ANTAL JÁNOS püspök emléktáblájának avatása

és

HÁROMEZER-HATSZÁZÖTVENHAT NAP

Oláhdellő magyarságának 18-20. századi történelme című

monográfia bemutatása

 

Fotók: Magyari Hunor és Dr. Viola Tamás

 

Ft. Kató Béla püspök

 

 

 

 

Bukovinszky-Csáki Tünde lp.

Dr. Réthelyi Miklós és Dr. Réthelyiné Szentágotai Klára - Antal János püspök leszármazottja

 

 

 

 

Könyvbemutató: Ötvös József Marosvásárhely Vártemplomi lp.

 

 

 

 

Pethő Csaba és Domahidi Kata

 

 

Székely Anita

 

Dr. Réthelyi Miklós köszöntője

Adorján István lp. köszöntője

Demeter György gondnok köszöntője

Székely Csilla Imola lp. köszöntője

 

Antal János hatodik generációs leszármazottjai

Barátaink

 

 

 

NÉPÚJSÁG - Bodolai Gyöngyi:

Kicsi gyülekezet nagy csodái

Egy orvosdinasztia története

Bár csodák vesznek körül, a mai ember lassan semmin sem csodálkozik. Ilyen csoda emberi mivoltunk nagyszerű tulajdonsága az emlékezés is, amely lehetőséget, s egyben kötelességet jelent. Kötelességet, hogy ne csak a rosszat, a fájdalmakat, hanem a velünk történő jó dolgokat is megőrizzük, felidézzük – hangzottak el az ókori bölcselő ihlette gondolatok Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének igehirdetésében Oláhdellő kettős ünnepén.
Október 4-én a Marosugra községhez tartozó kicsi falu leghíresebb szülöttének, néhai Antal Jánosnak, az Erdélyi Református Egyházkerület egykori püspökének állítottak emléktáblát a református templom falán, majd egy különlegesen szép könyv bemutatása következett. Székely Csilla Imola helybeli református lelkész Háromezer-hatszázötvenhat nap címmel Oláhdellő magyarságának 18-20 századi történetét, és lelkipásztori szolgálatának tíz évét örökítette meg egy igényesen, látványosan kivitelezett kötetben (Exit Kiadó, Kolozsvár). A könyvet a marosvásárhelyi vártemplomi testvérgyülekezet lelkésze, Ötvös József méltatta.
Ily módon két csodáról esett szó az istentiszteleten. Egyrészt arról, hogy egy kicsi falu milyen kiváló személyiséget adott az 1800-as évek derekán az erdélyi magyarságnak. Másrészt, hogy a település mai lakóinak erős hite, élni akarása, kitartása, odaadása arra ösztönözte a lelkészt, hogy az igehirdetés mellett különlegesen széppé, érdekessé, színessé és mozgalmassá tegye a maroknyi gyülekezet életét.
„Sorsom, történetem összefonódott Oláhdellő nevével, dombjaival, arcaival, emberi kapcsolataival... A részemé lett. Az életrajzommá” – olvasható a kötet bevezetőjében.
A méltató szerint a külalakjában is figyelemre méltó könyv tükör a 78 lelkes református közösség múltjáról és jelenéről, amelybe az utolsó tíz év lelkipásztori szolgálatának, azaz historia domusának minden eseménye bekerült. Többek között az oláhdellői közösséget felkaroló vártemplomi gyülekezettel együtt szervezett rendezvények is, s az együttlétről készített képekkel jó érzés szembenézni.
Székely Csilla Imola alapos munkát végzett. Levéltári kutatások, az idősebb nemzedék visszaemlékezései alapján tárja fel a falu múltját, nevének eredetét, s ebben a helyi egyházközség küzdelmes történetét, az istentiszteleti helyként működő faháztól a templom és a parókia építéséig, berendezéséig. A szószékről és szószékkoronáról kiderül, hogy a marosvásárhelyi régi ispotálytemplom lebontásakor adta el a Borosnyai Lukáts László főkurátor vezette Conzistorium „nagy kereszténi szíves jóindulatból” tíz szekér marosi kőért és tíz szekér porondért. Az egyházközség anyásításáért folytatott igyekezet mellett a szerző bemutatja a kicsi gyülekezet valamennyi lelkészét, patrónusát. Olvashatunk az ünnepi alkalmakról, a hagyományokról, a viseletről, s kimutatást közöl az 1944-2003 közötti időszak keresztelőiről, konfirmációiról, esketéseiről és temetéseiről, s a települést a „világgal” összekötő Maros-hídról is, amely túl későn készült el ahhoz, hogy a falu kiöregedését megakadályozza.
A kötet második része a gyülekezet tagjainak fényképével kezdődik, s annak a 3656 napnak a részletes történetet mutatja be (2003 -2013 novembere között), amelyek a lelkészasszony szolgálatának idejét jelentik, s amely alatt a lélekszám állandó maradt. Egy évtized során gazdag hitélet és művelődési tevékenység helyszíne volt az oláhdellői templom és parókia. Tartottak presbiteri és nőszövetségi konferenciát, szerveztek ifjúsági találkozót, ökumenikus imahetet, megünnepelték a századik évét töltő templom felújítását, vettek részt testvérgyülekezeti látogatáson, fogadtak meghívottakat, művészeket, együtteseket, s a sok esemény mellett a kicsi gyülekezetnek volt ereje adományokat is gyűjteni a rászorulók számára.
A szerző külön fejezetet szentel könyvben a falu büszkeségének, néhai Antal János püspöknek, aki 1836-1852 között állt az Erdélyi Református Egyházkerület élén. „A méltatlanul elfelejtett püspök” életéről, munkásságáról, egyéniségérőlt (akiről legutóbb Szabó Miklós történész közölt pontos életrajzot), Ötvös József beszélt.
Antal János (1767-1854) egyszerű szabad-székely szülők gyermekeként született Oláhdellőn. Első oktatója, keresztapja, a magyardellői lelkész volt, ezért vette fel gyermekkora színhelyének a nevét is. A marosvásárhelyi református kollégium kiváló végzőseként Jénában és Göttingában folytatta tanulmányait. Gróf Bethlen Sámuel, majd Teleki Sámuel kancellár sáromberki udvari papja lesz, ezt követően közel negyven éven át a vásárhelyi református kollégium (történelem, filológia, zsidó-, görög- és latinnyelv) tanára. 35 éves tanári tevékenysége mellett papként is figyelemre méltó szónoknak tartották, s egyházi főjegyzővé, majd 1836-tól Erdély református püspökévé választották. Később nemesi rangot s királyi tanácsosi címet kapott. 1849-ben családja ösztönzésére a román felkelők elől menekült el Nagyenyedről, s élete utolsó éveit Marosvásárhelyen töltötte. Bár népes családja volt, vagyonából jelentős összeggel támogatta a kollégiumot és fontos szerepet játszott Gecse Dániel „emberbaráti intézet” elnevezésű alapítványának a létesítésében. A tudományokban való jártassága mellett emberségét emelte ki Ötvös József. Püspökként maga mellé vette idős szülőjét, s bármilyen vendége érkezett, darócruhás édesapját ültette az asztalfőre, mondván, hogy ő nevelte, s ezért őt illeti meg az első hely.
A sokoldalú képzettség mellett az emberség, a köz érdekében vállalt önzetlen szolgálat jellemezte orvostudor fiának, Antal Lászlónak (1808-1884) az életét is, aki teológiai és jogi tanulmányait követően Bécsben végezte el az orvosi egyetemet. A nagyenyedi Bethlen-kollégium kórházi főorvosa, 1867-től Marosvásárhely tiszti főorvosa, 1875-től az országos kórház főorvosa, s közben a református kollégium gondnoka volt, aki pályadíjakra, a kollégium zenelapjának a gyarapítása sem sajnálta az adományt. Géza fia (1846-1889) szintén orvos, a budapesti egyetem tanára, az első magyar nyelvű urológiai szakkönyv szerzője volt. Lányának Antal Margitnak, erdélyi szász férjétől öt fia született, akik valamennyien orvosok lettek szerte a nagyvilágban. Az öt fiú egyike dr. Szentágothai János (szül Schimert), a Kossuth-díjas magyar orvosprofesszor, aki a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, országgyűlési képviselő volt.
Az emléktábla avatására eljöttek lányai (dr. Réthelyi Réthelyi Miklósné Szentágothai Klára, dr. Viola Tamásné, Szentágothai Krisztina) és vejei Budapestről, Bécsből, valamennyien orvosok, akiket nagy szeretettel fogadott a gyülekezet.
Az istentisztelten dr. Réthelyi Miklós anatómia-professzor, a második Orbán-kormány humánerőforrás minisztere emlékezett a nagymamára, Antal Margitra, a néhai püspök dédunokájára, aki két földrész három országában élő orvos fiat látogatva tartotta össze a nagy családot.
A hozzászólások során presbitertársainak, akik közül négyen 80 év fölöttiek Demeter György Gy. gondnok mondott köszönetet hitükért, hűségükért és lelkesedésükért, amivel minden munkában részt vesznek.
Az ünnepi istentiszteleten a Művészeti Líceum diákjai (Domahidi Kata, Székely Anita és Pethő Csaba zenéltek, énekeltek megható átéléssel. A felejthetetlen ünnepség részvevőit ízletes falatokkal vendégelte meg a kicsi gyülekezet.