NŐI BIBLIAÓRA
Gyülekezeti teremben, szerdán 9-11-ig
"Régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy részt vegyek gyülekezetünk valamelyik kisebb közösségének munkájában. Aztán amikor nyugdíjas lettem, a gondolatot elhatározás, majd tett követte. A szerdai női bibliaórát választottam. Az első alkalommal kis szorongással indultam el, vajon hogy fogadják majd az újoncot a régen odajárók. Nagyon kedvesek voltak, bár éreztem rajtuk is a kíváncsiságot, vajon ki az új ember, hogyan fog beilleszkedni. Azt már az első alkalommal éreztem, hogy egy valódi közösségbe csöppentem, akik ismerik egymás problémáit és törődnek egymással. A csoport vezetője Szénásiné Klári, aki minden alkalmat azzal kezd, hogy megkérdezi, kivel mi történt az elmúlt héten, megbeszéljük, a hiányzókkal mi lehet, nem beteg-e valaki, nincs-e segítségre szüksége. Ezek a bevezető beszélgetések aztán sokszor kicsit hosszúra is nyúlnak, mert mindig akad valami megbeszélni való, sokszor bizony baj és probléma is. A családias jelleget mutatja, hogy megünnepeljük egymás névnapját is. A névnapos, Nárainé Eszter jóvoltából a tábla csoki mellé egy személyre szóló igét is kap. Eszter nem csak a névnapokról gondoskodik, de ő a csoport lelke, szervezője. A csoport minden tagja aktívan kiveszi részét a gyülekezeti alkalmakból, ha segítségre van szükség, rájuk mindig lehet számítani.
Magát a foglalkozást énekkel szoktuk indítani. Sok új éneket tanulunk az Ó és Új énekek könyvéből és kinek-kinek elénekeljük kedves énekét. A bibliaóra témáját előre meg szoktuk beszélni, hogy mindenki el tudja olvasni otthon az adott bibliai szakaszt. Megbeszéltük például a Jelenések Könyvét, legutóbb Ézsaiás Könyvével foglalkoztunk. Az adott szakasz elolvasása után Klári elemzi az olvasott részt, majd mindenki elmondhatja saját véleményét, benyomásait. Van olyan is, hogy egy-egy órára önállóan készült valaki és az ő elemzése alapján beszélgettünk aztán az igeszakaszról. A foglalkozásokat mindig imaközösséggel zárjuk, ahol betegeinkért is imádkozunk, és megköszönjük Istenek az Ige által nyújtott lelki épülést. Mindannyian azzal a jó érzéssel térünk haza, hogy jó a gyülekezet közösségéhez és ezen belül egy családias kis közösséghez tartozni." Lovas Margit
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 21, összesen: 182472