Nyomtat Elküld Olvasási nézet

PROGAMAJÁNLATOK

Fotó: Élő betlehemes 2006 a református templom mellett (bal szélen Mózes, a szamár; középen csuhéfigurák és a "néma juhok"

NAGYKŐRÖSI REFORMÁTUS FŐISKOLÁSOK SZÍNDARABJA NAGYVÁZSONYBAN
2008. OKTÓBER 18.

1956-ban sokan segítették a forradalmat, a szabadságharcot úgy, hogy közben igyekeztek megőrizni a békességet, a küzdelem tisztaságát és az elnyomók testi épségét is a nem ok nélkül feldühödött tömeggel szemben. Így tett Gulyás Lajos, dunántúli református lelkész is, aki ezért még sem köszönetet, hanem kötelet kapott, forradalom leverését követően kivégezték.
A darab megrendítő, de ugyanakkor felemelő hitvallás a magyarságról, a hit megtartó erejéről Debreczeni Tibor rendezésében. Az előadást a Kárpát-medence számos helyén láthatta a közönség és megtekinthető az Októberi Esték rendezvénysorozat keretében Október 18-án, szombaton 18.00 órakor megtekinthető Nagyvázsonyban is, a Művelődési Házban.

Másnap, vasárnap 14.00 órakor közös protestáns istentiszteletet lesz a református templomban, ahol Igét hirdet Dr. Nagy István, a főiskola lelkész-főigazgatója.
A rendezvény történelmi egyházközségeink, a Nagyvázsonyi Kinizsi Kht., azÖnkormányzat, a Művelődési Ház, az Őszirózsa Nyugdíjas Klub és a Pontes Alapítvány összefogásávalvalósul meg.

Az előadás megtekintése ingyenes, a rendezők adományt gyűjtenek, amely a vendéglátás és a szereplők utazási költségeit fedezi. Mindenkit szeretettel várunk!


Gulyás Lajost elhurcolták a nyilasok 1944-ben, majd 1945-ben parlamenti képviselő a kisgazdapárt frakciójában, harcos antikommunista, lelkészként többek között a környéken is szolgált (Balatonszepezden) megtekinthető a két csatolt linkben.














Kapcsolódó linkek

http://www.level.hu/dokok/menudokok/66/gulyas_lajos_leveli_reformatus_lelkesz.pdf
http://www.nagyvazsony.hu/?page=news_detail&news_id=222

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...
  • 2024. április 04., csütörtök

    Folytonosság és változás, külső tényezők és személyes hit, individualizmus és felekezeti elkötelezettség, ébredés és szekularizáció teszik sokszínűvé ...