Ezen a nagyheti istentiszteleten a kakasról fogok beszélni, de valójában nem a kakasról van itt szó, hanem a jelzésről, amit a kakas adott, és a tagadásról, a kitartásról, a hűségről.
A kakas reggelente széthasítja a csendet. Rikolt. A csicsergést talán elkerüli a figyelmed, de a kukorékolást nem.
Legyél éber! Vigyázz! – rikoltja a nagycsütrötöki kakas. Ébredj fel!
Jézus és a leghűségesebb követői, a tizenegy tanítvány énekelt, így mentek ki az Olajfák hegyére, Jézus prófétált, mondott egy fontos mondatot, de a mondatnak a fontosabb része nem az, hogy: megbotránkoztok bennem,... a pásztort megverik, szétszélednek a juhok... Azt már meg sem hallotta egyikük sem, ami a legfontosabb, hogy „miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába” (26,32). Péter fogadkozik:
– Ha mindenki, én soha...
– Sőt meg is tagadsz, azt is lehazudod, hogy valaha ismertél. Még ma éjjel. Nem is egyszer, hanem háromszor. Juttassa eszedbe a kakas, hogy megmondtam.
Péter fogadkozik tovább:
– Ha meg is kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg.
A többi bólogatott.
– Meg kell halnod, de nem most, Péter. Még nem tudod, hogy könnyelműen fogadkozol, de mindjárt kiderül – mondhatná Jázus.
Ne gondold magad túl erősnek. A helyzetek azonnal kihozzák belőled az ösztönöket. És az ösztönök nagyon erősek. Szinte érthető is, hogy véded magad, hiszen senkinek sem kell a lebukás, a meghurcolás. Illetve valakinek mégiscsak kellett.
Várj csak, Péter, hogy történjenek élesben az események. Majd ha félsz vagy fájsz, akkor meglátjuk, ki lakik benned. Jó, ha kiderül előttünk, ki lakik a lelkünk legmélyén. Lehet, hogy sohasem találkoztál még igazi önmagaddal, a védtelen, félénk kisgyerekkel. Pedig már felnőttnek mutat a tükör. A próbák közben átváltozunk! Mi fogunk meglepődni a leginkább azon, hogy mennyire nem azok vagyunk, akiknek gondoltuk magunkat. Szükségünk van a megerősítésre, különben egytől egyig mind elfutnánk. Elég egy kis gyanú, egy jelentéktelen valaki, egy szolga. Egy kérdés. Gyorsan kiderül, hogy mennyire tanítvány Péter és mennyire nem. És a többi is, nemsokára egytől-egyig elfut. Tudja Jézus, hogy akármennyire biztos abban Péter, hogy Ő az Isten Fia, mégis elfut ő is. És mi is elfutnánk mind, egytől-egyig.
Micsoda emberi jelenet!
Főpap udvara: hideg van, ég a tűz. Jönnek-mennek az emberek. Péter elvegyül közöttük. Nincs esélye, felismerik. Fontos éjszaka ez. Péterhez lép egy szolgálólány. Első kérdés (avagy állítás): te is Jézussal voltál?!
Tán a szolgálólány is ott volt, ott kellett legyen, látta Jézust és hallotta valahol, mert együtt látta őket. Nem is kérdi, hanem mondja: láttalak vele. Péter habozás nélkül tagad:
– Nem tudom, mit beszélsz. Nem is értem. Lukács így jegyezte le: Asszony, nem ismerem őt!
Péter azt remélte, hogy elterelődött a gyanú róla. Kiment a kapuba. Leskelődött. Tudni akarta Mestere sorsát. Megint meglátta valaki, egy másik szolgálólány.
Második mondat (ami kérdés):
– Ez a názáreti Jézussal volt.
Ami eddig Péter kiváltsága volt, hogy Jézushoz a legközelebb állt, hogy legbelső tanítványa volt, csakúgy, mintha testvére lett volna, a bizalmába fogadta – ez a kiváltság most egyszeriben hátránnyá, veszéllyé és fenyegetéssé vált Péter számára. Micsoda fonák helyzet! Most éppen attól fél Péter, amire eddig büszke volt, hogy összetartoznak. Nincs visszaút. Egyszer már megtagadta, most újra megteszi. Meg is erősödött az első óta a tagadása:
– Esküszöm, hogy nem ismerem ezt az embert!. Lukácsnál: Ember, nem vagyok!
Nem az vagyok, akinek gondolsz! Sőt az sem vagyok, akinek gondolom magam, mert itt most minden megváltozik. Ez a második tagadás sem volt elég. Teljesen biztos, hogy nem véletlenül tagad Péter, talán emiatt az ismétlés, a bizonyosságért. Most már szinte kénytelen tagadni.
Nem telt el sok idő, „egy kis idő múlva többen az ott álldogálók közül odamentek hozzá”. Harmadik mondat, amiben semmi kérdés nincs, Péter vádként hallja:
– „Bizony közülük való vagy te is, hiszen a beszéded is árulkodik rólad”. Sőt a nézésed is, mert félsz.
Erre Péter esküdözni és átkozódni kezdett:
– „Nem ismerem azt az embert!”
Ebben igazat mondtál. Péter, tényleg nem ismerted Mesteredet, noha vele éltél. Évekig együtt jártátok az országot, együtt éheztetek, gyalogoltatok, az asztalod közös volt az övével, s a párnád is, ha volt egyáltalán párnája. Tanúja voltál csodáknak, gyógyulásoknak, láttad az anyósod felépülését is, ez volt egyike Jézus első csodáinak, aztán láttad Lázárt feltámadottan kitámolyogni saját sírjából, jártál a vizen, ettél a megszaporodott kenyerekből és halakból, te szedted össze saját kezeiddel a maradékot. Bizonyságot is tettél róla, gyönyörűt: hogy Ő igazán Isten Fia.
De nem ismerted. Nem, még te sem ismerted Őt. A vizsgán elbuktál. Mert minden próba, bizony ez vizsga. A kakas csak jel. Kicsengetés. Emlékeztetés, ébresztés.
De Jézus tudta. Lukács szerint hátra is pillantott, szemébe nézett Péternek, és akkor végre leesett neki a tantusz. Azonnal felébredt. Ez rémálom – üzenték Péter arcán a keserű könnyek.
Mert a szavak kimennek és nem térnek vissza. Minden vitának ez a nagy átka. Szavaink a megváltást még súlyosabbá teszik. És Isten Fiának szenvedését is. Ez volt a Mester igazi fájdalma. Ott, abban a pillanatban mintha teljesen fölösleges lett volna minden tanítása. Senki sem értette, senki sem volt mellette. Nincs nagyobb magány a Jézusénál! Egyedül van földön és mennyen. Ez az igazi kereszt! Emiatt nehéz, nem a szegekért. Hanem mert szeret.
Nézzük Péter tagadását: olyan helyzetbe kerül, ahol szinte el sem kerülheti a tagadást. Már az udvarba való belépésekor elbukott. Itt nemcsak annyi történt, hogy szóban ezt mondta: nem ismerem őt! Nem mondhatja utólag, hogy jójó, de gondolatban, a szívemben úgysem hittel mondtam, mert végig hittem benne. Nemcsak szavak ezek és kész! Ha úgysem fontos egy szolgálólány véleménye vagy kérdése, mégis fontosak Péter szavai. Mert Péter maga előtt is letagadta őt. Sőt az egész világ, azaz bárki előtt. Ha ez a szolgálólány úgyis egy senki, akkor Péter senki előtt nem vállalta Jézust.
Nagy bennünk a megfelelési kényszer. Gondolj csk arra, hogy mennyire másképpen beszélsz, amikor a közeliek, és mennyire másképp, amikor az idegenek hallják. Ugye, hogy van különbség? Sőt mennyivel másképpen beszélsz, amikor csak te hallod! Csak te és az Isten még akkor is, ha nem szeretnéd. Ha olyan helyzetbe kerülsz, már nem a meggyőződésed szerint beszélsz, hanem úgy, hogy elfogadjanak. Kanyarítasz. Ha az a fontos, hogy elfogadjanak, nincs esélyed, meg kell tagadnod azt, akiben hiszel. Bármit megtagadnánk adott helyzetben. Magunkat is.
A kakasnak nincs szerepe a tagadásban, csak jelzés. De a kakas az egyedüli, aki engedelmeskedik, aki a helyén van, aki azt teszi, amit éppen tennie kell. Aki alszik, „az nem is tud semmit, és nem is lát semmit. Az vak és tudatlan. Mert tudás-látás-éberség összefügg úgy, hogy az éberség minden látás és tudás feltétele. Aki pedig vak és tudatlan, az bizonytalan és ingatag és gyáva és áruló” – mondja Hamvas Béla (Scientia sacra).
Péter nem volt felkészülve. Az életünk pedig folyamatos készülődés egyetlen kérdésre. A kérdés rövid, de egy egész élet a válasz reá: mi az a határ, ameddig elmész, ameddig vállalod, mi az, amit feladsz érte, vagy az, amiért feladod őt?
Emiatt is ébresztgette azelőtt őket, és minket is Jézus: „Virrasszatok velem”. Ezért nincs nagyobb magány a Jézusénál, amikor még Péter sincs mellette, senki nincs ott. A 22. Zsoltár írójára igaz, amit mond, hogy Istenem, te mindig meghallgattad az imádságot, amikor Izráel kérte, hogy segítsd meg őt. Krisztusról szól a 22. Zsoltár, de tudja Jézus, hogy most az egyszer nem fogja meghallgatni, nem siet a segítségére, nem menti meg az ordító oroszlánként viselkedő embertől, a kutyáktól, akik körülvették őt. Úgy tettek az emberek ezzel a tiszta lélekkel, hogy odáig jutott, hogy azt mondta: „féreg vagyok és nem ember”. Talán a férgek becsületesebbek.
Fokozhatatlan az a magány, amit a megváltásban átélt az Isten Fia.
De nem emiatt sír Péter. Hanem mert nincs mondanivalója, egyetlen szava sincs, csak sírnivalója maradt. Egyszeriben rádöbbent a dolgok lényegére. Weöres Sándor egyik versében azt mondja, hogy mi többnyire csak a szőnyeg visszáját látjuk. És Péter abban a pillanatban mintha megpillantotta volna a szőnyeg színét is.
Az éberség nem egyenlő az ébrenléttel. És szavaink sem csupán szavak. Isten is szavak által jön ma hozzánk ebben az üzenetben. Szavakban van a szeretet is, meg a tagadás is. Meg a bizonyságtétel. 
„Legyetek tehát éberek, és szüntelen könyörögjetek, hogy legyen erőtök kimenekülni mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt” (Lk. 21,36).
Ámen.