Jn. 8, 1-11

Több oka volt annak, hogy ezt az ismert történetet hoztam, először azért, mert János evangéliuma a kedvencem, és mert Dellőn ezt prédikálom folyamatosan, és azért éppen a bűnös asszony történetét, mert arra gondoltam, hogy megpróbálok átadni valamit abból, amit Bolyki Jánostól tanultam, ajánlom mindeniketeknek két könyvét: egyik a János evangéliuma kommentárja, másik a János evangéliuma a görög tragédiák tükrében. Próbálom újszerűen, drámai oldalról bemutatni ezt a történetet.
Azzal kezdődik a tudósítás, hogy Jézus a templomban van, az előzőekből tudjuk, hogy éppen a lombsátor ünnepe zajlik. Jézus tanít, miközben elébe hurcolnak egy asszonyt a farizeusok és írástudók, vagyis a Tóra-jogászok és bűnügyi szakértők. Előadják a helyzetet, amint az asszonyt in flagranti kapták el tettének elkövetése közben. Még az ítéletet is elmondják, hiszen nem kérdéses, Mózes világosan megmondta, az ilyent kövezzétek meg. De feltesznek Jézusnak még egy kérdést. Gúnyosan kérdezik: „Te azért mit mondasz?” Azt gondolom, ez egy nagyon jó kérdés, ugyanis jó nekünk mindig megkérdezni Istent, hogy „Te azért mit mondasz?”. Akkor derül ki ennek a kérdésnek a csapda jellege, amikor a szentíró elmondja, hogy ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, kísértsék őt. Ki gondolta volna, hogy nemcsak kétféleképpen lehet válaszolni, az elítélés ellen illetve mellett, hogy Jézusnak van egy alternatív válasza. Kíváncsian várjuk a feleletet, miközben a feszültség egyre nő. Jézus mégsem válaszol, nem oldja fel a feszültséget, csak természetes egyszerűséggel lehajol és ír ujjával a földre. Egész testében remegve áll az asszony a középen, nehéz szívvel, megszégyenülten. Kínos percek telnek el. Kínos a vádlóknak, kínos az asszonynak is, akinek élete függ Jézus válaszától. Jézus nem beszél. Ő csak lehajol és ír. Azt érzem ebben a lehajlásban, hogy Jézus nyugodt, árad belőle a nyugalom. Egyesek talán már azt gondolják, hogy nahát, erre már nincs mit válaszoljon. Ebben a csendben, ebben a lehajlásban, hallgatásában tétovázást vélnek felfedezni és sürgetik a válaszadást. Mester, mondd már…
Tulajdonképpen mindegy, mit mondasz. Itt mindenképpen meg lesz kövezve valaki. Ha megerősíted a mózesi ítéletet, akkor szükségszerűen meg kell kövezni az asszonyt, egyúttal saját szavaidnak mondasz ellene, például a szombattörvény újszerű magyarázatának, hogy az ember fontosabb, mint a törvény. Ha pedig ellenkezik a véleményed a törvénnyel, ha ellene mondasz Mózesnek, akkor bűnpártoló vagy, magad is bűnös, ezért téged fogunk megkövezni.
„És amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett és így szólt: Aki közületek bűntelen, elsőként az dobjon rá követ”. Ekkor újra lehajol és ír. Biztos volt szavainak a hatásában, és nem nézi az arcokat, hanem csak ír. Milyen egyszerű, micsoda nyugalommal mondja, milyen plasztikus, kifejező ez a lehajlás.
Eszembe jut egy másik írás, amikor Belsazár királyi palotájának falán jelent meg az írás, és elképzelem, hogy hasonló írás jelent meg a Jézus lábai előtti porban is. Megmérettél… Jóllehet nem tudjuk, ténylegesen mi volt a Jézus írásának üzenete, és kíváncsi vagyok, csakúgy, mint az egyházatyák, akik leírták, hogy tudni szeretnék, mit írt akkor oda Jézus. Én akkor is azt gondolom, hogy érvényes az ott állókra, hogy „könnyűnek találtattál”.
Miközben Jézus lehajolt, felállt és újra lehajolt, az időközben eltelő idő arra volt jó, hogy ebben a csendben az emberek szembenézzenek önmagukkal és rádöbbenjenek arra, hogy ők is bírájuk előtt állnak. Az a csodálatos fordulata ennek a történetnek, hogy a vádlók ott találják magukat a középen, ahol a vádlott van. Elmosódnak a határok: a 12. versben azt mondja magáról Jézus, hogy „én vagyok a világ világossága” - ebben a fényben nincs különbség vádlottak és vádlók között, előtte mindenki vádlott lesz. És senki nem meri vállalni az első követ. Jézus nem ad választ arra a kérdésre, hogy mit kell tenni az asszonnyal, hanem beszél az első kőről. Merthogy az első kő a legfontosabb. A többi már lehet a bosszú kifejeződése, tömegszellem, de az első kő meghatározó. Jézus kitétele csupán annyi, hogy az, aki a legelsőt dobja, az bűntelen legyen. Természetes, hogy a rajtakapás azt jelenti, hogy a férfit is elkapták, „tette közben”. Tulajdonképpen az első követ a tanúnak kellett volna dobni, mert úgy volt szokás. A tanú azonban hallgat, nem áll elő, volt erre elég oka, hiszen akkor őt ki lehet kérdezni, hogy ki volt a partner. Ezért hallgatnak és egymás előtt sem vállalják bűntelenségüket, azt, hogy ők jogosultak az első kő eldobására.
Jó lenne tudni, mit írt akkor Jézus. Én is kíváncsi vagyok. De nem tudjuk. A szél elfújta azóta, a tömeg összekuszálta. Így tehát Jézusnak egyetlen sor kézírása sem maradt ránk. Egy arám nyelvű Újszövetségi szöveg maradt fenn, mely szerint „fölírta a földre a bűneiket és ők meglátták bűneiket a földön”, és egymás után elsomfordáltak leleplezésük színhelyéről.
Mire Jézus felemeli a fejét, senki nincs a vádlók közül.
Jézus is csapdát állított ellenfeleinek!!!
Örök leckénk ez, hogy szembesüljünk önmagunkkal, empátiát tanuljunk, hogy beleéljük magunkat a másik ember szorongó, kétségbeesett helyzetébe, amelyhez szívre és szeretetre van szükség. Megtanulnunk, hogy sohase ítéljünk elhamarkodottan. Jézus időt ad elgondolkodni: vajon én igaz vagyok-e? Én is bírám előtt állok. Isten tetten érte lelkében az embert.
Ez a csend arra való, hogy éljem át: szívem alkalmatlan ítélkezni, követ ragadni. Hiszen az ítélet az Istené.
Ebben a csendben történt valami az emberi szívekben.
Kifejezte ezt a lendülő kezek hanyatlása. Egy szóval sem próbálta meggyőzni őket Jézus, mégsem vádolták tovább a nőt. Az asszony csendjében benne volt a kérdés, az imádság: kicsoda ez az ember, Uram, hogy szavak nélkül csendesíti le a zúgó tömeget?...
Mennyire megszégyenít az ő hallgatásával is!
Amikor foglyokat odaállítottak a bíróság elé, az volt a legdühítőbb, ha hallgattak, ha nem szóltak semmit. Ki tudja hozni az embert a sodrából, hogy a másikat nem bírja szóra.
Magam elé képzelem, hogyan hanyatlanak le a kezek, hogyan lépnek félre, fordítanak hátat, osonnak el sorban a vádlók. Erre a felhívásra már ők nincs mit válaszoljanak! Percek múlva már csak ketten vannak. A színtér kiürült… Augustinus szavaival: „Ketten maradnak: a nyomorúság és az irgalom” – relicti sunt duo, misera et misericordia. Valamiképpen mindketten vádlottak.
A történet legizgalmasabb pillanata az asszony és Jézus rövid beszélgetése.
Csak két kérdést tesz fel az asszonynak, akihez eddig nem szólt. „Hol vannak?” és „Senki sem vádol téged?” Az asszony csak a második kérdésre felel, az első egyértelmű. „Senki, Uram.” Egyszerű válasz, semmi magyarázkodás, vagy mentegetőzés. Két szó. Ennyit mond az asszony a történet alatt. Miközben érzések, fájdalmak, félelem, s ki tudja, még mennyi minden kavarog lelkében. Eddig tán észre sem vette, most döbben rá, hogy nem vádolja senki. A tömeg eltűnt, de aki igazán vádolhatná, ott van még Jézus. Ezért fontos kimondania: „Én sem ítéllek el”. Nem nyilvánítja bűntelennek, nem hirdet neki bűnbocsánatot, nem úgy menti meg a helyzetet, hogy elmossa a bűnt, nem kérdi meg: hogyan is történt, és nem ítéli el. Mintegy saját kezébe adja a sorsát: „Eredj el és többé ne vétkezzél”. Egy lehetőséget kap az új életre.
Mit mondasz Istennek, amikor egyedül kell megállnod előtte? Amikor bírád előtt minden kiderül rólad?
Nem vádol téged. Talán ez a legnehezebb, hogy Isten ingyen adja, ez a leginkább elviselhetetlen. Az ingyen kegyelem. Ha ugyanis tehetnénk érte valamit, nem lenne annyira terhelő az adósság súlya. Így ez elviselhetetlen, hogy tetten értek, bírám előtt mindenem a napfényre került, most pedig eredjek el… Micsoda nagy lecke szégyent vallani Isten előtt. Beismerni, szégyenkezni, bánkódni… Imádságainkban nem vádaskodni, önigazolni, védekezni, körülményeket, tényeket sorolni. CSAK elmenni és többé nem vétkezni.
Végül is hiába a düh és fellángolás, nem sikerül senkit sem elítélni. Visszafelé sül el a dolog. Kiderül, hogy a vádlók is mindannyian bűnösök. Csakhogy Jézus futni hagyja őket. Csak kétféle ember létezik: titokban cselekvő vagy rajtakapott bűnös. A világ világossága előtt állva eltűnnek a különbségek vádlottak és vádlók között.
Pillanatok alatt cserélődnek ki a státusok: a vádlók azon kapják magukat, hogy vádlottakká lettek, ők kerültek középre. Gyönyörű fordulata ez a történetnek.
Ebben a történetben kiderül, hogy mindenki bűnös, de ez a történet nekem mégsem a bűnösségről szól elsősorban, sokkal inkább arról, amit utoljára mond Jézus. Ő nem kárhoztat, nem vádol, nem ítél el. Hogy ilyen Istenünk van! Eredjem el, és többé ne vétkezzem. Békességgel és megtisztultan bocsátja el a bűnöst. Egy egyértelmű és komoly paranccsal.
Mostantól kezdve többé ne vétkezzél. Az életemben van egy MOSTANTÓL, egy pillanat, amelyet Isten mondott ki. Amit emberek nem mondhatnak ki. Ezzel kezembe teszi sorsomat. Természetesen lesz még alkalom vétkezni, és itt nincs lezárva a történet, sokkal inkább most lett megnyitva. Most kezdődhet a küzdelem, most nyílt alkalom a döntésre. Megterhelődünk a bocsánat terhével, amely éppen elég nagy kő. De e nélkül a mondat nélkül csonka lenne a történet.
Végül a férfi is előkerül. Jézus lép a helyébe, odaáll mindkettőjük helyett, hogy meghaljon a futni hagyott férfi és a nő helyett is.

Ámen.