Az Úr szolgálatában
Tóth Sándor vagyok, régebbi nevem: Tóth Kása Sándor. Negyedik gyermekként születtem, apánk csendőr tiszthelyettes volt, viszonylag korán ment nyugdíjba. Születésemkor legidősebb testvérem már teológus volt Budapesten. Édesanyánk varrónő volt, tőle tanultam meg még óvodás koromban könyvünk összes énekeit, nagyon szépen énekelt. A református iskola tanulója voltam, két nagyobb testvéremmel együtt. A helyi katolikus gimnáziumban folytattam a tanulást, ott is érettségiztem.
Érettségi után önként mentem katonának, szerettem volna katona lenni. Az ott hallott sok káromkodás azonban visszariasztott és szüleimet arra kértem, hogy keressenek olyan helyet, ahol nincs káromkodás. Isten segítségemre sietett, mert olyan csapatba kerültem, ahol a századparancsnok katolikus teológus volt. Felvettek a budapesti teológiára, de otthon még három óvodáskorú gyermek volt, így kereseti lehetőség után kellett néznem. Isten megsegített, mert Csekey professzor úr révén tanítványokat vállalhattam /német, francia nyelv/. Öt nyelvet tanultam, mind az ötnek hasznát vettem. Az Úr cigánytanítványokat is irányított hozzám. Igen gyakran pótvizsgákra készítettem fel gyermekeket, de tanítottam gyorsírást is.
Történt egyszer, hogy Baján voltam legációban, én prédikáltam a gyülekezetnek. Hazafelé esett az eső, megáztam, és megbetegedtem. Hamarosan tüdőcsúcs-hurutot mutatott ki a vizsgálat. Valami ügyetlen szervezés kapcsán olyan ágyban kaptam helyet a Ráday Pál Kollégiumban, ahol előttem Tihanyi Károly TBC-s teológus társam feküdt. A betegséget megkaptam, de nemcsak én, hanem összesen öten. Tihanyi Károly és még három beteg teológus társam meghalt. Nagy Ákos, a baranyai esperes fia is velem együtt betegedett meg, ő halt meg Károly után másodikként. Orvosom, dr. Vásárhelyi Katalin tüdő szakorvos, az erdélyi püspök lánya kezelt sikeresen, amikor még nem volt Penicillin. Hat hónap múlva felgyógyultam. A betegség nyomait a tüdőmben most is őrzöm, de az Úr megtartott engem valamire – Ő tudja, hogy mire. Valami feladatot még bízott rám.
Ebben az időben betegedett meg a sárkeresztúri lelkész is, emiatt a Püspöki Hivatal kisegítő segédlelkészt igényelt. A választás rám esett. Megvallom, hogy a válogatásban szempont volt az is, hogy Csekey professzor falusi étellel akart engem felerősíteni a tüdőbetegség után. Sárkeresztúron ismertem meg a református leánykör vezetőjét, Horváth Erzsébetet, aki később a feleségem lett.
Sárkeresztúr községben éltem át a háborút, a háztól-házig folyó küzdelem szemtanúja voltam. Egy udvari pincében találtunk menedéket, ott volt a menyasszonyom is.
Egy éjjel nagyon sűrű gránáttűz zúdult ránk, akkor átnyújtottam jobb kezem az ott fekvő emberek feje fölött, megkerestem Erzsike kezét, és így imára kulcsolt kézzel vártuk a biztosnak látszó halált. A halál késett, mi pedig elmondhattuk, hogy a kézfogót is megtartottuk a gránáttűz alatt. Attól kezdve mindig így – összekulcsolt két kézzel – imádkoztunk. Hála az Úrnak, a háborút sérülés nélkül éltük át.
Vége lett a harcnak, a halottakat eltemettük, a fogságba esetteket sóhajtozva vártuk, én pedig Fótra kerültem azzal a megbízással, hogy vezessem a helybeli földműves fiúkból létrejött népfőiskolát.
Egy éven át voltam iskolaigazgató, aztán kaptam kirendelő levelet Gyöngyösre, a mátraházi lelkészüdülőbe. Első dolgunk volt a fel nem robbant gránátokat a Mátra hegyoldalain összeszedni, halomba rakni. Gyöngyösről a tolna megyei Tengelicre szólt a kirendelő levél, itt helyettes lelkészként kellett szolgálnom. Egy év múlva megtarthattuk a lakodalmat.
1947. november 26-án H. Nagy István, sárkeresztúri földműves, presbiter, országgyűlési képviselő udvarán falusi lovas kocsi állt utasait várva. Megjöttek az utasok: Tóth Sándor Nagybók község református lelkésze és ifjú neje: Horváth Erzsike. H. Nagy István a gyeplőt tartotta és így szólt: „Erzsike, ha erről a kocsiról leszállsz, úgy kell szólítani téged, hogy tiszteletes asszony. Hozzád szólok először. Községi tisztviselő vagy, sokat kell emberekkel bajlódnod. Én téged mindig úgy láttalak, hogy mosolyogtál. Kívánom, hogy mint papné is mindig mosolygós légy egy életen át.” Nejem megfogadta a jó tanácsot. Mindig és mindenkire mosolygott. Mikor 2002-ben egy őszi délelőtt halva találtam őt, akkor is, holtában is mosolygott. Szép élete és szép halála volt. Hála Istennek, hogy megkímélte őt a kíntól és szenvedéstől.
Etyek választott meg aztán lelkészül, de én vittem az ifjú papnét is, sőt hamarosan megérkezett Erzsike leányunk is l948-ban. A feleségem nehezen szülte meg őt, én az ő vajúdása alatt tértem meg igazán Istenhez. Jézus ekkor vált személyes Megváltómmá. Ekkor megerősítést kaptam arra, hogy a legfontosabb munka a lelkipásztori hivatás, és tudtam hálát adni azért, hogy Isten erre a pályára irányított.
Még néhány etyeki esztendő és megjött a második papkisasszony: Kati. Ő már vajszlói illetőségű, sőt néhány röpke esztendő után csányoszrói. Miként az unokák, a dédunokák is csányoszróinak vallják magukat, jól van ez így. Isten megáldotta frigyünket. Két lánygyermekünk révén (egyik óvónő, a másik tanárnő lett), az Úr négy unokát és hat dédunokát ajándékozott nekünk.
Sokszor volt megélhetési gondunk. Isten azonban adott nekem munkát, és elegendő fizetséget ahhoz, hogy a családom ne nélkülözzön. Állami gazdaságban dolgoztam arató munkásként, nyár kezdettől szeptemberig, az aratás végéig. Kitüntetést is kaptam, mint élmunkás az aratók között. Egy budapesti evangélikus lelkész is dolgozott velem.
Egy alkalommal hivatalos útra mentem Vásárosbécre, Köpeczy Boócz Endre volt lelkészhez. Sajnos nem értem célhoz, mert a vihar eldöntötte a motoromat. A vállam sérült meg. Isten azonban nem hagyott magamra. Egy üres mentőautó jött arra. Pécsre vitt, ahol helyrerakták a vállamat. Nem volt több balesetem, Isten vigyázott rám az útjaimon.
A szívem rendetlen működése miatt nyugdíjba kellett mennem 2002-ben, azóta időnként kisegítő lelkészi munkát végzek, amíg Isten engedi.
A családomat arra kértem, hogy a hamvaink felett ez a felirat legyen olvasható: „…Bárki látja őket, felismeri, hogy ezt a népet megáldotta az ÚR.” (Ézs 61,9).

Pécs, 2007. június 17.
Tóth Sándor
református lelkész