Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Új kenyér

 

Új kenyér

Új kenyér ünnepén

 

Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz." (Teremtés könyve 3:19)

A Biblia őstörténeti részében is találkozunk a kenyérrel. Ez az utalás elsősorban igei természetű, de nagyon érdekes művelődéstörténeti szempontból is, hiszen már nem a legősibb gyűjtögető életmódról, hanem a letelepedett földművelő kultúráról tanúskodik.

Mindennapi élelméhez immár nem az édenben, a paradicsomban jut az ember, hiszen onnan a bűneset folytán kiesett, hanem keményen meg kell dolgoznia a mindennapi betevő falatért. Magának kell gondoskodnia kenyeréről, ahhoz pedig előbb szántani, vetni kell, majd betakarítani, keresztekbe rakni, csépelni, őrölni, dagasztani, amíg sütni lehet.  Ehhez sokféle képesség, eszköz kell, és rengeteg munkával jár.

Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz. Teremtés 3:19. Van-e kenyered?  Van-e megélhetésed? Van-e a családban kenyérkereső? Könnyen jutsz kenyérhez, vagy meg kell küzdened érte?

A Bibliában egy különös jelenetet is találunk a kenyérről:  Melkisédek pedig, Sálem királya, kenyeret és bort hoza, ő pedig a Magasságos Istennek papja vala. (Teremtés 14:8)  Melkisédekről keveset tudunk, de azt igen, hogy király és pap, mégpedig a legmagasabb rangú pap, hiszen egyúttal Jeruzsálem királya is. Annak a városnak a királya, amelyet a környékbeli népek közösen építettek, s a mai napig is legalább három vallás központja -  de hát ki ne hallott volna Jeruzsálemről? Eredetileg a kánaániak lakták ezt a területet, akikről szintén keveset tudunk, s amit tudunk, azt is vitatják mások. Melkisédekkel is ez a helyzet, nem tudni, honnan is származott, valójában mit is jelentett a személye. Azt azonban ki lehet mondani, hogy Jeruzsálem a neve alapján, s a hagyományok szerint, mindig is az Élő Istennek városa, az üdvösség városa volt, így Melkisédek az Élő Istennek papja és királya volt, olyan személy, aki az ég és föld között képes volt kapcsolatot tartani.

Melkisédek pedig Sálem királya, kenyeret és bort hoza, ő pedig a Magasságos Istennek  papja vala. (Teremtés 14:8)

Tudsz-e közben azzal is törődni, hány és hány embernek nincs elég kenyere? Eszedbe jut néha, hogy a világ nagyobbik felének  még annyi kenyér sem jut, mint neked?

Anti bácsival hátramentünk a csűr mögé pityókát szedni (pityóka: krumpli, burgonya). Egy kapával kifordítottuk a gumókat, letakarítottuk a kezünkkel a sáros földet róluk és egy nagy kosárba gyűjtöttük, hogy aztán az asszonyoknak legyen mit főzniük. Közben felnéztem az előttünk zöldellő magas hegyoldalra, a legelőre, s nem értettem, miért lépcsőzetes. Meg is kérdeztem az okát. - Mindig kifelé fordítjuk a földet szántáskor..... - magyarázta Anti bácsi. A legelőt is szántják? - csodálkoztam, mire Anti bácsi megállt, felegyenesedett, hátrébb tolta a kalapját és megmagyarázta a helyzetet:  itt 700 méter magasan ezer éve, vagy ki tudja mióta búzát termesztettünk, csak mióta az oláhok bevezették a közöst, azóta van itt legelő. Néhány évtized eltelt azóta. Anti bácsi már az égi tájakon szedi a pityókát, a közösnek is vége van, s visszakapták a földeket a csíki székelyek, vagy legalábbis valamennyit.   De búzát azóta sem termelnek a hegyekben, mert elegendő az, amit a sík vidékeken a gépekkel termelnek. Mert ma a kenyeret gépek állítják elő, s nekünk csak annyi lehetőségünk van, hogy keresztet rajzolunk, mielőtt   megszegjük... Ma már nem kenyérkereső a családfő, hanem pénzkereső...

Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz. (Teremtés 3:19) Milyen a mindennapi kenyered? Csak kenyéradalékkal és levegővel készült multikenyeret engedhetsz meg magadnak, vagy telik olykor jófajta, természetes anyagból készült kenyérre is?

Talán sikerült a kert végében búzát termeszteni, sarlóval levágni, kicsépelni, kézi malommal megőrölni és kenyeret sütni a saját kemencédben? Van időd kenyeret dagasztani, hogy verítéked csöppje kelessze a tésztát? Tudsz-e imádságos lélekkel hálát adni az éltető, tápláló kenyérért?

A magyar nemzet számára augusztus 15-e, István király halálának és az ország Szűz Máriának való felajánlásának napja.  A református egyház számára hangsúlytalan ez a nap. Augusztus 20-a az alkotmány állami nemzeti  ünnepe. A református egyház inkább csak az újkenyér ünnepét üli. De még inkább amolyan nyárbúcsúztató ünnepről van szó. Vége a szabadságolásnak. Már nem lesz kánkula, kezdődik az iskola ...

Ünnep-e számodra az új kenyér ünnepe? Gondolsz-e arra, mit jelentett a magyarság, elődeink számára a kenyér s vele a bor? Az úrvacsora vétele előtt mindannyian számot vetünk magunkkal: hogyan élünk és viselkedünk, mit gondolunk, mondunk és teszünk, mit mulasztunk el, mivel késlekedünk, igazán készek vagyunk-e a jóra? Most itt a lehetőség, az úrvacsora alkalma: gondold át az életed, bánd meg, amit másoknak - talán jóvátehetetlenül - kárt okoztál, és bocsásd meg a veled szemben elkövetett bűnöket, mert szükséged van az úrvacsorában megbocsájtani mindazoknak, akikre haragszol, akiket gyűlölsz.

Elfogadod-e a kenyérrel s borral együtt a bocsánatot, a megtisztulást, a szeretetet Istentől?

Ez a kenyér és bor egyszerre valóságos és lelki tápláléka a testnek és a léleknek.

A valóságos, mindennapi kenyerünkért valóban orcánk verítékével kell megküzdenünk nap mint nap, de a lelki kenyérért és borért, amiről Jézus azt mondta, hogy „ez az én testem", és „ez az én vérem", az ő orcája verejtékezett, mégpedig vérrel, a Gecsemáné kertben.  Örök életre szóló táplálékul ez szolgáljon mindannyiunknak!

1. 1Móz 3,19  Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz.
2. 1Móz 14,18  Melkhisédek pedig Sálem királya, kenyeret és bort hoza; ő pedig a Magasságos Istennek papja vala.

 

KENYÉR v. tájdivatosan: KĚNYER

fn. tt. kěnyer-et. Kicsinyezője: kěnyérke v. kěnyerke, v. kenyerecske, harm. szr. kěnyer-e. Gyermeknyelven: pupa. Ha kisebb alakú, vagy fínomabb lisztből sütötték, czipó a neve. Mátyusföldén, és némely más tájakon kinyér, Csalóközben: könyér. Az ugynevezett ékvesztő szók egyike, melyek általán véve, eredetileg rövidek, miért több ragok és képzők előtt el is vetik az éket, sőt a palóczos tájszólás szerént rendesen rövidül hangzanak, mint: szeker, tej, sugar, sudar stb.

A kenyér valószinüleg betüátvetés által módosúlt szó, mint nyelvünkben több mások, s eredetileg kereny vagy köreny volt, mely utóbbi megfelel a Csalóközies könyer-nek. A XVI. században pedig valósággal elé is jön az eredeti alakban: "És mikoron az fiának nem volt volna hová feit fognia és német királnál nem volna kerenye." Levél 1548-ból (Szalay Á. gyüjt.). Ugyanitt az 1558-diki levélben pedig: kernyer. E szerént nevét kerekded alakjától vette.

A horvát nyelvben is a kruha (kenyér) és krutit (kerengetni) egy törzsökűek. Az uralaltáji nyelvek közől a samojed kirwa, kirrowa, kriva, a magyar kerényhez és horvát kruhához legrokonabbak.

Jelentései 1) tulajd. ért. kovászszal, vagy élesztővel megkelesztett gabonalisztből való kerek alaku sütemény. Ez a közönséges magyar kenyér. Buza-, rozs-, kétszeres-, árpa-, zab-, kukoricza-, hajdinakenyér. Fehér, barnás, fekete, korpás kenyér. Úri, paraszt, cselédnek való kenyér. Csörmölyés, konkolyos, malátás, záklás, sületlen, keletlen, czopákás, szappanos kenyér. Házi, pék sütötte kenyér. Puha, lágy, kemény, száraz kenyér. Domború, puffadt, lapos, gyürkés, duczos, púpos kenyér. Penészes kenyér. Czipókenyér, azaz fehér lisztből való. Vásáruton vásár lesz, czipókenyér elég lesz. (Csalóközi vers). Komlóval, timsóval sütött kenyér. Tömött, kemény, sürű bélű, likacsos kenyér. Katona v. komisz kenyér. Darab, karaj, szelet, falat, harapás kenyér. Olyan ember, mint a falat kenyér. (Km.). Mi jobb egy fehér kenyérnél? Felelet. Kettő. Kenyeret szakasztani, bevetni, sütni, kiszedni. Kenyeret szelni, megszegni, aprítani. Kenyeret kérni, rágni. Kenyérrel élni. Kenyérben nem enni eleget. Pupa lesz a kenyér, azaz drága, kapós, kedves. Hátán háza, kebelében kenyere. (Km.). Kenyérhez sajt is kell. (Km.). Nincsen annak semmi baja, kinek van kenyere sajtja. (Népd.). Lágy kenyér az eledelem, szomjam ellen borral telem. (Vörösmarty). Ha megvágod a kezedet, ki süt nekem majd kenyeret. (Népd.). 2) Szélesb ért. nem csak gabonából, hanem más terményekből, s akármily formában sütött, vagy pirított mindennapi eledel, mely a rendes kenyeret pótolja. Burgonyából, kakaodióból, kenyérfa gyümölcséből sütött kenyér. Hoszszukás, lapos, pogácsás kenyér. Kovásztalan kenyér, a római katholikusok urvacsoráján, és a zsidók husvétjén. 3) Átv. ért. eledel és evőasztal. Mindennapi kenyerünket adjad nekünk ma. (Úriimáds.) Valakivel egy kenyéren lenni. Véres verítékkel keresni kenyerét. Más kenyerén élődni. Megette kenyerének javát am. eleget, sokat élt. Majd megbékül a maga kenyerén. (Km.). Meghozza a jó kenyér. (Km.) Panaszos kenyér egészségre válik. Továbbá am. keresetmód, életmód, szolgálat, hivatal, mely után valaki él. Nehéz kenyér a katonáskodás. Valamely uraságnál kenyeret kapni. Elveszteni kenyerét. Kenyér után járni, lenni, fáradni. Kenyér nélkül maradni. Kenyere vesztett tisztviselő. 4) Képes ért. kenyérhez hasonló valami. Isten kenyerkéje, am. papsajt. Szent János kenyere. Kenyér van a hátán, azaz kenyérforma púp.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 12, összesen: 402173

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...