Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Erdélyi útinapló 2006. július 17-től 21-ig

Július 17. Reggel 7 órakor a Tiszáninneni Református Egyházkerület Székházánál gyülekezik Miskolcon a lelkészekből, házastársaikból és néhány lelkészgyermekből verbuválódó, egy többé kevésbbé ismert vagy ismeretlen magyar világ titkainak felfedezésére éhes, ha kell kalandokra is kész lelkes csapat. Korszerű Borsod Volán buszunk 2 sofőrrel várja az indulást jelző esperesi szót, ami nem is késik sokáig. Az esperes Isten kegyelmébe ajánlja a rábízottakat, kérve, hogy az út simuljon lábunk alá. S az simult is. A hétfői nap bár borult volt, az úti társaság annál lelkesebb. Átjutva a Bihar megyebeli demarkációs vonalon, Váradot hamar átszeljük. Látjuk a magukat hűsítőket a Sebes-Kőrösben fürödni. Jobbkézre pedig látjuk az olaszbástyás várat körülépítve blokkházak iszonyatával. Eszünkbe jut Várad 1660-as török ostroma, a váradi biblia hányattatott sorsa. Hátunk megett hagyjuk a Magyar Alföld széles rónáit, s hamar felérünk a történelmi Erdély határára, a Királyhágóra, ahol rövid pihenő alatt elfogyasztjuk hozott élelmünket, majd tovább indulva következik a csodák földje. Előbb Bánffyhunyad templomerődje, mint a nyugalom szigete a balkanizált zűrzavaros nyüsgés idegenné lett világában a hazai gótika gyöngyszemeként gyönyörködtet bennünket. A templom belseje virágornamentikával ékített kalotaszegi írásos hímzések pompázatos látványával nyűgöz le mindenkit, de tudjuk, láttuk is, a falakon kívül már más világ van. Ahol tájidegen hagymakupolás bazilikák nyújtózkodnak státuszszimbólumként az ég felé, vagy neo(oláh)roma bádogcsipkés pagodák giccslátványa lepi meg az erre utazót, aki állandóan és nyomasztóan érzi az ortodoxia masszív, hódító és leigázó jelenlétét utcákon sétáló feketeruhás pópáival. Ez ma Kalotaszeg központja, Bánffyhunyad. Kitérőt teszünk Magyarvalkó és Magyargyerőmonostor templomaihoz. Ékszerdobozok ezek, ég felé nyúló, fiatornyos, zsindelyezett tornyaikkal. S a magyar tulipánok ott virítanak mindben a falvédők írásairól. Csak legyen még, aki elolvassa, mert fogy a magyar Kalotaszeg vidékéről is. Hallunk Vasváry Pálról, aki 23 évesen halt hősi halált, s aki megmentette Kalotaszeg magyarságát a délerdélyi magyar sorstól, az itt (román)államilag moindenütt éltetett Ábrahám Jankó és Axente-féle 1849-es lemészároltatástól. Sírja mesterséges tó fenekén, ahol porai várják a boldog feltámadás csodáját. S várja Kalotaszeg magyar népe, hogy ráragyogjon újból a nap, a boldog szabadság napja, a rend, a tisztesség, a hit, az emberség, a jog rég áhított napja. Vár és reménykedik, és reménysége még töretlen. Istenben bízva áll az őrhelyen. Estére kincses Kolozsvár ad szállást az úttól megfáradt, de sok szépet látott lelkes csapatnak. Az árva Bethlen Kata Református Otthonban terítenek gazdag vacsoraasztalt nekünk. Szobánk elfoglalása után ki-ki esti sétát tesz a kivilágított belvárosban.
2006. július 18. kedd Az előző nap fáradalmait kipihenve, összeszedelőzködve, svédasztalos reggelinket elfogyasztva indulunk a napnak. Kolozsvár Farkas utca, templomnézés, előtte Sárkányölő Szent György szobra, fényképezkedések, püspökség udvara, a visszakapott református kollégium ódon folyosóinak és dísztermének megtekintése, ahol a falak tablóiról hazájukban itthon volt nagy magyarok néznek le kései turistaként erre járó magyarokra. Így gróf cegei Wass Albert érettségiző diákként. A theológián is látogatást teszünk, a díszteremben hallgatjuk az ismertetőt. Sokat nem időzhetünk, ugyanis utunk során végig velünk sokat törődő jó gazdánk, Gazda István esperes bőséges programot állított össze erre a napra is. Oly bőségeset, hogy Torockó már ki is maradt a napból, de nem éreztük hiányát. Kolozsvárról Tordára indulunk. A sóbányát látogatjuk meg. Idegenvezetőnk, Attila sok érdekességet mond a bányáról, a kalauzolt út végefelé, a földalatti nagyteremben pedig tiszta szívből jövően elénekli a XVII. zsoltárt. Irány tovább innen a tordai hasadékhoz. Nagy részét sikerül bejárnunk. Feledhetetlen élmény. Nagyenyed következik. Vártemplom és Kollégium. Kónya Tibi mondja el a kollégium udvarán a legfontosabb tudnivalókat. A gazdag nap élményeitől megpilledt csapat innen Marosvásárhelyre utazik, ahol a Bod Péter Diakóniai Otthon vendégei leszünk 3 napig. A nap útjait térképen követhetjük.
Július 19. szerda Délelőtt Marosvásárhely nevezetességeivel ismerkedünk. Vártemplom, Teleki Téka, Kultúrpalota. Ebédünket már Maros-Torda és Udvarhelyszék határán egy pisztrángos telepi étteremben fogyasztjuk el. Szovátán hűsítjük magunkat egy jó órai fürdőzéssel a Medve-tóban. Esti szállás az előző helyen, Vásárhelyen.
Július 20. csütörtök Délelőtt Szászföld vár minket, ahol Segesvárt nézzük meg. Felmegyünk a vártemplomba, barangolunk az ódon utcák hangulatos középkori házai között. Fehérgyházán megnézzük a Petőfi emlékhely kiállítását, elhelyezzük koszorúnkat a Szózat eléneklésével az emlékműnél. Székelyudvarhelyen kötetlen programban ki-ki megnézi, amit akar. Következő állomásunk Farkaslaka, majd Korond. Vásárlás, nézelődés. Miután jól elköltöttük a pénzt, a szomszéd faluban, Felsősófalván Szász Tibor várja a csapatot. Ismertetés az egyházközség életéről, templomnézés sok érdekességgel, majd kávé, borvíz, aprósütemények a parókia hűs szőlőlugasa altt terített asztalnál. Este Vásárhely, Bod Péter Otthon.
Július 21. péntek Korai indulás Kolozsvárra, ott Házsongárdi temetőnézés, mi a városba megyünk Miklós Pistával. Szent Mihály templom, Mátyás királyunk szülőháza etc. Kolozsvár után Kőrösfő. Templomnézés, váásárlás. Himnuszos tányértól Drakuláig, cserép pipától autóüléshuzatig tart a választék. Majd át a Királyhágón. A román zónából 5 perc alatt átjutunk Borsnál. Fél nyolckor Miskolcon vagyunk, ahol a Székházban hálát adunk Istennek a gazdag út áldásaiért. Köszönjük esperesünknek is a jó szervezést, fáradozást és azt, hogy végig jó gazdánk volt az út során. (A beszámolót írta: Várady Zsolt Radostyánból)


Erdélyi fényképalbumunk, és ismertetők, képeslapok, stb.






Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...