Cikkek

Ifjúsági kör - egy nyitott hely első féléve

Ifjúsági kör - egy nyitott hely


Ezév szeptemberében kialakult egy ifjúsági kör, ahol beszélgetünk a minket érintő, foglalkoztató kérdésekről. Volt már közös programunk is, ezévben autókkal látogattunk szeretteinkkel a felvidéki Rév-Komáromba. Itt megtekintettük a Református Teológiai Akadémiát, a templomot, a belvárost, az ún. Európa Udvart. Ez utóbbi arról nevezetes, hogy a szinte színmagyar város olyan új városközpontot alakított ki, ahol a mintegy 80 ház egyen-egyenként Európa különböző népeinek építészeti stílusát tükrözi. Így látható angol ház angol teázóval, erdélyi (Koós Károly-) ház vendéglővel, ír ház igazi ír pub-bal stb.
A kirándulás második felében áthaladtunk a három éve felújított és átadott esztergomi Mária Valéria hídon és Budapestre érkeztünk. A fővárosban megtekintettük a Terror Háza Múzeumot, amely egyszerre megrendítő és ugyanakkor erősen elgondolkoztató. Ami mindenképpen tanulság: volt olyan korszak, amelyben a magyarság árnyoldala idegen hatalom segítségével uralkodott egy egész nemzeten. Ugyanakkor az áldozatok, a bebörtönzöttek közül szinte mindenki a hit erejével tudott felülemelkedni és vállalni halált vagy megaláztatásokat, de mindenképpen megmaradni hűségben Haza és Isten iránt. Jó hálát adni, hogy ma számunkra mindez már történelem, de figyelmeztetés is. A szabadság ajándék, amelyet meg kell becsülni.

Tervezünk más programokat, esetleg programsorozatokat is még közösen. Szeretettel hívunk minden érdeklődőt, különösen 18 év feletti fiatal felnőtt korosztályt az alkalmainkra. A találkozások rendszerint pénteken vannak, kora esti órákban. Mindig megbeszéljük, hogy a következő alkalommal mikor találkozunk, kinek melyik időpont a megfelelő.

Ha csatlakozni kívánsz, hívd fel a parókiát (88/264-279) és érdeklődj a legközelebbi időpontról. Mi jól érezve magunkat sok tapasztalatot gyűjtünk egymás élményeiből, gondolataiból és a különböző igei gondolatokból. Emellett vidámság és nyitottság is jellemzi a találkozásokat. Nyitottság egymás felé - feléd is. Gyere el, várunk téged is!

Barka Adrienn, Dubics Anita, Ferenczi Tünde, Fülöp Zsóka, Janzsó Tibor, Fábry Szabolcs
Kapcsolódó linkek

http://nagyvazsony.parokia.net

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél