Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Böjt 1. vasárnap

Zimányi József
Egy orosz katona 30 napos böjtje
Egyik este meglátogatta a közösségünket egy asszony, akit addig még nem láttam a gyülekezetünkben. Nem tudom megmondani, hány éves lehetett, de rendkívül szomorú volt az arca, olyan volt, mint egy mozgó szobor. Földig érő fekete télikabátban jött, szó nélkül leült, és amikor vége lett az istentiszteletnek, szó nélkül el akart menni. Megállítottam, és mondtam neki, hogy nekem tudnom kell mindenkiről, aki közénk jár, a rendőrség mindig faggat engem, és nem mondhatom, hogy nem tudom, kik vannak jelen. Némi habozás után ez az asszony elkezdett magáról beszélni. Egy hosszú beszámolóba kezdett, ami azonban minden jelenlevőt megdöbbentett. Elmondta, hogy ő már fiatal lányként bemerítkezett, és nagyon boldog volt Istenében.
Hamarosan jött Sztálinnak az a rendelete, amely a lelkészek kiiktatásáról szólt. A lelkészek választhattak: vagy világi beosztást kapnak, vagy ateista agitátorok lesznek. Az ő prédikátoruk megtagadta hitét, és vállalta, hogy agitátor lesz. Századosi rangot kapott, jó fizetést, és a falujában maradhatott egy feltétellel.
A feltétel az volt, hogy a kis közösség minden tagjához, aki bemerítkezett, oda kellett mennie, és megmondani, hogy: "Hazudtam nektek, egy szó sem igaz a Bibliából. Mese minden a túlvilágról, meg kell mindent tagadni." Őt, a 16 éves lányt is meglátogatta prédikátora, és azt mondta: "Hazudtam neked, félrevezettelek, semmi sem igaz abból, amit mondtam, és ami a Bibliában van". El lehet gondolni, hogy milyen hatást tett ez a kislány nyiladozó lelkére, amikor még nem volt különösebben szilárd kötődése az Úr Jézushoz, csak a gyülekezeten és a prédikátoron át volt Isten felé kapcsolata. Erre a romboló beszélgetésre megfagyott benne minden! Nagyon elbizonytalanodott, és eltávolodott Istentől.
Később férjhez ment, és a házasságából született egy kisfia, aki nem volt egészséges. A gerincéhez volt nőve egy porcos, húsos kinövés, amit teknősbékapajzsnak nevezett az asszony. Egyetlen orvos sem merte vállalni, hogy eltávolítsa. A csecsemő állandóan csak sírt és sírt. Nem tudta rendesen pólyázni sem, hanem lepedőben tartotta, és lepedőből lepedőbe gurítgatta, úgy tudta csak tisztába tenni. Látszólag megszokta már, hogy gyermeke annyit sírt, mégis lassan felőrölte az idegeit gyermeke szenvedése.
Egy napon beállított hozzá egy orosz katona és megkérdezte, hogy ő-e az az asszony, akinek egy torzszülött gyereke van? Meg akarta nézni a gyereket. Miután látta a gyereket, szó nélkül elment. Nem mondta meg, hogy miért jött megnézni. Az asszony nem értette ezt a látogatást, azt gondolta, hogy kíváncsiságból volt az egész. Mindenesetre igyekezett elfelejteni, és nem gondolni rá.
Aztán 30 nap múlva a katona megint eljött hozzá. Nehezen ismerte meg, mert csak csont és bőr volt. Megkérdezte tőle, hogy mi van a kisfiúval?
Akkor én, mondta tovább az asszony az élete történetét, megdöbbenve a katona látogatásától is, és még az egészen friss, éjszakai élmény megrendítő hatása alatt állva, elmondtam a katonának, hogy mi történt. Az történt ugyanis, hogy nagyon sírt a gyerek éjjel. Annyira ordított, hogy még neki, az anyának is feltűnt, szokatlan volt, pedig már a gyerek síró hangját is megszokta. Odament hozzá, hogy másik lepedőbe tegye, és ahogy átgurította a gyereket, levált a teknősbékapajzs a gyerek hátáról. Egy gyönyörű szép, tiszta, egészséges hátú kisfiút vehetett a karjába. Bevezette a katonát a szobába, és megmutatta neki. A katona ekkor felfedte itt jártának okát, és elmondta, hogy 30 napja, amióta itt volt, azóta böjtölt, s csak éppen annyi kenyeret és vizet vett magához, hogy a gyakorlat alatt a puskát tartani tudja. De tegnap este azt mondta az Úrnak, hogy már nem bírja tovább a böjtölést, ha nem hallgatja meg az Úr, nem böjtöl tovább. De lám, az Úr meghallgatta!

Ahogy az asszony ezt megtudta, hogy az Isten imádságra gyógyította meg a gyermekét, megmozdult, kinyílt szívében valami. Megindult a lelke gyógyulása is, előjött a régi emlék, ismét keresni kezdte az Urat, elkezdte hinni és félni az élő Istent! Ennek az asszonynak az élete példa arra, hogyha valaki csak a közvetítő emberekkel és a gyülekezettel van kapcsolatban, és nem közvetlenül Jézussal, akkor nagyon könnyen elveszíthet mindent.
Ez a történet példa az ima és a böjt kapcsolatára, és a lemondás áldásaira.
Forrás: http://www.vargamakai.com/zjteknospancel.html

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 16, összesen: 176322

  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...
  • 2024. április 04., csütörtök

    Folytonosság és változás, külső tényezők és személyes hit, individualizmus és felekezeti elkötelezettség, ébredés és szekularizáció teszik sokszínűvé ...
  • 2024. április 03., szerda

    Messze megelőzve korukat, épp negyven éve kezdtek gyülekezetépítésbe egy panelvárosban Szénási János és felesége, Gazda Klára lelkipásztorok, akikkel ...