Kicsinyke fény
Gyülekezetünkben egy szép vasárnap délelőtt a gyermekeknek olvastam egy rövid, ám érdekes történetet. A világosságról szólt, amelyet egy picinyke fény adott az embereknek.
Íme a történet:
A „világ egyik sarkába” beférkőzött a komor, hátborzongató, áthatolhatatlan, hideg sötétség. Bénítóan áradt szerteszét, megfagyasztva maga körül mindent, ami akár csak egy kis meleget is adott. Ebben a nyomorúságban egyszer csak feltűnt egy picinyke fénypont. Kicsi volt és gyengécske, de fénylett. Egy arra botladozó meg is jegyezte: – A világ végénél jobb helyet is kereshettél volna, hallod-e!
- Miért? – rebegte a kis fény. – Világítok, mert fény vagyok. Nem azért világítok, mert el akarok érni valamit, hanem azért, mert ez boldoggá tesz…
A komor, hátborzongató, áthatolhatatlan, hideg sötétség ekkor fogcsikorgatva, minden hatalmas erejét bevetve támadt rá a kis fénypontra. Akárhogy is erőlködött azonban, tehetetlennek bizonyult a picinyke sugárral szemben!
Eddig a történet.
Gondoljunk bele, hogy fizikailag lehetetlen egy világító fényforrást kikapcsolás vagy agresszív mozdulatok nélkül működésképtelenné tenni! Akármilyen kicsi helyen is világít, ott midig világosság van, ameddig ki nem merül az energiaforrás.
Valamiképpen mi is hasonlítunk a történet szereplőihez. Vajon a sötétség foglyai vagyunk még? Vagy az arra járó emberre hasonlítunk, aki csak kérdezni tud? Kívánom, hogy legyünk inkább mi a kis fényforrás, akit a halál sem választhat el az életet adó energiaforrástól: Jézus Krisztustól!
Forrás: Kötőjeles történetek
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.