Cikkek

Események:

Évforduló


Szabóné Köblös Valéria, a kulcsodi gyülekezetünk egykori lelkipásztora november hónapjában töltötte be ötvenedik életévét. Ez alkalomból szívből köszöntjük, életére, további szolgálatára és családjára Isten gazdag áldását kívánjuk! "Megtartja az Őr mindazokat, akik Őt szeretik“ (Zsolt 145,20)


Egyházmegyei közgyűlés

2006. november 11-én a nagymegyeri református templomban került sor a Pozsonyi Egyházmegye rendes közgyűlésére, melyen a napi ószövetségi igéről a frissen kihelyezett esperesi segédlelkész, kulcsodi lakosunk, Bognárné Csémi Judit hirdette Isten üzenetét az egybegyűlt lelkészeknek, gondnokoknak, presbitereknek: "Az Úr akarja építeni a te házadat- (2Sám 7,11). Mi tehát a teendő? Akár a családban, akár a gyülekezetben, és az egyházban is nem a mi akaratunk kell hogy érvényesüljön, hanem Istené. Ez nem mindig könnyű, mert Isten gondolatai és tervei sokszor nem egyeznek a mieinkkel. Dávid is szívesen megépítette volna Jeruzsálemben Isten templomát, de az Úrnak más volt a terve. De el kell hinnünk és fogadnunk, hogy Isten akarata és terve jobb, mint a miénk. Ha elfogadjuk, megértjük, és egyetértünk Isten akaratával, akkor bizonyosak lehetünk abban, hogy maga Isten fogja építeni, és gondját viselni ügyeinknek, családunknak, de még a pénzünknek, és egészségünknek is! Bizony nem egyszer megtapasztalhattuk már: "Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak a munkások!-


Gyülekezeti Web-oldal

Novembertől már a világhálón is megtalálható a kulcsodi református gyülekezetünk a www.parokia.net internetes oldalon, ahol sok más református gyülekezet is hírt ad magáról. Rövid bemutatkozás, aktuális hírek és fényképek betekintést nyújtanak gyülekezetünk életébe. Ideiglenesen ezen a címen található, amíg az egyetemes egyházunk elkészíti a hivatalos internetes weboldalát (www.reformata.sk), ahol majd többek között minden szlovákiai református egyházközség saját tárhelyet kap.


HÍVOGATÓ:

2006. december 13. és 16. között (szerda-szombat) a kulcsodi templomban hitmélyítő evangelizációs alkalom lesz, melyen a pozsonyi egyházmegye lelkipásztorai szolgálnak igemagyarázattal, énektanítással, személyes bizonyságtétellel. A négy estének a Jónás próféta könyve szolgál alapul, aki engedetlen volt, és más irányba indult, mint amire őt Isten felszólította. Nem akart menni Ninive városába. Reméljük, mi hallgatunk Isten hívogató szavára, és engedelmeskedünk neki az által is, hogy találunk rá időt, hogy a karácsony előtti nagy világi zajban naponta el tudjunk közösen csendesedni a templom padjaiban. A lelkipásztorok nagy lelkesedéssel készülődnek e közös estékre. Fogadjuk hát őket szeretettel, ha csak lehet, minél nagyobb közösségben! "Aki hozzám jön, azt én ki nem vetem!“


FIRESZ Kórus

2006. december 29-31. között gyülekezetünkbe látogat újra a FIRESZ Kórus. A múlt hónapban egy új CD-t énekeltek, melynek megjelenését nagyon várjuk. Most pedig az új énekeket tanulják és gyakorolják, melyeket az ósztendő istentiszteletén adják elő.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél