy vagyonos ember egyetlen fia elhagyta otthonát, és nyomorúságos szegénységre jutott. Az apa beutazta az egész országot, mindenfelé érdeklődött, de erőfeszítése hiábavalónak bizonyult, fiát nem sikerült megtalálnia.

Hosszú idő elteltével a fiú, immár teljesen lerongyolódva, oda vetődött, ahol apja lakott. Az apa azonnal felismerte fiát, és elküldte szolgáit, hogy hozzák házába a rongyos vándort. Ám az, meglátva a gyönyörű házat és gazdag kertet, félt, hogy becsapják, és nem volt hajlandó velük menni.

Erre az apa újra elküldte szolgáit azzal az utasítással, hogy fogadják fel a vándort szolgának a házába. A fiú ezt az ajánlatot elfogadta, visszatért a házba és cselédnek állt. Az apa lassan közeledett hozzá, végül az egész vagyonának és minden kincsének a felügyeletét rábízta, de a fiú még ekkor sem ismerte fel benne tulajdon apját.
Az apát elégedettséggel töltötte el fia becsületessége, és amikor halálát érezte közeledni, összehívta barátait és rokonait, és a következőt mondta nekik: - Barátaim, ő az én egyetlen fiam, akit hosszú évek során át hiába kerestem. Mostantól fogva minden vagyonom legyen az övé!

A fiú mélyen megrendült apja bejelentésén. - Nemcsak apámat találtam meg, de mind ez a kincs és a vagyon is az enyém lett - mondta.