Kegyelem

A legutóbbi Vigasztaló újságban olvastam egy számomra nagyon kedves cikket, amely a szellemi örökségről szólt. Egyik nőtestvérem a kislányával kutatva a régi dolgok között, egyszer csak talált egy verset a dédnagymamától, amely Jézusról szólt, s amelyet még eddig soha nem olvasott. A dédmama már nem él, de a vers ma is lüktet: „s ha térdem se volna, úgyis leborulva Téged imádnálak!"

Azt hiszem, eljön az a pont sokunknál, amikor érdekelni kezd bennünket, hogy felmenőink között volt-e valakinek hite, hordozunk-e tőlük származó áldást életünkben, vagy éppen ellenkezőleg, terhelnek-e minket mulasztások harmad- és negyedíziglen?

Végiggondoltam én is ezt a dolgot az életemben, de nem találtam ilyen biztató verset. Helyette inkább sok nyomorúságot: öngyilkosságot, alkohol-függőséget, válást, a cél-tévesztettség állapotát, behálózva generációkat.

Nem ismertem igazán az édesanyámat. Öt évesen szakadtunk el a bátyámmal együtt Tőle az alkohol-függősége miatt. Így is halt meg, egy égő cigarettával a szájában. Mámorosan magára gyújtotta a házat, amelyben lakott. Két húgom egy kocsmai kapcsolatból született, velük nem találkozhattam.

Az apai nagyszülők, akiknél felnőttünk, minden édesanyámhoz fűző szálat igyekeztek megszakítani. De nem kell ebbe a szomorú állapotba belesüllyednünk, mert Isten idáig hajol: „ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem" (Róm 5,20).

Karácsony előtt egy imádság alkalmával eszembe jutottak az „elveszett" húgaim. Gondolkodtam róluk. Ők még nagyobb nehézségek között nőhettek fel, mint én. Már az apjuk sem élhet, hiszen már akkor is nagyon idős volt, amikor születtek. Megkerestem őket egy közösségi oldalon, és az első levélváltásban írtam nekik a hitemről is. Az egyiküktől még aznap kaptam egy választ:"Az Úr az én életemben is jelen van. Ismerem Őt, és a Fia a szívemben él. Megtértem."

Átjárt a minden tekintetben testvéri öröm! Azóta már kiderült, hogy mindkét húgom egy református közösségben nőtt fel. A nagyobbik húgomat szintén három gyermekkel ajándékozta meg az Úr, ahogyan a bátyámat és engem is.

Isten nemcsak idáig hajolt, hanem kegyelmes ezeríziglen is!

A szellemi örökség hátrahagyása a családban részben a mi feladatunk is. Bízva abban, amire a bevezetésben említett dédnagymama is vágyakozott, hogy egyszer megtalálja valaki az írásait, bevallom nektek, hogy én is egy mappában őrzök történeteket, bizonyságtételeket, cikkeket az eddigi életemből. Abban reménykedem, hogy a majdani olvasónak egyetlen üzenet marad örökségként ezekből: Isten kegyelme Jézusban!

Kuti Marietta