Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Félni - 5Móz. 31,1-8

Ézs. 54,4-14
5Móz. 31,1-8

A félelem az egyik legjellemzőbb emberi érzés, alapvető része személyiségünknek, végigkíséri életünket. El se hinnéd, mennyi mindent teszel félelemből, önkéntelenül is. Csak azért, mert valamitől félsz. Hihetetlenül erős motiváció tud lenni a félelem.
Ma erről lesz szó, a félelemről. Talán észrevettétek, hogy ez a gondolat mindkét felolvasott Igében megjelent, hogy „ne félj”.
A félelem válasz arra, ami belső nyugtalanságot okoz, a veszélyre, a fenyegetettségre, ijesztő ingerekre. Van egyfajta egészséges félelem is, ami megóv a vakmerőségtől és gyakran életmentő lehet, de mi többnyire az ismeretlentől félünk, meg a veszteségtől, a kudarctól, a belső ürességtől, a megszégyenüléstől, a megpecsételtségtől, a testi-lelki fájdalomtól, a gyengeségtől, a konfliktusoktól, a sötétségtől, félünk a betegségtől, és attól, hogy elveszítjük valaki kedves hozzátartozónkat, félünk a haragtól, a büntetéstől, félünk szembesülni önmagunkkal, félünk az öregedéstől, a haláltól. Azt is mondhatnánk, hogy ez természetes, hiszen emberek vagyunk – csakhogy ezek a félelmek a bizalmunk fokmérői. A szeretetünkről szólnak, a szeretet egyenes arányban van a félelemmel. Valamiképpen a félelem ellentéte nem a bátorság, hanem a szeretet! Aki fél, nem lett teljessé a szeretetben, mert a szeretetben nincsen félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár (1Jn. 4,18-19).
Amitől igazán félnünk kell, az a félelem! „Ne félj a hirtelen való félelemtől”! (Préd. 3,25). Tönkremehet a békességünk a félelem miatt, mert a félelem nemcsak egy érzés, hanem egy lelkiállapot, egy feszültség, szorongás, folyamatos stressz. A test nem bírja sokáig ezt az állandó megterhelést és megbetegszik.
Félni mégis fogunk. Én is, aki beszélek róla. Igyekszünk egyre több zárral, lakattal, ráccsal, kutyákkal bebiztosítani magunkat, mert félünk a bizonytalanságtól és félünk egymástól. A világ is olyanná lett, hogy van okunk a félelemre.
„E világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én meggyőztem a világot” (Jn. 16,33), mondja Jézus. Így vigasztal: drágáim, lesz gondotok elég, baj mindig lesz, annyit fogtok szenvedni – de bízzatok. Ezek a nyomorúságok legyőzött nyomorúságok, ártalmatlanná tett bajok. Ez a világ legyőzött világ. Hogy kétségeskedéskor ne essetek kétségbe (2Kor. 4,8).
A félelem egy nagy akadály. Megbénít. Még arra is képes, hogy őrületbe kergessen. A félelemérzet: börtön. A lélek börtöne. Akadály köztünk és Isten között, köztünk és a boldogság, köztünk és az önmegvalósítás között.
„Ne félj! Nem kell félned. Ne rettegj!” - üzeni Isten a Szentíráson keresztül több, mint háromszáz alkalommal. Isten tudja, miért kell ennyiszer mondania. Mert félsz. Mert a próféták is féltek, sőt a tanítványok is.
Ábrahám is félt – akkor még Ábrám volt a neve. Akkor így szólt hozzá az Úr látomásban: „Ne félj, Ábrám, én pajzsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges” (Gen. 15,1). Ne félj, én vagyok a garancia ígéreteimhez, és amit mondtam, úgy lesz. „Tekints föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni! Azt mondta neki: ennyi utódod lesz” (Gen. 15,5).
Hágár is félt ott a sivatagban, amikor Sára elkergette, és letette a gyermekét egy bokorba, távolabb ment, hogy ne hallja a sírását és meg akart halni. Egy angyal vigasztalta így: „ne félj, Hágár, mert az Isten meghallotta a gyermeknek a szavát”, Ismáel sírását. Azután hatalmas ígéretet kapott: „nagy népet támasztok belőle” (Gen. 21,17-18).
Jákób is félt lemenni Egyiptomba. „Ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek ott!” – Gen. 46,3.
Félt Mózes is a Hangtól, a feladattól. Megijedtek és féltek Izráel fiai a kanaáni óriásoktól, akikről a kémek meséltek nekik, és nem bíztak Istenükben – emiatt jött a negyven évnyi büntetés. Jobban féltek, mint amennyire hittek. Pedig csak arra kellett volna gondolniuk, amiket a Fáraóval cselekedett az Úr, meg az egyiptombeliekkel.
Józsué is félt, sőt rettegett, erről volt szó a felolvasott történetben. Pedig Józsué kellene bíztassa az Istent. Nem Józsuénak kellene itt félni, hanem Istennek amiatt, hogy elrontjuk a ránk bízott küldetést. Amiatt, hogy lusták és tehetetlenek vagyunk, hogy gyávák és önzők vagyunk és hatalmaskodunk egymáson attól a pillanattól fogva, amikor vezetőkké válunk. Isten félthetné az ő tervét, de nem félti.
Józsuénak és a népnek nem kell félni, mert Isten a szavát adja: „előtted megyek, én veled leszek, nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.” (Deut. 31,8). Soha nem hagy el az Isten. Nincs ennél szebb ígéret.
Dávid is félt, életének hosszú szakasza volt, amikor egy egész ország kergette, Saullal, a királlyal az élen. Félelmében gyönyörű zsoltárokat írt a bizalomról, imádság-gyöngyszemeket. Kívülről is tudjátok: „még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy” (Zsolt. 23,4). Félt Dávid is, de jobban bízott. „Nem félek sok ezernyi néptől sem, amely köröskörül felállott ellenem” (Zsolt. 3,7). „Istenben bízom, nem félek, ember mit árthatna nekem?” (ezt háromszor írja le Dávid különböző zsoltárokban: Zsolt. 56,4 és 11. versekben, 118,6.)
Ézsaiás is, Jeremiás is félt, megijedtek. Ézsaiás így bíztatta magát: „Íme az Isten az én szabadítóm! Bízom és nem félek, mert erősségem és énekem az Úr, az Úr lett nékem szabadítóm” (12,2).
Jeremiás által ezt üzeni Isten: „Te azért ne félj és ne rettegj, mert ímhol vagyok én, aki megszabadítalak téged a messze földről” (30,10).
Ezékiel egyenesen elájult, amikor megszólította őt a Hang. Elterült, mint egy holt, arcára esett és a Lélek állította talpára. Így meséli el saját elhívástörténetét.
Ezékielnek is, Dánielnek is szüksége van egy-egy nyugtatóra, kell a „ne félj”. Merthogy
„Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél”, Isten kiválasztott téged – bíztatja az angyal a fiatal Máriát. Te pedig, József, „ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert ami benne fogantatott, a Szentlélektől van az” (Mt. 1,20). Ezután Józsefnek soha többet nincsenek ilyen félelmei, miután maga az Isten bíztatta őt.
„Ne félj, csak higgy!” – mondja Jézus Jairusnak, aki éppen abban a pillanatban veszítette el egyetlen gyermekét (Mk. 5,36. Lk. 8,50). Ismétlem: a félelem ellenszere a hit.
Ki ne félt volna közülünk?!
„Ne félj, mostantól embereket fogsz” – mondta egy reggel Jézus Péternek, amikor még Simonnak hívták (Lk. 5,10).
Pál is félt. Korinthusban nem akartak hinni az ő beszédének és bizonyságtételének, csúfolódtak is vele – noha sokan hittek is. Egy éjszaka az Úr megerősítette Pált: „Ne félj, hanem szólj és ne hallgass! Mert én veled vagyok és senki sem támad reád, hogy neked ártson” (Apcs. 18,9). Pál is félt, csakhogy ott tudta maga mögött az Istent, és akkor már a császár elé is oda mert állni.
Félt János is Páthmooszon, amikor a Jelenések könyvének szavait vette át és látta az Embernek Fiát hófehérben és fénylően. Akkor lábai elé esett, mint egy holt. De megszólalt a hófehérben fénylő: „Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, és az Élő, pedig halott voltam, és íme élek örökkön örökké. Ámen.” (Jel. 1,17-18). Az Ámen a pecsét. „Semmit ne félj azoktól, amiket szenvedned kell” (Jel. 2,10) – üzeni a smirnabelieknek.

Félni általában a jövőtől szoktunk a jelenben. De a tegnapi félelem nem segít a mán. Jézus jótanácsa ez: „ne aggodalmaskodjatok a holnapért”. Ne stresszeljetek hiába. Bízzatok! Elég minden percnek a maga stressze! Nagyon tetszik nekem, Márk így írja: „ne aggodalmaskodjatok előre!” (13,11).
Abban az időben nem voltak nyugtató gyógyszerek, antidepresszánsok, altató pirulák. Jézus szava volt a nyugtató, meg az imádság és a hit! Akkor attól nyugodtak meg az emberek, amikor azt mondta Isten: ne félj! Régen a bizalomtól nyugodtak meg az emberek, és attól, hogy elmentek a templomba és elmondták Istennek. Most pedig elmennek a pszichológushoz és beszedik a gyógyszert. De tovább félnek.
Abban az időben Jézus csak ennyit mondott, hogy „bízzatok!” – de nem tudták, hogy kiben bíznak. Még nem halt meg és nem támadt fel akkor. Mi pedig valóban bízhatunk, mert mi már tudjuk, hogy kiben bízunk.
A félelem feszültséggel, szorongással jár. Elrabolja az álmunkat, a nyugalmunkat. Nagyon sok mindent megteszünk, hogy elkerüljük ezeket a félelmeket.
Félünk a haragtól – tehát igyekszünk tökéleteseknek látszani. Mindent megteszünk, hogy ne tűnjünk gyengének – tehát erőnk felett bizonyítunk, mindent elvállalunk. Aztán lassan lemerülünk. Félünk a konfliktusoktól – ezért inkább mindent elhallgatunk, lenyelünk, azt is, amit ki kellene mondani, meg kellene beszélni. Aztán egyszer csak elszakad a gát… Félünk a kudarctól – noha Jézus sem volt mindenkinél sikeres, nem győzött meg mindenkit magának – tehát gyűjtjük az eredményeket, csillogtatjuk, hogy hadd lássa mindenki, és bizonyítjuk, hogy mi sikeresek vagyunk! Félünk lelkileg kiüresedni – ezért sokat tanulunk, amiben az a veszély, hogy nem az igazi bölcsességre vágyunk, aminek forrása a Szenttel való találkozás, és nem a könyvek. Félünk az elutasítástól – tehát igyekszünk tetszeni. Félünk eltérni a szokástól, a normáktól, mert sokkal jobb a biztonság – és közben a közvélemény rabjaivá leszünk. A félelem egyfajta fogság. Jézus nem félt átlépni a szokásost, az általánost. Nem félt attól, hogy más véleménye van a világról és a prostituáltakról.
Mindenki fél valamitől. És legtöbben a haláltól félünk, a teljes ismeretlenségtől.
A félelem olyan, mint a hit, csak negatív előjellel. Aki szeretne nem félni, annak nem erőt gyűjtenie kell, hanem erősen hinnie.
A félelem megbénít – a hit felszabadít.
A félelem rabság – a hit szabadság.
A félelem szorongás – a hit megnyugvás.
A félelem beteggé tesz – a hit gyógyít.
Sokkal rosszabb a félelem annál, amitől félünk. A félelem bennünk van. A félelem: a jövőbe néző aggódás.
Dávid akkor tudott győzni Góliát felett, amikor elkezdett nem félni. Mindenki más félt. És a veszély valóságos volt. De Dávid jobban bízott, mint amennyire félt.
Az állandó félelem felemészti az embert. Van, aki fél szeretni, mert a szeretet önkiszolgáltatás, sebezhetővé válás. Nem a haláltól kellene félnünk, hanem attól, hogy sohasem éltünk – tanította Marcus Aurelius. Sokszor olyasmitől félünk, amitől a gondviselés megóv minket – mondta C.H. Spuregon. A félelemnek is nagy ereje van, ahogy a hitnek. „De ti nem a félelemnek lelkét kaptátok, hanem az erőnek, szeretetnek és józanságnak lelkét…” (2Tim. 1,7).
„Élete során az ember gyakran attól fél, amitől nem kellene, vagy nem úgy fél, ahogy kellene, vagy nem akkor, amikor kellene” (Arisztotelész). – Mert nem mindegy, mitől félsz! Ez a gondolat visz közelebb a válaszhoz, a megoldáshoz.
„Szolgáljátok az Urat félelemmel és örüljetek reszketéssel!” (Zsolt. 2,11). És itt van a válasz!
„Az emberek félnek, hogy megfulladnak, félnek, hogy egyedül maradnak, félnek a sötétségtől, félnek az Isten ítéletétől, az emberek rosszallásától, az igazságszolgáltatástól, félnek kockáztatni, félnek veszíteni, de félnek nyerni is, mert félnek az irigységtől, félnek szeretni, mert félnek az elutasítástól, félnek ismeretlen helyekre menni, félnek, hogy megöregszenek, hogy meghalnak, félnek attól, hogy őket senki sem veszi észre, félnek az egyedülléttől és félnek az emberektől” (Paulo Coelho). Talán csak az Istentől nem félnek.
Ó, mi nyomorult emberek! Kicsoda szabadít meg minket ettől a tömérdek félelemtől?! – egy másik félelem: az istenfélelem. „Féljed az Urat, a te Istenedet” – ez az ellenszere mindenféle félelemnek. Még a halálfélelemnek is.
Félünk, mert nem tudunk félni – azaz nem jól félünk. Istent kellene féljük egészen másfajta félelemmel: szolgáló, szerető, angyali félelemmel.
Egy férfi feljegyzést készített a félelmeiről. Megfigyelte, hogy félelmeinek szinte a fele olyan dolgok miatt volt, amelyek nem következtek be. A többi félelme saját hibáinak a következményeiből adódott, vagy az egészségével volt kapcsolatos. Kiderült, hogy minden félelmének csak a tizedrésze volt jogos. Azt tanulta meg, hogy az aggódás egyetlen egy dolgon változtat: azon, aki aggódik.
Jeremiás próféta imádsága: „Meghallgattad szavamat: ne fogd be a füled sóhajtásom és kiáltásom előtt! Közeledtél, amikor kiáltottam hozzád. Így szóltál: Ne félj!” (Jer. 3,56-57).
Amikor félsz, kiálts! „Ha segítségül hívod az Urat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok!” (Ézs. 58,9). Ha félelmeid vannak, Isten arra bíztat: kiálts! És ne félj, mert ezt mondja: ő megváltott, neveden szólított, övé vagy. Ezért ne félj.
Ámen.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 18, összesen: 409519

  • 2024. április 22., hétfő

    „Az esperesi szolgálat nem plecsni, nem kitüntetés, hanem lehetőség a szolgálatra.” Beiktatták Kovács Gergely esperest a Budapest-Déli Református Egyh...
  • 2024. április 22., hétfő

    Baráti ölelések, szakmai beszélgetések, keresztyén légkör fogadta a lelkipásztorokat, hittanoktatókat és vallástanárokat a Dunamelléki Katechetikai Tá...
  • 2024. április 21., vasárnap

    Közelebb a teremtett világhoz, közelebb egymáshoz, közelebb az Ige megéléséhez. A Gyökössy Intézet a lelkészeket hívja ki a mindennapok terhei közül. ...
  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.