Mint még oly sok este, Húsvét előtt néhány nappal újra asztalhoz ül Jézus a tanítványaival, akik nem tudják, de érzik, hogy rendkívüli este ez… ennek az estének történetéből két mozzanatra szoktunk emlékezni: az egyik, hogy „vette a kenyeret”, a másik, hogy „a poharat is vette, miután vacsorált”… Pedig van egy harmadik mozzanata is ennek az estének, éspedig, hogy „ vette a kendőt és a tálat, körülkötve magát”…

Jézus beszédeiben gyakran helyet cserélnek a szavak. „Elsőkből lesznek utolsók”, „aki közületek nagy akar lenni, az legyen mindeneknek szolgája”… „Kis lak áll a nagy Duna mentében” – ez a kis lak több helyet foglal el az emberi szívben, mint a nagy Duna…
A „kis” szó egy másik szóra utal: az alázatra, amely most éppen fölemelkedik az asztalvégről, s szégyenpír és megszeppenő tekintetek kereszttüzében megindul a törlő és tál szolgálata, és saját keresztje felé…
„Jézus halála élesen két részre különül – mondja Pilinszky János. – Az egyik rész a BÚCSÚ liturgikus szépsége – a másik a KERESZT éjszakája”. Ennek az utolsó estének története a földi valóságot az örök élet időtlenségébe emeli. A véges ember és a végtelen Isten drámájának vagyunk tanúi.
„Mindvégig szerette őket” – szívet szorító, megrendítő ez a MINDVÉGIG: akkor is, amikor agóniájában alusznak mellette, akkor is, amikor szétfutnak, és csak egyedül János áll a keresztnél… Minden szava és cselekedete a MINDVÉGIG való szeretetéről beszélt. – EZT a Jézust akarja Júdás elárulni…

Jézus mindig meglepetésszerűen cselekszik, szavai, tettei mindig váratlanok. Egyetlen tanítvány sem volt hajlandó elvégezni a lábmosás megalázó szolgamunkáját, inkább mosdatlanul kezdenek asztalhoz ülni… És akkor váratlanul feláll valaki az aszatalvégen.
Micsoda alázattal, gondoskodó szeretettel lát hozzá és végez el mindent saját két kezével a drága Mester…
Ez a feladat rabszolgamunka volt, zsidó szolga nem is végezhette. Botránkoztató, példa nélküli, hogy a Mester teszi meg… Ő mossa saját alkotásainak lábait (Szíriai Efrém).
Ez több, mint egyszerű szolgálat, ez isteni üzenetet hordozó példa. Lábainkhoz lehajolva EGZISZTENCIÁNKAT mossa…
Mert az önként vállalt kereszthalálig szeretett minket. Ez a történet az Evangélium SZÍVÉHEZ vezet: a kereszthalálhoz, amire Jézus készül, amelyhez elválaszthatatlanul kapcsolódik feltámadása és megdicsőülése.

Jézus tette ellentmond minden szokásnak, ellentmond a józan észnek. Érthetetlen, megütköztető cselekedet. Csakúgy, mint kereszthalála… Pál így mondja: a kereszt szkandalon, megütközés, botrány és bolondság azoknak, akik nem hisznek!
Sem a keresztet, sem a lábmosást nem lehetett végbemenetelük pillanatában megérteni, csakis a Húsvét fényében. A Húsvét a kulcs az Evangéliumhoz!
Péter még nem érti, s ezt Jézus elismeri. Ezt a történetet a Nagypéntek és a Húsvét fogja neki megmagyarázni, mert ehhez húsvéti hit kell! Péter elszántan tiltakozik: az én lábamat semmiképpen nem mosod meg, soha! A megmosatás által kerülnek Urukkal sorsközösségbe a tanítványok, tehát ez ellen a sorsközösség ellen tiltakozik tudatlanul Péter…
Visszahőkölve kibuggyan belőle: Te Uram, az enyémet? Nem tudom rólad elképzelni. Inkább úgy kellene, hogy én a tiedet.
Talán előfordult már, hogy egy baráti vacsoránál ülve kiderült, hogy nincs víz az asztalon. Titokban mindenki azt reméli, hogy majd valaki feláll és végre hoz vizet. Iszonyú szégyen az, amikor a vendég áll fel vizet hozni.
A Mester áll fel vizet önteni a lábmosó tálba… Ezt az égető szégyent érzi Péter, amikor az ő lábára kerül a sor. Jézus nem kéri a szolgálatot, hanem cselekszi… Egy pillanat alatt az élet, a társadalom kivetettjeinek sorstársává, testvérévé válik. Nemcsak gyógyított, nemcsak vámszedők és bűnösök asztalát, de a megalázó munkát is megszentelte!
Péter nem is volna Péter, ha nem tiltakozna… Hogy az ő izzadt, poros lábait az Uraknak Ura mossa?! Ő nem akarja megalázni Jézust azzal, hogy ilyen tettet az ő részéről elfogadjon. Képes lenne bármire, csak most ne kellene odanyújtania piszkos lábát…
De Jézus nem dicséri meg Péter tiszteletből fakadó tiltakozását, le is korholja: „Ha meg nem mosom a lábadat, semmi közöd sincs énhozzám”. – Félelmetesen hangzik.
Most még nem érted, Péter, most csak annyit látsz, hogy térdelek előtted, de hadd mossam meg lábaidat, mert csak így leszel alkalmas arra, hogy te is megmosd a másokét. Tudd meg, hogy ha az én tanítványom vagy, neked is le kell hajolnod.
Tanuld meg, hogy csak a szolgálat által lesz közöd hozzám. Hiszen azért jöttem, hogy szolgáljak, és bennem meg kell látnod az Atya szolgáját. Értsd meg, hogy mindig abban szeretlek titeket, amit veletek cselekszem. Elmondom, mielőtt elvégeztetne, hogy amikor majd meglesz, higgyétek, hogy én vagyok. Megrendülésetek mélypontján is higgyétek!!
Ezt most még nem értitek. De el fog jönni az idő, amikor rádöbbentek: hogy én vagyok. Hogy én KI vagyok…

A lábak megmosásához hatalom kell! Mert az alázatban, a lemondásban van a nagyság. Ezt kell megtanulnunk az élet iskolájában. A szeretet: lemondások gyakorlása a végső, a teljes lemondáshoz, önmagunk átadásához.
Megy körbe Jézus a tállal, derekán a kendő, mossa a lábakat, mind a huszonnégyet… a Júdásét is… Noha Júdás szándéka ismert Jézus előtt. Júdás tragédiája az, hogy nem változott meg ettől a lábmosástól.
Megy körbe a kenyér, kézről-kézre, azután a pohár is, s a nagy csendben egyszer csak megszólal Jézus: ez az én testem.
Micsoda jel, micsoda vallomás… Érezzétek, én vagyok. Ha nem veszitek, semmi közötök sincs énhozzám… Vegyétek, egyétek, hogy legyünk egyek. Én tibennetek, ti azokban, akikhez lehajoltok. AZOK IS ÉN VAGYOK…

Péter elgondolkodik: ez igazságtalanság, ez mindenki feladata, csak éppen a Jézusé nem. És így igaz, csakhogy akkor Péter nem kap semmit abból, ami a Mesteré, akkor „semmi köze hozzá”.
Egy pillanat alatt rádöbben Péter: hiszen ez az EGYETLEN, ami vigasztal, hogy közöm van Hozzá! Sok rossz dolog történhet velünk, de a legrosszabb, ha nincs közünk Jézushoz…!
Figyeld meg az embereket, s meg fogod érteni: megmosatásra, megtisztulásra van égető szükségük.
Akkor Péter, a rá jellemző péteri lelkesedéssel ismét átesik a másik végletbe. Teljesen mossál meg…
Péter, Péter… Ha világosságban jársz, nem fogsz bepiszkolódni. Mert a fény az egyedüli, amit nem lehet bepiszkolni. És „Én vagyok a világ világossága”… Én vagyok a mennyből aláívelő fény, mely sokak tekintetét ég felé emeli. Péter, ha engeded, hogy a lábadat megmossam, tiszta fehér leszel, miként a hó… (A megmosatás: katarzis).
Jézus előre lát, túlnéz ezen az estén, melyet tanítványainak ajándékoz… Az élet és halál küszöbén áll, élete utolsó óráit is szolgálattal tölti, ennyire szerette övéit mindvégig…
„A világ a szeretet őrületében született” – mondja Simone Weil.
Nekünk, mai tanítványoknak is meg kell tanulnunk, hogy a megértést megelőzi az engedelmesség. Ha Ő, az Úr és Mester megmosta a tanítványok lábait, milyen jogcímen vonom ki magam a szolgálat, a lehajlás alól?
Jézusnak olyan nevet ajándékozott az Atya, amely előtt minden térdnek meg kell hajolni. Önként – vagy kényszerből.
És egyszer majd megértünk mindent. Ez ígéret. Addig be kell érnünk azzal, hogy utólag fog megvilágosodni minden. Ez az új lecke mai tanítványoknak… Onnan fog meglátszani, hogy tanítvány vagy, hogy a nálad kisebbnek szolgálsz. Értitek-e? – kérdezi Jézus. Amit tettem: példaadás, minta, útmutatás. Az én tetteim meg kell jelenjenek a te tetteidben. Nincs olyan szolgálat, amelynek kötelezettsége alól felmenthetném magam… Ez a tanítványnak nem alternatívája, hanem kötelessége.
Pétertől a többi tanítványhoz fordul Jézus, feleletet várva a drámai kérdésre – de ők az evangélium tanúsága szerint végig hallgatnak. Némaságuk azonban nem jelenti a történtek megértését. Eddig hallgattak, meghúzódtak Péter és Jézus párbeszédének árnyékában. Amit Jézus tett, számukra is új, meglepő, felforgató, mint Péternek.
De ez a példa nem egy szertartás ismétlését írja elő, hanem a szolgálatot. Értitek? ez annyit jelent: „Kövess engem”.
És csak akkor vagy tanítvány, ha követed Őt. Ha nem vagy hajlandó minden áldozatot meghozni, van-e értelme annak, hogy őt Úrnak és Mesternek nevezed?
A követéssel, a szolgálattal nem felebarátodnak tartozol, hanem Jézusnak!
Miért teszünk meg mindent, csakhogy ne kelljen engedelmeskedni?...
Ezen a vacsorán Jézus különös módon nyitotta meg önmagát. Testét, vérét, halálát. Mert az ő lényét nem élettörténetéből, hanem halálának történetéből lehet megérteni. Nem az evangéliumok magyarázzák halálát, hanem halála magyarázza az Evangéliumot…
Júdás nem előzte meg őt. Mire a Sátán megnyerte magának Júdást, Ő már átadta magát. Jézus eléje megy az eseményeknek.