Bemutatkozás
A Gratis zenekar és Csoport szeretettel és tisztelettel tudatja minden kedves érdeklődővel, hogy ezennel befejezte pályafutását. Köszönjük mindazoknak akik a szolgálatunk mellé álltak mind anyagilag mind pedig imádságos lelkületükkel! A zenekar többsége tanulmányi okok miatt volt kénytelen a zenekarból elmenni. Közös megegyezéssel a tagok többsége kijelentette 2002 augusztus 28-án, hogy a Gratis zenekar eddigi pályafutását befejezte és ezzel lehetőséget adott egy újjabb zenekarnak mely hasonló célokkal és tervekkel alakult meg.
A Gratis zenekar 2002 augusztus 28-án bomlott fel a zenekar tagjainak közös megegyezésével. A turné során kapott és tapasztalt áldásokból mindenki feltöltődve indulhatott neki az új tanulmányi évnek. Köszönetet mondunk Istennek, hogy lehetőségünk volt számos helyre elvinni a könnyűzenén keresztül Isten üzenetét. Bemutatkozni most egy teljesen új csapat (teljesen új formáció) fog melynek változatlan "menedzsere" Kustár Attila aki a Gratis zenekarból lehet számotokra ismerős.
Nos az új zenekar nem Gratis néven hanem egy teljesen más néven fog szolgálni országszerete csakúgy mint a Gartis, tehát várhatóak megint Gratis méretű koncertek (egy kicsit más stílusban - rockosabb ) , fesztiválok és turnék. Ami azt jelenti hogy DICSŐSÉG ISTENNEK MEGSZÜLETETT az utánpótlás!!
A zenekar tagjai a Debereceni Egyetem Konzervatóriumának hallgatói.
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.