24. szám

2012-08-28

2012. augusztus



A nagy üdvösség Zsid 2, 1-4

A Zsidókhoz írt levél olyan zsidó származású Jézus-hívőknek íródott, akiket megkísértett a zsinagógába való visszatérés gondolata. Ezzel szemben ír a levél szerzője Jézus Krisztusról, mint a jobb áldozat és a nagy üdvösség szerzőjéről is. Mit is hihetünk erről a nagy üdvösségről?

Tiszta szív ajándéka. A nagy üdvösség azt jelenti, hogy Jézus golgotai áldozatával Isten előtt bűnbocsánatot szerzett mindenkinek, aki Benne hisz (Jn 3,16). Aki Istennek megvallja bűnét és Jézusban hisz, annak lelkét Isten megtisztítja: új lapot kezdhet életében. Mindig örömmel tölt el, ha egy frissen megtért és megszabadult embert látok. Az ilyen személy olyan, mintha kicserélték volna, mert Isten megtisztítja személyes múltját a bűntől.

Örök élet. Jézus azt ígérte, hogy aki az Övé, annak már most örök élete van, s ha majd utolsót dobban a szíve, akkor nem a semmibe, illetve az elvetettségbe kerül, hanem Jézushoz megy.  A megbocsátás hatalma gyakran  nem csak életünk láthatatlan részét érinti meg, hanem testi és lelki gyógyulást is kaphatunk, mert az Úr irgalmasan lehajolhat hozzánk.

Megváltozás. AZ üdvösség a Szentlélek munkája által teljesedik ki bennünk. Ez azt jelenti, hogy már most Jézussal járhatunk, s engedelmességünk által a Szentlélek jó gyümölcsöket terem bennünk. Ugyan a  régi hajlamaink megmaradnak, de azokat  „felülírja" Isten Lelke, s így Jézushoz hasonlóvá tesz bennünket (Gal 5,22).

Egykor új testet kapunk. Ez is része a nagy üdvösségnek. Istennek testi létünkkel is terve van. Akkor majd együtt leszünk csodálatos  testben mindazokkal, akik Jézusban hittek. Isten végül az egész világot  újjá fogja teremteni.  Minden romolhatatlan és dicsőséges lesz, mert  Isten országa beteljesedik (1Kor 15).

Istennél ne csak a kis üdvösségeket, tehát a részleges életmegoldásokat keresd, hanem a nagy üdvösséget, mert Isten Téged is számon tart és nagyon szeret.

Dr. Tatai István lelkipásztor

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 11, összesen: 290228