Kommunizmus áldozataira való emlékezés

 

A hamis próféták

A nagyböjt 2. vasárnapja

A kommunizmus áldozatainak emléknapja

 

Tudod, Örs nagyapó és nagytata, akik még rendes magyar világba születtek és végigélték a második világháborút azzal együtt, hogy újra elveszett Erdély, és elveszett minden, ami számukra fontos volt, szóval, nagyapáid - ha találkoztunk velük - mindig a kommunizmusról beszéltek. Nagyapó mindig dühöngött, és teljes joggal sorolta a sérelmeket, amelyek rajtunk, magyarokon estek. Nagytata pedig mosolyogva beszélt a szörnyűségekről: hogyan igyekeztek tréfát csinálni mindenből, hogyan bolondozták végig a gulagot, mert csak így lehetett élve maradni. Amit mondtak nekünk, dühöngve vagy nevetve, az mind igaz, úgyhogy jól jegyezd meg minden szavukat. Különösen azt, hogy ha egy kommunista valamit jónak mond, az nekünk biztosan rossz, s ez ma is így van.  Sőt ma már ott tartunk, ha valami elhangzik felénk, bármilyen tiszta forrásból is jön, gyanakodva először hazugságnak tekintjük. Azt tapasztaljuk, amit a Bibliai is ír: „...az ördögnek hatalma van ezen a világon..." (Zsidó 2:14)  Az ördög, a gonoszság bizony teret nyert . S most együtt az emlékezve sok-sok tragédiára és szenvedésre, amit a kommunizmus okozott, kérdés, hogy mennyire engeded be te magad a hazugságot, a gonoszságot az életedbe, a családodba, mindazok közé, akikkel nap mint nap együtt élsz.

 

Tudod, Réka a legnehezebb felismerni, mi igaz és mi hamis. Az amerikai őslakos indiánoknak például sokáig nem volt szavuk arra, hogy valami nem igaz, vagyis a hazugságra.  Újfajta tapasztalataik aztán megtanították őket erre. Az Ószövetségben is, a történelem során is sok ember bizonyult hamis prófétának. Az 58. zsoltár szerint: „Tévelyegnek a hazugok anyjuk méhétől kezdve". Tudjuk, mindenki a másik felet tartja hamisnak. Aki elkezdi a hamisságot, az igaz embert hamisnak mondja, az igaz ember pedig, aki ezt felismeri, ugyanazt mondja a másikra. Na, ez a kommunizmus, és ez a mai életünk is. Elegünk van a hazugságból. Abból is, ami volt, és abból is, ami most van - de még jobban saját életünk hamisságától, hazugságaitól szeretnénk szabadulni.  Ezért kell mindannyinknak keresni valami más utat, mint amit szüntelenül ajánlgatnak nekünk. S ez a másik út, az a bizonyos keskeny út, ami Istenhez vezet, mert „ ... nem ember az Isten, hogy hazudjék" (Iv. Mózes 23:19)

 

Tudod, Ákos reméljük, mindez régen volt, és mindannyian szeretnénk jól elfelejteni az egészet, még akkor is, ha éppen akkor voltunk gyermekek és fiatalok, amikor itt kommunizmus volt. Nem a gyermekkorunkat vagy a fiatalságunkat akarjuk elfelejteni, nem azt, hogy boldogan nevetgéltünk minden nap a szembezúduló hazugságáradat, mocsok ellenére, hanem azt, hogy egy hazug és erőszakos világba születtünk, amely bennünket is hamisságra és árulásra akart nevelni. De nem tudjuk elfelejteni , és meg nem történtté tenni, mennyit rontott rajtunk a hazugság, és mennyi törést okozott az árulás az életünkben. Azt reméltük húsz évvel ezelőtt, hogy megszűnik a hazugság és az árulás, és megtisztulhat az életünk. De nem, valami más, aminek még a nevét se nagyon tudjuk, ördögi módon velünk maradt. A kommunizmusban az a legrettenetesebb, hogy még igazából nem múlt el.  A mostani, húsvét előtti időszak a sötétség hatalmának ideje: „...ez a ti órátok, és a sötétségnek hatalma." Ebben a világosságra és gyümölcstermésre képtelen világban a saját életünk is teli van megoldatlan kérdésekkel, kibogozhatatlan kapcsolatokkal, reménytelen reménységgel.... Itt, most kell élnünk e világban, és úgy kell metszenünk fát, szőlőt, hogy mégis értékes gyümölcsöt teremjen.

Tudod Bence,amikor régen Erdélyben valahol a hegyek közt gyalogoltunk (mert még nem volt autónk, s különben sem lehetett volna azokon az utakon autóval járni), egy mellékúton megláttunk egy kopott festett feliratot, amiből csak két betű („P..e") maradt meg. Velünk járó barátunk szerint a közismert„Pace", azaz „béke" szót olvashattuk. Tényleg békések voltak  körülöttünk a hegyek, a völgyek, az erdő, de főként a halottak békésen nyugodtak a földben, akiket a XX. század békéje térített oda végleg.  A felirat, és arrafelé, az egykor Tündérkertnek nevezett országban minden újabb felirat, írás és irat minden szava, minden betűje hazugság volt. Az út szélén álldogálva eszünkbe jutott az írás: „... megszabadított minket a sötétség hatalmától..." (Kol 1:13)  Ez volt az egyetlen reményünk, ahogy most is, hogy eljön az, Aki megszabadít bennünket minden hazugságtól. Akkor, abban a sötétségben, a hamisság csalfa fényei és színei között, amiben éltünk, az egyetlen Világosságra vágytunk, amely életet és erőt ad, hogy cselekedeteinkből gyümölcs származzon.

Ha tudni akarod Boró, milyen volt a kommunista zsarnokság, csak el kell olvasd azt a bizonyos Mondatot a zsarnokságról. Mi viszont beleszülettünk a zsarnokságba, és most, hogy egy része már csak emlék, hát nem szívesen beszélünk róla.  Lassanként minden szétrohadt körülöttünk, milliók estek áldozatul szerte a világban, s nálunk is sokan, sokan. Szétverettek és megnyomoríttattak a családok és a közösségek, az egész nemzet, de még ennél is nagyobb baj volt, hogy nem születtek meg a gyermekek, nem áradt tovább az ÉLET. Kinyílhattak volna a virágok, de elő sem bújtak. Virágtalanul, világtalanul, vakon tapogatva éltük az életünket napról napra. Egyetlen reményünk maradt:"...megszabadított minket a sötétség hatalmától..." A kertünkben idén is kinyílt a hóvirág. A tavasz üzenete, a feltámadás előhírnöke és a mi életünk megújulásának előképe. A nagyböjti időszak annak a reménységnek is ideje, hogy a Szentlélek erőt fog adni ahhoz, hogy felfedezzük és megtanuljuk, hogyan is újulhat meg az életünk és minden körülöttünk. „Azért jött az embernek fia, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett." (Lukács)

Emlékezzünk a régi ídőkre. Nem élhet köztünk senki úgy, mintha mit sem tudna a zsarnokság eddigi pusztításáról, a meggyilkolt és tönkretett emberi milliókról, a rettenetes és véres XX. századról, amely oly sok szenvedést és pusztulást hozott a világra, s különösen a mi számunkra. Vegyük számba évről évre a veszteségeinket, de aztán induljunk csak el újra, s éljünk most már bátran, félelem és rettegés nélkül, elhagyva a hazugságot és az árulást - annak ellenére, hogy a világ nem sokkal lett tisztább körülöttünk. Emlékezzünk a hazugság hatalmára, de épüljön bennünk a reménység, hogy újra kezdhetünk mindent Isten kegyelméből. Előttünk van a tavasz, a feltámadás öröme, ereje. A nagyböjti készülettel segítsük és fogadjuk be a változást, az élet erejével való feltöltekezés lehetőségét,  mert megszabadít minket az Úr a sötétség hatalmától, életünket pedig szeretetének világossága ragyogja be.

Nemzetünk hatalmas, nagy fája, mely ezer éveket bírt ki, a XX. században megroppant, ágait leszaggatták és végül, akárhogy is ámítottuk magunkat, de kidőlt. Ami évszázadokig védelmet, erőt és életet adott: az összetartozás, a közös múlt, a vérségi kötelékek, a közösségeink ereje helyrehozhatatlanul roppant meg és dőlt bele a megsemmisülésbe. A régi világ elveszett, s vele együtt elvesztek az álmaink, reményeink, és minden, ami csak fontos volt az elmúlás izzó, pattogó, ropogó tüzére került. Emlékezzünk hát meg minden évben arról, hogy emberek milliói életükkel fizettek azért, mert felismerték és megpróbálták útját állni a fékevesztett hazugságnak és árulásnak, amelynek következményeit a mai napig is hordozzuk.

Tudod, annak idején, ha vettél egy újságot, akkor nagyon sok mindent elolvashattál, csakhogy mindannak, ami az újságban állt, annak épp az ellenkezője volt igaz. Amikor azt olvastuk, szabadság, akkor mind tudtunk, hogy rabságról van szó, s amikor azt mondták, hogy dolgozó nép, akkor az ismerősök jutottak eszünkbe, akik néhány diplomával gyárban dolgoztak, vagy Rudi bácsi, aki műanyag labdát gyártott egy romos pincében és a falra húzogatta a felhangzó jelentős káromkodások gyakoriságát, hogy szociológiai szempontból szem előtt legyen a társadalom. Amikor azt mondták: ÚJ-ság, akkor is csak régen bevett szövegeket ismételgettek, vagy kozmetikáztak, hogy bevegye a nép az árulást és a hamisságot.

Tudod, mi magyarok, s székelyek olyanok vagyunk, hogy szeretünk járni-kelni. Valamikor Attila idejében, aztán a vezérek korában a fél világot benyargalták elődeink. Később is sok magyar utazó volt. S mi is nagyon szerettünk mindig is utazni. A szerencséseknek volt egy könyvecskéjük, amit útlevélnek hívtak és a világ összes országára érvényes volt, ha volt benne egy ablaknak nevezett engedély is. Egy odafelé, egy meg visszafelé, sőt, volt, akinek csak kifelé volt csak ablaka, nehogy visszajöjjön és további zavart keltsen... A legtöbb embernek egyáltalán nem volt sehova sem ablaka.. Így aztán végül sehova sem tudtunk utazni, csak Kolozsvárra, hogy Rózsika néninek tejet vegyünk legalább egyszer negyedévenként, mert nem tudott sort állni a fájós lábával.

Azért emlékezzünk arra is, hogy megmaradtunk. Alig - alig, de mégiscsak megmaradtunk.  Nem az egész nemzet, s még az egész család se, s nem az, amit szerettünk volna, mert az álmaink, hogy egyszer csak erőre kapunk, nem valósultak meg, de mégis, a fagyos, rothadó hópiszkos avar alól kibújt egy-egy kicsi hóvírág, kidugta a fejét, majd szárba szökkent, és így megerősödött az a reményünk, hogy mégis jó gyümölcsöt fog teremni Jézushoz, s nemzetünkhöz való tartozásunk, ragaszkodásunk, sóvárgásunk. Hiszen azt szeretnénk, ha újra minden színes lenne, s az elmúlás és a pusztulás csak rossz emlék maradna. Mi az életet szeretnék, hogy megerősödjünk, hogy talpra állhassunk, hogy bizodalommal és reménységgel indíthassuk útjukra az ifjakat.

 

 

Mát. 7,15 - 20

 

Őrizkedjetek pedig a [rész 24,4. 5. 24.] hamis prófétáktól, a kik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.

 

Mát. 7,16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajjon a tövisről szednek-é szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét?

Luk. 6,44 Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg; mert a tövisről nem szednek fügét, sem a szederindáról nem szednek szőlőt.

Mát. 7,17 Eképen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem

Luk. 6,43 Nem jó fa az, a mely romlott gyümölcsöt terem; és nem romlott fa az, a mely jó gyümölcsöt terem.

Mát. 7,18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.

 

Mát. 7,19 Minden fa, a mely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik.

 

.Mát. 7,20. Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket.

 

 

 

Luk. 6,45 A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincséből hoz elő gonoszt: mert a szívnek teljességéből szól az ő szája.

 

 

KOMMUNIZMUS: az a társadalmi, gazdasági, katonai, kulturális rendszer, a mely a XX. században több, mint 100 millió ember halálát okozta, és sok nemzet, s köztük a magyar nemzet eltörlésének kísérletével együtt.

 

HAMIS, (ham-is, régente: hamos ham-os, gyöke részint ham, részint hom; az is képző nem más, mint az as, os, ěs, ös képzők módosítása; e szón kívül még a lapis [lapos], kőris [körös] tájszókban, és a közdivatú haris, valamint a dunántúli kódis [koldus] főnevekben maradt fenn); mn. tt. hamis-t v. ~at, tb. ~ak. Jelent eredetileg

1) ham gyöktől pajzánt, csintalant, ki frissségével, élénkségével mást pajzánságból megcsalni ügyekszik, pl. hamis kis leány; és oly dolgot, ami pajzánságon alapszik, pl. hamis dolgok;

2) hom gyöktől pedig oly embert, ki valódi érzelmeit és gondolatait eltakarja, s mintegy homályba burkolja, azaz ravaszt, tettetőt, csalfát.

3) Szélesb ért. igaztalan, törvénytelen, ál, nem valódi. Hamis kereset, keresmény. Hamis keresménynek kincse nem száll harmad örökösre. (Km.). Hamis levél. Hamis pénz. Egy hamis pénz százat emészt. (Km.). Hamis pecsét. Hamis tanu, tanuság.Hamis víz. Leghamisabb víz az asszonyok könyhullatása. (Km.). Hamis istenek. Hamis hir. Hamis ember. A hamis embert elébb megfogják a hamisságban, mint a sánta ebet a lopásban. (Km.). Hamis áru. Csak hamis az ember, mig eleven. (Km.). Hamis a lelke is. Ne higyj a leánynak az istenadtának, hamis teste, lelke, szőkének, barnának. (Népd.). Rokon vele hangokban a német hämisch, de értelemben nem egészen egyező, s eredetére nézve sincsenek vele a német nyelvészek tisztában. l. Adelung s ifjabban Heyse szótárát.

 

Tévtanítók, hamis próféták: A kifejezés csak a 2Pét 2,1: fordul elő, az ÚSz egyébként hamis próf.-nak, álpróf.-nak mondja a ~at. A tanítókkal és próf.-kal (ApCsel 13,1; 1Kor 12,28; Ef 2,20; 4,11) szemben a ~ nem isteni küldetésből tanítanak (Mt 7,15; Lk 6,23), akkor sem, ha Jézus nevében prófétálnak, ördögöket űznek v. csodákat művelnek (Mt 7,22). Egyes ~ keresztények voltak (ApCsel 20,30; 1Jn 2,19) és keresztényként viselkedtek; ők a „báránybőrbe bújt farkasok" (Mt 7,15; vö. ApCsel 20,29). Tanításukkal félre akarják vezetni a hívőket és rombolni akarják Krisztus egyh.-át (vö. Mk 13,22). „Csalók" ezek (2Jn 7) és „antikrisztusok" (1Jn 2,18; 4,1). Pál ap. a ~ról beszél, amikor „áltestvérekről" (2Kor 11,26; Gal 2,4) és „álapostolokról" (2Kor 11,13) szól.

 

-Az ÚSz-ben gyakran találkozunk a ~kal (® eretnekség), s főként a végső idők jelének tekinthetők (Mk 13,22; Mt 24,11; vö. Jel 13,11-17), de a tanításuk nehezen megragadható. Többször zsidózó gnosztikusokról van szó, akikkel Pál ap. a Gal, 2Kor, Fil és Kol-ban harcol. A pasztorális levelek, Szt János, Júdás és Péter levelei, valamint a Jel szintén korai keresztény gnosztikusokat tételeznek föl. Mivel ~ működnek az Egyh.-ban, s tanításuk nem nyilvánvalóan különbözik az igaz tantól, szükség van „a lelkek megkülönböztetésére" (1Kor 12,10; vö. 1Jn 4,2; Mt 7,16.20). A ~ végső elkülönítését a végítélet fogja meghozni (13,41; vö. 7,19)

 

Hamis próféták Olyan emberek, akik magukat prófétának vallják, de valójában nem azok. Mivel a próféták az általuk mondott próféciáért ellenszolgáltatást kaptak (1Sám 9,7k; 1Kir 13,7; 14,3; 2Kir 5,22-27; 8,8k; Ám 7,12; Mik 3,5), többeket közülük a nyereségvágy vezérelt jobban, mint az igazság szeretete. Az ilyeneket a LXX szóhasználata nyomán pszeudoprophétai-nak, hamis prófétáknak nevezzük. Ezt a kifejezést az ÓSZ eredeti nyelve nem használja, és ezeket is prófétának mondja (Jer 28).

 

Az ÓSZ-i bizonyságtétel szerint a hamis próféták rászedik az embereket, mivel hazug lélek szólal meg általuk (1Kir 22,19-22). Félrevezetik a népet, s hadat indítanak az ellen, aki nem ad nekik enni (Mik 3,5.6). A maguk gondolatait prófétálják (Ez 13,2.3; 16,17). Rászedik őket és úgy adnak kijelentést (Ez 14,9). Mázolják a habarcsot, hazugságokat jósolnak. »Ezt mondják: Így szól az én Uram, az Úr... - pedig az Úr nem szólt« (Ez 22,28). Így hazugságot prófétálnak az Úr nevében (Jer 29,23). Ézsaiás azt mondja róluk, hogy tántorognak az italtól, megzavarodnak a bortól (28,7). Jeremiás pedig így beszél életükről: »házasságtörők, hazugságban élnek a gonoszokat bátorítják, ezért senki nem tér meg« (23,14). Így e próféták Isten ítéletét vonták Izráelre (Jer 6,13; Zak 13,2).

 

A hamis prófétáktól az ÚSZ is óv mindenkit. Különösen azért kell vigyázni, mert külsőleg nem ismerhetők fel, s ráadásul sokan dicsérik őket (Mt 7,15; Lk 6,26; ApCsel 13,6; 2Pt 2,1; 1Jn 4,1), így sokakat megtévesztenek (Mt 24,11), együtt a  HAMIS KRISZTUSOKka1 (Mt 24,24; Mk 13,22). A Jel szerint is együtt dolgozik a hamis próféta az  ANTIKRISZTUSsal, s így gondoskodik váll váll mellett az istenellenes világhatalom alátámasztásáról (13,11-13; 16,13; 19,20; 20,10). Ezért meg kell vizsgálni (1Thessz 5,20k; 1Jn 4,1k; 1Kor 14,29) próféciájukat, hatásukat és életvitelüket, hogy lelepleződjenek (Mt 7,15kk).

 

HAMIS PRÓFÉTA. Mindenki, aki isteni megbízatás nélkül lép fel azzal az igénnyel, hogy üzenete van Istentől (Jer 29,9). »A hamis prófétá«-t a Jel k.-ve említi (19,20), általában azonosnak tartják a kétszarvú fenevaddal (Jel 13,11-18).