Csel. 9,36-43
Joppéban pedig vala egy nőtanítvány, névszerint Tábitha, mely megmagyarázva Dorkásnak, azaz zergének mondatik: ez gazdag vala jó cselekedetekben és alamizsnákban, melyeket osztogatott.
Lőn pedig azokban a napokban, hogy megbetegedvén, meghala: és miután megmosták őt, kiteríték a felházban. 
Mivelhogy pedig Lidda Joppéhoz közel vala, a tanítványok meghallván, hogy Péter ott van, küldének két férfiút ő hozzá, kérve, hogy késedelem nélkül menjen át hozzájuk.
Felkelvén azért Péter, elméne azokkal. Mihelyt oda ére, felvezeték őt a felházba: és elébe állának néki az özvegyasszonyok mindnyájan sírva és mutogatva a ruhákat és öltözeteket, melyeket Dorkás csinált, míg velük együtt volt.
Péter pedig mindenkit kiküldvén, térdre esve imádkozék; és a holt testhez fordulván, monda: Tábitha, kelj  fel! Az pedig felnyitá szemeit; és meglátván Pétert, felüle.
És az kezét nyújtva néki, felemelé őt; és beszólítván a szenteket és az özvegyasszonyokat, eleikbe állatá őt elevenen.
És tudtára lőn az egész Joppénak; és sokan hivének az Úrban.
És lőn, hogy ő több napig marada Joppéban egy Simon nevű tímárnál.

A két kard, .... most talán két maszk ídőszerű

Lukács 22: 35-38

Kevesen idézik ezt a feltámadás előképe bibliai képet. Azt várnánk mostanában, hogy két maszk lenne a címe.     Azután ezt kérdezte tőlük: „Amikor elküldtelek titeket erszény, tarisznya és saru nélkül, volt-e hiányotok valamiben? „Semmiben"- válaszolták. Majd ezt mondta nekik: „Most azonban, akinek van erszénye, vegye elő, ugyanúgy a tarisznyát is, és akinek nincsen kardja, adja el felsőruháját, és vegyen. Mert mondom nektek, be kell teljesednie rajtam annak, ami meg van írva: és a bűnösök közé sorolták. Mert ami felőlem elrendeltetett, az most beteljesedik." Erre így szóltak: „Uram, íme, itt van két kard" Ö pedig azt felelte: „Elég"

Eléggé különös jelenet ez. A karddal kapcsolatban mindannyiunknak Péter jut eszünkbe, amint nagycsütörtök éjjelén a Getsemáné kertben fegyverével  akarta megvédeni Jézust a templomi őrséggel szemben, de Jézus megállította, mondván: „Aki kardot ránt, kard által vész el". Ebben a történetben azonban - éppen ellenkezőleg - Jézus arra utasítja a tanítványait, hogy legyen kardjuk. Még az is lehet, hogy éppen az a kard is szerepel a történetben, amivel később Péter hadonászott. Nehéz elképzelni Jézust, hogy karddal akarta volna megvédeni magát. Talán ezért hallhatunk erről a történetről nagyon keveset. Tudjuk Jézusról, hogy a feltétel nélküli szeretetet hirdette - még ellenségeink iránt is - ezért az a vélemény terjedt el hívő és nem hívő körökben, hogy ez azonos a fegyvernélküliséggel.

Ezen a helyen inkább szablyát kell mondanunk, mert a szabja volt a szkíták közelharchoz használt fegyvere.  Attila 'Isten kardja" is ilyen volt. Ellentétben a mellékelt kazettán lévő kardokkal a szabja ívelt. Két szabja markolata pedig a kos szarvait mutatja, azaz az újrakezdés a feltámadás jele. Jézus nem csak szavaiban, hanem ezzel az képpel is jelezte, halálát és feltámadását.

Nekünk, akik magunkat Jézus tanítványainak tartjuk, nincsen kardunk vagy egyéb fegyverünk. Kard nélkül azonban mi is, nemzetünk is, egész társadalmunk majdhogynem fegyvertelen. Így aztán ki vagyunk szolgáltatva gazdasági, politikai, erkölcsi, kulturális téren szinte mindenkinek, hiszen időközben még önvédelmi rendszereink is tönkrementek. Az egyháznak sincsen - már - fegyvere, hogy intézményei és papjai fenntartásáról érdemben tárgyalhasson. Úgy látszik, már két kardunk sincs.

Van-e kardod, s van-e jó fegyvered, amellyel meg tudnád védeni magad? Szükséges egyáltalán valami fegyver az életünkben? Ki akarod-e küzdeni magad a le-lehúzó mocsárból?

Jézus legalább egy alkalommal használt igazi fegyvert az evangéliumok szerint. Korábban, 12 évesen az eszével győzte le a nagy tudású templomi bölcseket, majd a gyógyítás és tanítás volt a fegyvere. De amikor bevonult Jeruzsálembe, s beérkezett a különböző tornácokon és kapukon keresztül a templom belső terébe, akkor más eszközhöz folyamodott: kötélből font ostorral kikergetett mindenkit, aki nem oda való volt. A Jézus kezében lévő ostor, ha kötélből volt fonva, akkor olyan lehetett, mint a pusztai karikás ostor. Ez tulajdonképpen nem ér hozzá ahhoz, akit terelni akarnak, tehát sebet, fájdalmat nem okoz - ellentétben a rómaiak sebet tépő korbácsával -  viszont nem lehet szembeszállni vele. Ki is menekült minden árus a templomból, így az valóban megtisztult.

Napóleon Oroszországból hazafelé tartó seregét megtámadta a magyar nemesi hadsereg. S a francia beszámolók kiemelik azt a 150 csikóst, akik valamilyen ismeretlen istentelenül csattogó fegyverrel - karikás ostorral - tartották rettegésben a fél francia hadsereget.

A templom megtisztításának története nemcsak azokról szól, akiktől a templomot meg kell tisztítani, hanem rólunk is. Arról, mennyire tiszta az életünk, és képesek vagyunk-e a Jézustól kért és kapott elszántsággal, erővel, ellentmondást nem tűrve kitisztítani magunkból mindazt, ami árt és szennyez. Hiszen szinte kettészakad a szívünk, a lelkünk, a hitünk, az életünk abban, hogy Isten igéje mindig fölemel, maga felé húz bennünket, a lábunkat azonban a hitetlenség, hűtlenség mocsarába húzza saját gyengeségünk. Majd kettészakadunk az ég és föld között.....

A tanítványokat útra indító történet hitelessége nem kétséges, mert Lukács azt írja az első soraiban, hogy mindeneknek utánajárt. Közismert lehetett ez a tanítás azok között, akik közt a Jézusról szóló történeteket gyűjtötte. Erre a beszélgetésre Jézus életében akkor került sor, amikor már vissza is tértek az első tanítványok. Annyi bizonyos, hogy a tanítványoknak volt már egy fontos tapasztalatuk: amikor először útra keltek hirdetni az evangéliumot, Jézus útmutatásának megfelelően nem volt szükségük erszényre, tarisznyára, sőt sarura sem (ezek az önfenntartás szokásos kellékei), mert ahová küldte őket Jézus, Samária és Galilea tartományokba, ott szívesen fogadták őket. Figyelemre méltó az a szelíd fegyvertelenség, ahogy elindultak a szeretet vallásának hirdetői. Csakhogy Jézus e második indítás alkalmával Jeruzsálembe készült, hogy szembeszálljon az írástudókkal, farizeusokkal, a templomi felügyelőkkel, a főpapokkal, akikben már készen állt a terv, hogy elpusztítsák őt. Ezért volt szükség arra, hogy erőt mutasson. Két karddal.

A jeruzsálemi templomeredetileg semleges területre épült. Minden nép és vallás számára A TEMPLOM volt. Jézus ezért megy fel a templomba és ezért tisztítja meg.

Ugyan milyen védelmet nyújthat összesen két kard? Hogy mondhatta Jézus, hogy két kard elég, amikor nap mint nap tapasztaljuk, milyen kevés még annál jóval több is a védekezéshez,  hát még  a győzelemhez? Pedig ezt a két kardot festették föl eleink templomaink mennyezetére, mégpedig a feltámadás ígéretének kazettáira. Az egymásra keresztben fektetett két szablya kettévágja a világot, amiben élünk. Jól megláthatjuk és megjegyezhetjük, hogy mi itt vagyunk lent a földön, az élet útja pedig előttünk felfelé vezet, nem lefelé.  A sikeres küldetéshez erszényre, tarisznyára, sarura, ruhára - vagyis az önfenntartás és önállóság eszközeire, és bizony, kardra is szükségünk van. De abból már kettő is elég! Két szabja.

Hogy milyen fontos most már, hogy kardunk, vagyis utat megnyitó, és erőt és tekintélyt parancsoló eszközünk is legyen, azt Jézus szava érteti meg velünk. Az erszénnyel és tarisznyával jelölt anyagi biztonságnál, és az egyetlen értékes ruhadarabjukkal jelölt önfenntartásukról is mondjanak le a tanítványok, csakhogy kardjuk legyen, amivel aztán meg lehet nyitni a kapukat. A mi utunk a szentség felé úgy vezethet, hogy rátalálunk Jézus tanításának igazságára és rendet teszünk összezavarodott életünkben. Szeretnénk, ha bent a szívünkben, és körülöttünk a külső világban, a magunk és szeretteink életében végre rend lenne. Szeretnénk kigyógyulni szívünk keménységéből, rossz szokásainkból, elkeseredésünkből és szeretnénk boldogan élni.

Pál is beszél kardról, a hit kardjáról. A hit és elszántság kardjára van szükségünk most, amikor önmagában nem segít sem tudomány, sem bölcsesség, sem egészség, sem jólét - egyetlen valódi segítőnk maradt: a hit kardja. Ragadjuk hát meg, s induljunk el a hosszú - hosszú úton...