Íránytű
Iránytű. Mindannyiunk kezében volt már. Egy egészen fantasztikus dolgot tud: megmutatja, hogy merre van észak. Ez jó, de mi van, ha én dél felé akarok menni? Nos, éppen ez a lényege az iránytűnek. Semmi mást nem mutat, csak északot, de azt biztosan. És ha én tudom, hogy minden más irány hogyan viszonyul északhoz, nyert ügyem van. Ez tehát nem jelen kevesebbet, mint hogy van egy biztos viszonyítási pont.
De tényleg csak ennyit jelent az iránytű? Nem! Már közel három éve ennél többet is. A Budapest-Rákoscsabai Református Gyülekezetben indult el egy délutáni istentisztelet, amit Iránytű istentiszteletnek neveztek el. Istentisztelet, mert Krisztus és az igehirdetés van a középpontban. És újszerű, mert úgy szólalnak meg énekek, ahogy azt eddig nemigen hallhattuk. Hat helyi gyülekezeti taggal indult, akik bár az élet más-más területéről érkeztek, de egyben mégis közösek: egyszer Krisztusban új irányt vett az életük, új viszonyítási pontja van az életüknek.
A cél innentől egy: irányt mutatni a most felnőtt fiatal korosztálynak, úgy, mint akik maguk is irányt találtak. Az egyik leghatásosabb eszköz ehhez a zene. Éppen ebben újszerű a csapat, mert református énekeskönyvi énekeket is dolgoznak fel, mai zenei hangzásban. És a csoda az, hogy sok ének igazán így nyílik meg, legalábbis a fiatalabb nemzedék előtt. Van abban valami egészen magasztos, hogy egy XII. századi ének, mint a Krisztus feltámadott meg tud tölteni egy gitárt, basszusgitárt, dobot, szintetizátort élettel. Nem ezek a mai hangszerek töltik meg az éneket, hanem pont fordítva.
Az Iránytű istentisztelet tavaly járt először a Dunántúlon, a nyári kerületi ifjúsági héten, és ott megtörtént a szívek összedobbanása. Ennek eredményeképpen idén tavasszal egy dunántúli Iránytű istentisztelet-sorozatra kerül sor, aminek első állomása 2011 április 16-án Kaposváron volt. A református gyülekezeti ház nagytermét megtöltve csendültek fel az ismerős énekek: Ki Istenének átad mindent, Dícsérjétek az Urat, és egy pár jól ismert mai ifjúsági ének. Az Iránytű istentisztelet egyik titka, hogy nem csupán az ember fülére számít, hanem a többi érzékszervre is. Minden követhető kivetítőn, még az igehirdetés főbb gondolatai is. Fiataloknak szól, de szinte még nem volt olyan alkalom, hogy ne lettek volna a már sokat látott gyülekezeti tagok közül is, akik magukat nem mondanák fiatalnak.
Hitelesen csak arról tudsz beszélni, ami a tiéd - mondta egyszer valaki. Ez talán még igazabb az énekre. És az Iránytű istentiszteleten ezt lehet érezni: minden ami elhangzi belülről, szívből, megharcolt felismerésekből, átélt hálaadásokból fakad! És hogy mindez miért érint bennünket, lovasberényi reformátusokat? Úgy, hogy gyülekezetünk lelkésze a zenekar tagja gitár és szaxofon hangszerekkel!
Iránytű istentisztelet volt már Kaposváron, Nagykanizsán, Veszprémben, Kecskeméten, Tatán, Budapesten több helyen, Balatonszemesen, Lovasberényben. 2011. nyarán a Dunántúli Egyházkerület ifjúsági hetén, Balatonfenyvesen, a hét zenei részéért feleltünk.
A következő alkalom 2013.05.17-én lesz a rákoscsabai refomátus gyülekezeti házban.
Találkozzunk személyesen és a népszerű közösségi portálon is, ahol mégtöbb képet, információt találsz az Iránytű istentiszteletről.
- Lovasberény ( 953.0 KB )
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 14, összesen: 101577