2014 - Húsvét

2014-04-01

Áldott húsvéti ünnepeket  kívánunk!

A Lámpás mostani bizonyságtételei és beszámolói mind-mind a feltámadott Úr Jézus Krisztus győzelmét és hatalmát kívánják bemutatni. Isten ajándéka a megtérés és a Vele való találkozás. A feltámadás erőit ma is sokféleképpen megtapasztalhatjuk.

Szerkesztőség



Legkedvesebb húsvéti történetem (Lk 24)

Jézus követői közül ketten Emmausba tartottak, amely Jeruzsálemtől Észak-Nyugatra található tíz kilométerre. Beszélgettek egymással mindarról, ami történt, vagyis Jézus feltámadásáról.

A két férfi abban reménykedett, hogy egykor Jézus fogja megváltani Izráelt, tehát Ő a Messiás, aki majd elhozza az Isten országát. Hallották ugyan reggel a feltámadás hírét néhány asszonytól, de arcuk szomorú maradt, mert nem tudtak hinni ebben a történetben. Amikor Jézus csatlakozott hozzájuk, nem ismerték fel Őt. Nem akartak hinni Jézusban, és nem akartak bízni Istenben. Nem tudták alkalmazni az Igét saját életükben.

Ez a megbukott hit, amely az enyém is lehetne.  Jézus azonban megjelent és velük sétált az úton. Közben kérdezgette őket, és így hitre indította a szívüket. Jézus elmagyarázta Mózestől meg az összes prófétától kezdve mindazt, ami róla szólt.

Miután Jézus megtörte előttük a kenyeret, megnyílt a szemük. Akkor felismerték Őt. Ekkor öröm töltötte el szívüket és dicsőítették Őt. Jézus pedig megváltoztatta az életüket és ettől kezdve a legfontosabb tény lett számukra az Úr feltámadása. Jézussal való élményük arra késztette őket, hogy visszasiessenek Jeruzsálembe és megerősítsék a feltámadás eseményét a tizenegynek és mindazoknak, akik velük együtt összegyűltek.

Amikor az életünk szomorú és csüggedt, akkor jön Jézus hozzánk. Velünk halad utunkon, mintha az Emmaus felé

tartó tanítványaival együtt sétálna. Sajnos sokszor mi sem vesszük észre, hogy itt van velünk az ÚR. A gyenge és félénk tanítványokban látom magamat is, hogy milyen is vagyok. Mi is sokszor hallottunk és tanítottunk már Jézus kereszthaláláról és a feltámadásáról, de a hétköznapi életünkben nem számolunk Vele.

A legfontosabb dolog az életemben, hogy az ÚR feltámadt. A feltámadt Jézusban bízva tovább haladok a hitben. Az emmausi tanítványok történetét azért szeretem, mert abban felismerem magamat és azt is, hogyan mutat utat nekem az ÚR.

Kim Sun-Taik

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 26, összesen: 290218