Semmit sem tehetek a házasságomért

Összeszorított fogakkal markoltam meg a kormánykereket, és indítottam be a kocsit. Sercegett, sercegett, végül beindult. Elmosolyodtam, mert a motor úgy dorombolt, mint egy megelégedett tigris. A motorháztető alatt eltöltött négy órának meglett az eredménye. Olyan volt a kocsi, mint új korában. Leültem hátul, és kezet mostam. Kinek is lett volna szüksége az autós bolti srácokra? Megcsináltam, a saját kezemmel. Néhány órával később, úgy érzetem, hogy bármit meg tudnék javítani.
Bementem a garázsba, és kezet mostam. Majd megláttam egy tucat más dolgot is, amit még ma meg kellett volna javítanom. Ott volt a fürdőszoba csapja, a nappali székének kitört lába, és Sári biciklijének fékje. Talán még a tolóajtó zárát is meg kellene javítanom. Összedörzsöltem a kezem.
Ma jó napom van. Semminek nem örülök jobban, mint hogy megoldjak dolgokat.
Egy perccel később arra gondoltam, hogy megjavítom a fürdőszobacsapot. Összeszedtem a szerszámaimat, és elindultam a fürdőszobába. Ma még a csöpögő csap sem foghat ki rajtam. Feltűrt nadrággal nyitottam be az ajtón, letérdeltem és elkezdtem kitisztítani a mosdókagyló alatti tartályt. Nem sokkal később megszorítottam a csövet csavarkulccsal, közben a másik szobából zokogást hallottam. Oh, ne, gondoltam, már megint.

Már mielőtt bementem volna a fürdőszobába, tudtam, hogy mi történt, és megláttam a feleségemet, ahogy a fürdőkád szélén ült. Amikor beléptem, hogy megtudjam, mi a baj, egy terhességi tesztet láttam a pulton. Jól ismertem már, így azt is meg tudtam állapítani, hogy ismét negatív. Becsuktam a szemem, és erőért imádkoztam. Annyira bíztunk, hogy majd ez a hónap eredményes lesz. Torkomban éreztem a csalódottság tüskéit. Gyorsan visszanyeltem az érzéseimet, és elhatároztam, azért erős leszek, hogy ezt a problémát is megoldhassam.
Ebben a hónapban már harmadik alkalommal vettünk részt inszemináción. Úgy terveztük, csupán három alkalommal próbálkozunk. Az orvos szerint ugyanis, ha az inszemináció nem lesz eredményes az első három alkalommal, valószínűleg később sem lesz az. Így mostanra a lombik programban kell gondolkodnunk, amit viszont anyagilag nem engedhetünk meg magunknak.
Álltam ott hosszasan merengve, bámultam a terhességi tesztet, és közben járt az agyam. Másképpen kellett volna tennem. Át kellett volna gondolnom, hogy mit is tegyek.
„Ez még nem a világ vége,” –magyaráztam ügyefogyottan.
A feleségem még mindig nem nézett rám, csak hangosabban kezdett sírni.
„Talán a teszt tévedett.”
„Kétszer is megpróbáltam”- zokogta.
„Esetleg az orvossal van gond”- javasoltam. „Azt hiszem, másik klinikát kellene választanunk.”
„Neeem” -jajdult fel Sári.
Turkáltam a hajamban, miközben fel-alá járkáltam. „Oké, talán még egyszer meg kellene próbálnunk. Vagy esetleg kölcsönt kellene fölvennünk a lombik programhoz.”
„Nem hiszem”- sírt Sári. „Semmi nem megy. Nekünk soha nem lesz saját gyerekünk.”
„Ez butaság” – válaszoltam objektíven. „Természetesen, lesz közös gyerekünk. Ha a világ végéig kell elmennünk, akkor is mindent megteszünk érte.”
Sári végigmért. „Misi, ez nem egy elromlott kocsi. Nem tudod, egyszerűen megjavítani a dolgokat. Fogd már fel!”
Úgy kiviharzott a szobából, hogy rám se nézett. Mi volt vele? Nem vette figyelembe, hogy segíteni szerettem volna? Bármit mondtam, mindig úgy tűnt, hogy visszafelé sül el. Már öt éve járunk a meddőség göröngyös útján, és ez idő alatt nem éreztem, hogy bármerre is haladtunk volna. Még mindig nem értjük, miért nem lehet közös gyerekünk. Az orvosok nem adnak megerősítő választ, csak lehetőséget, és a statisztikák eredményeit. Minél inkább beleástam magam a témába, internetes oldalakat nézegettem, annál kevésbé értettem meg a családtervezés logikáját.
Később, amikor beszéltem Sárival a témáról, a beszélgetéseink mindig zavarodottsággal végződtek. Bármit is mondtam, nem segített. Próbáltam pozitív lenni, vagy olyan megoldást javasolni, amiről úgy gondoltam, megvalósítható, de úgy tűnt, minden csak feldühíti. Egyszerűen megoldhatatlan volt a helyzet, amit Sári sehogyan sem értett.
Természetesen tudtam, hogy a kezelés lényegesen nehezebb volt számára, mint számomra. Sőt éppen én nem tudtam megerősíteni, de nekem sem volt könnyű. Még mindig, az a biztos pont szerettem volna lenni, aki az egész folyamat alatt pozitív erőt sugároz. Először úgy is tűnt, hogy segített az objektivitásom, de mostanában már könnyezve közöltem a javaslataimat.
Bár lenne a meddőség egy autó, amit meg tudnék javítani! Megtalálnám a hozzávaló kulcsot, meghúznám a megfelelő csavart, kicserélném, amit szükséges, és menne minden tovább zavartalanul.
Végül egy órán keresztül ültem a fürdőszobában, kerestem a választ, de semmi nem jutott eszembe. Talán Sárinak volt igaza, hogy az inszemináció soha nem jön be, és különben is, honnan lenne pénzünk további drága mesterséges kezelésekre, amelyek egyáltalán nem garantálják jobban az eredményességet, csakúgy, mint az inszemináció. Mit tehetnék, hogy a problémánkra megoldást találjak? Mit kellene tennem?
Összerándult a gondolatra a gyomrom, és úgy döntöttem, hogy visszamegyek a vendég fürdőszobába, mert valahogy ott közelebb kerülök saját magamhoz. Szerelőkulccsal a kezemben, egyszer csak megértettem, hogy mit kell tennem.
A következő hét nagyon lassan telt. Úgy dolgoztunk, hogy egyetlen szót sem ejtettünk a bajunkról. Hazaérve mindent megjavítottam, Sári munkába temetkezett, szabadidejében pedig kedvenc novelláját olvasta úja és újra.
Azon a héten mindent megjavítottam. Rendet raktam a garázsban, megterveztem az új polcrendszert, megjavítottam az öntözőrendszert, sőt a kutyákat kétszer is megfürdettem. De semmi nem segített. Annak ellenére, hogy megjavítottam a fürdőszoba csapját, a feleségemnek nem tudtam segíteni. Hiába javítottam meg az öntözőrendszert, mégsem tudtam kitörölni a fájdalmat a feleségem életéből. Mégis mit tehetnék érte? Nem engedte, hogy segítsek, még a tanácsaimat se hallgatta meg.
Nem tudtuk megoldani a problémánkat, ezért elhatároztam, hogy elutazunk. Peti barátom már egy ideje heccelt, hogy menjek el vele kacsavadászatra, de Sárival úgy belemerültünk a meddőségi kezelésekbe, hogy egészen mostanáig meg se hallottam Peti ajánlatát. A kacsavadászat igazán izgalmas, hiszen amikor repülnek a madarak, akkor egy nap alatt akár két vagy három doboz lövedéket is ki lehetett lőni. Ilyenkor volt időm gondolkodni, talán még sok is. Azon a napon köd, sötétség, eső, és hideg volt, éppen olyan, amilyen a kacsavadászathoz kell. Kitettük a csalinkat, elhelyeztük a jelzéseinket, majd 6.56-kor eldördült az első lövés.

Ahogy leszállt a köd, már az első fénynél megpróbáltuk megkeresni az eget, de kacsát nem találtunk. Így megfújtuk a kacsahívogató sípot, remélve, hogy odavonzza a madarakat, de még mindig nem jött egy madár sem. A nap értékes perceiben csak egymással szemeztünk, mert egyetlen madarat sem láttunk az égen. Így a vadászatból egy hosszú és unalmas nap lett, én legalábbis így éreztem.
Később, kb. két óra múlva, Petivel megbújtunk a nádban, vigyázva, hogy meg ne merüljünk a fagyos tavacska vizében. A gumicsizmám jó szolgálatot tett, én mégis abban reménykedtem, hogy gyapjú zokni van rajtam. Peti bölcs ember, már régóta presbiter, mégis szótlan volt. Egyszer azonban megtörte a csöndet. „Miért döntöttél úgy, hogy velem jössz a héten?”
„Oh, egy kicsit ki akartam szabadulni” – sóhajtottam.
Peti, egy pillanatra, rám nézett, én pedig kényelmetlenül mocorogtam.
Végül újra megszólított: „Nos, hogy bírjátok Sárival a meddőségi kezeléseket?”
„Huh – mormogtam, ne is kérdezd.”
Peti bólintott. Úgy tűnik, hogy több a fogantatás, mint egy kacsavadászat. A körülmények még hasonlóak is lehetnek, hiszen előveszed a csalit, megfújod a hívogató sípot, de hogy jöjjenek is a kacsák, azt nem tudod befolyásolni. Ez pedig igen megpróbáló, főleg neked.”
Peti hasonlata jó volt, és természetesen igaza volt. Nem tudom befolyásolni a meddőségi kezelések kimenetelét, mint ahogy arra sem tudok hatással lenni, hogy erre repüljenek a kacsák. Így tehát frusztrált és meglehetősen zavart vagyok. „Nos, mit tegyek? Miért kezdjek bele egy dologba, ha úgysem bírok vele?”
Peti válasza még most is a fülemben cseng. Nagyot sóhajtott és ezt mondta: „A realitás némi önzést takar.”
Először nem is értettem, hogy mit akart mondani, de a kis tavacska hideg vize azonnal felfrissített. Néhány óra múlva, még mindig Peti szavain töprengtem. Nem kérdeztem, és ő sem magyarázkodott, végül Sárira gondoltam.
Talán minden próbálkozásom, ami a meddőségi probléma megoldására vonatkozott, önzés volt.
Az aggodalmam tényeken alapult, és a kezelések alatt nem segítettem, és nem is próbáltam változtatni gyámoltalan érzéseimen. És vajon Sári, neki mire lett volna szüksége? Nyilvánvaló, hogy nem a helyzetértékeléseimre. Mr. Fix mégsem tudott segíteni, mert Sárinak nem okoskodásra van szüksége, hanem valakire, aki ebben a helyzetben is mellette áll.
Eszembe jutott a kacsavadászat. Egy olyan napon, mint a mai, amikor egyetlen madarat sem tudtam fogni, nem lettem dühös és nem is adtam fel a vadászatot, csak vártam. A nádasban megbújva, türelemmel figyeltem és hallgattam. Mindeközben reménykedtem, és vártam, hogy cselekedhessek.
Talán így kellene reagálnom a meddőségi kezelésekre is. Együtt kellene lennem a feleségemmel, csöndben üldögélve, végighallgatva a fájdalmát. Lehet, hogy nem is volna másra szüksége, csakhogy érezze, mellette vagyok.
Megköszörültem a torkom. „Hé, srác” – szóltam. „Azt hiszem itt az idő, hogy hazamenj.”
Peti biccentett. „Rendben.”
A hazaút még soha nem tűnt ilyen hosszúnak, csak mentem egyenesen hazafelé. Nem is emlékszem pontosan, hogy mit mondtam Sárinak, de valami ilyesmit: „Bocsáss meg kérlek, az önzésem miatt. Tényleg nem tudom, hogy kellene megoldanom a meddőségi problémánkat, mert nem tudom megoldani. De valamit megígérhetek: Rám mindig számíthatsz, hiszen jobban szeretlek, mint valaha.”
Sári szemébe könny szökött. „Nincs szükségem rá, hogy megold ezt a helyzetet. Egyedül arra kérlek, hogy legyél mellettem, amikor szenvedek, és próbálj megérteni.”
Megöleltem a feleségemet és homlokon csókoltam. „Ez nagyszerű” – suttogtam.
Azon a napon megtanultam, hogy amikor azt gondolom, hogy semmi sem történik, akkor tudok Sáriért a legtöbbet tenni. Néha azt érzem, hogy az egyetlen, amit megtehetek érte csupán az, hogy megölelem, és azt mondom: „Megértelek és szeretlek.” Máskor meg arra van csak szüksége, hogy jól kisírja magát a vállamon.
A hónapok és az évek múlásával sem könnyebb elviselni a meddőség terhét, jóllehet találtunk egyszerű megoldásokat. Még mindig kirakjuk a csalit, és megfújjuk a hívogató sípot, valami azonban mégis más. Mostanra már szeretve erősítjük egymást ezen a nehéz úton, abban reménykedve, hogy „hamarosan erre repül egy madár.”

(A novella Marlo Schalesky, 2001 Empty Womb, Aching Heart c. írásában jelent meg, magyar nyelvre fordította a Lélekkvarc írója és szerkesztője.)

„Tekintetem a hegyekre emelem; Honnan jön segítségem? Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta.” (Zsoltárok 121: 1-2.)

Köszönöm Uram, hogy az vagy akit meg lehet szólítani, akit teljes hittel lehet kérni, és aki minden élethelyzetben megfogod kezemet, és tartod életemet a te kegyelmed szerint.
Megvallom Uram, sokszor nehéz a bizalom próbája. Nehéz elhinnem és bizonyosságot nyernem arról, hogy a te vezetésed soha nem hiábavaló. Akkor sem, ha látványosan belenyúlsz életembe, és akkor sem, ha csöndesen megállsz mellettem és támogatsz a kijelölt úton. Köszönöm a vezetést, a megerősítést, amikor nyomorúságomban vezeklek, vagy erőtlenségemben kereslek. Köszönöm a próbákat, amikor hitemben erősítesz, és kapcsolataimban gazdagítasz. Mégis legfőképpen téged köszönlek, élő Isten. Téged, aki csöndesen megfogod a kezem és imára kulcsolt békességgel néven szólítasz. Köszönöm, hogy nem hagysz magamra az Úr Jézus Krisztusban, sem élet, sem új élet hajnalán. Így kérlek Uram, maradj velem, életem próbákkal erősített útján. Engedd, hogy fölfelé tekintsek és reménység, megerősítés és szeretet után vágyódva, veled együtt haladjak, és benned erősödjek. Így kérem Uram, teljes szívvel a Szentlélek ajándékát, hordozzon és elevenítsen meg az örökkévaló, új életre, házasságomban, családi életemben, szeretteim között, a te kegyelmedben! Ámen