Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Gyülekezeti Ház építése

Gyülekezetünk életében legnagyobb jelentőséggel a Gyülekezeti Ház építése bír.
A 2005. augusztus 24-én megkezdett építkezés a volt református kulturház és iskola épületéért kapott kárpótlási összeg állt rendelkezésünkre, amely 13,4 millio forint volt. Ehhez jött a két esztendei kamat, így összesen 16,2 millió forinttal vágtunk neki az építkezésnek. A 2005-ös esztendőben a tervezési díjra, valamint az épület építésére összesen 15,3 millió forintot fordítottunk ebből az összegből. Így készült el a tavalyi esztendőben az épület főszerkezete a földszint feletti födémig. További bevételeink volatak a 2005-2006-os esztendőben:
a Dunántúli Református Egyházkerülettől 2 milló forintot a Tatai Református Egyházmegyétől 2,5 millió forintot kaptunk támogatásként. Magánszemélyek és vállalkozók támogatásából 2005-ben 911 ezer forint, 2006-ban pedig 430 ezer forint érkezett. Ebből folytattuk az építkezést a 2006-os esztendőben a tetőszerkezet elkészítéséig. Ezek a munkák 5,6 millió forintba kerültek.
Ezen a helyen meg kell említenünk a természetben kapott segítséget, így a zsalutáblákat, fuvart, sódert, gépi munkát, valamint a kétkezi segítséget. Ezeket csak nagyságrendben tudjuk meghatározni, hogy mekkora segítséget jelentettek, számításunk szerint mindezek összértéke meghaladja a 2,5 millió forintot.
Képen a jelenlegi állapot látható.

Szeretettel köszönjük meg mindazok támogatásást, akik a Gyülekezeti Házra áldoztak!
Egyúttal tisztelettel és szeretettel kérjük további adományaikat!

Alapítványuk a NASZÁLYI ANDRÁS ALAPÍTVÁNY, amelyen keresztül is támogathatják a Gyülekezeti Ház felépülését.
Szálaszámunk: 11740047-20126993









Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...
  • 2024. április 04., csütörtök

    Folytonosság és változás, külső tényezők és személyes hit, individualizmus és felekezeti elkötelezettség, ébredés és szekularizáció teszik sokszínűvé ...