Cikkek

TÁJÉKOZTATÓ A FELÚJÍTÁSOKRÓL

Ingatlanaink felújítását az elmúlt évben elkezdhettük - műemlék templomunkkal.

új toronydíszt tetettünk a rozsda és a szélvihar által megrongált régi helyébe
sikerült kicserélni a főbejárat erősen megkopott régi ajtaját
elkezdődtek a restaurátori feltárások a belső falfelületen

2005-ben mintegy 1.5 millió forintot fordítottunk e feladatok elvégzésére.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakértői bizottsága 2005. október 3-án megte-kintette a templomunkban feltárt, az építés-sel (1793) közel egyidős díszítő falfestést. Véleményük szerint templomunkban a magyarországi református templomok közt egyedülálló módon maradt meg az építés korabeli berendezés, s kerültek elő az ugyancsak egykorú falfestések, így a helyreállítás után páratlan hitelességgel lesz megmutatható a kétszáz évvel ezelőtti templombelső.

A munkálatok pénzügyi forrásaként köszönjük testvéreink külön e célra eddig hozott anyagi áldozatát. Ez a tavaly elvégzett munkák költségeivel szinte megegyező volt. A feladat nagyobb, és főleg drágább része azonban még hátra van. Szerény számítások szerint is még öt-hat millió forintot tesz ki a restaurálás. Ennek megindításához segít az, hogy 2005-ben önkormányzati képviselők egyéni támogatási keretükből, valamint a településfejlesztési bizottság a felújítási keretéből összesen több, mint kétmillió forintot ítélt meg templomunk helyreállítására, melyből már meg is kaptunk egy részt.

Anyagi forrásaink ugyan korlátozottak, de szeretnénk a teljes falfelület restaurálását minél hamarabb elvégeztetni, hogy istentiszteleteinket újra a méltó környezetben ünnepelhessük, emelve ezzel mind templomunk, mind városunk építészeti, kulturális örökségének színvonalát is.

Ezért keressük - az egyházi és önkormányzati segítség mellett mind a megyei, mind az országos szintű pályázati lehetőségeket arra, hogy a munkálatok befejezhetők legyenek.
A restaurálási tevékenységet 15 celsius fok feletti hőmérsékleten lehet kezdeni, így májusban azt reméljük, újra indulhat a munka.
A műemlékvédelmi feladatok anyagi finanszírozásába közhasznú alapítványunk, a Semper Reformari Debet Alapítvány is bekapcsolódik. Bízunk abban, hogy az alapítványhoz beérkező szja 1%-os felajánlásokból is növelhetők a források.

Alapítványunk adószáma: 18570089-1-10

A fentieken kívül régi, rossz műszaki állagú épületeink felújítására is szükség lenne. Nagyon hálás a szívünk azért, hogy a közösségi programjainkon részt vevők száma megnövekedett, de ilyen célra alkalmas helyiségeink számát is szükséges lenne növelni. Ebben viszont szinte kizárólag a kedves testvérek adományaira számíthatunk, de ha mindnyájan kivesszük belőle részünket, nem is volna olyan nagy teher. Ha gyülekezetünk ezer felnőtt tagja (a népszámlálás szerint ennél jóval több református él a városban és környékén) ez évben havi 1000 Ft rendkívüli adományt adna, már sokminden valóra válhatna terveinkből. Kisnyugdíjasaink egy része már tavaly is így tett. Köszönet minden jókedvű adományért - hiszen ismerjük az igét: aki jó kedvvel ad, azt szereti az Úr.

Ezzel a gondolattal kívánom a kedves testvéreim életére, családjára, munkájára Isten áldását, az egész közösség nevében is:
Kéri Tamás lelkipásztor

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél