Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

A Protestáns Téka című diákújság megvalósulási tervezetét a 2006. március 10-én fogadta el a KRE-HTK Kari Tanácsa. A teológus hallgatók maroknyi csoportja által előterjesztett újságterv rövid kivonata a következő:

Célunk a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar hallgatóinak nevében, egy olyan egyetemi (kari) újság létrehozása, melynek segítségével bemutathatjuk a magyar református szellemiség jövőt megtartó értékeit és küldetését. Mindezzel példát mutatva a református és a nem református fiatalok számára, akik a jövő nemzedékét alkotják. Az újság elsősorban a Teológia falain kívüli református fiatalságot célozza meg, hogy végre kitáruljon a Teológia kapuja a gyülekezetek felé, és egymást segítve, erőinket összefogva építsük a közös jövőnket. E cél elérése érdekében alapított Protestáns Téka című egyetemi diákújság alapjait fektettük le az alábbiakban:

Az újság céljai:
 Megjelenésével mindenható Istenünket szolgálni.
 Missziói és evangelizációs feladatok teljesítése.
 Olyan tartalmi mondanivaló közlése, amely nemzetünk lelki és szellemi épülését, valamint megmaradását szolgálja.
 A református szellemiség, a református szellemi tőke szélesebb körben való bemutatása színvonalas, de közérthető módon.
 Bemutatni a diákság életét, mindennapjait, a leendő lelkipásztorok és vallástanárok személyiségét.
 Lehetőséget biztosítani a teológus hallgatóknak írásaik megjelentetésére.
 Egy olyan újság létrehozása, amely egyszerre jelent kikapcsolódást és a hivatásban való elmélyülést, ami egyszerre tudományos és ismeretterjesztő, hogy az olvasóközönség minden rétegéhez szólhasson.
 Más református felsőfokú intézmények diákjaival való kapcsolattartás, egy szellemi híd kiépítése. Az intézmények kiadványainak egymás közötti megismertetése, elérhetősége.
 A diákság informálása az aktuális teendőkről, hírekről, programokról.
 Tartalmas és színvonalas újság elérhető áron.

A jogi feltételek miatt egyetemi újságként jelenik meg a lap, ezért bárki írhat cikket az Egyetem hallgatói közül, de mind az alapítás, mind a működési feltételek (pl. a Szerkesztőbizottság) a Hittudományi Karhoz köthetők.
Az újság, a szükséges előkészületek miatt, várhatóan a következő szemeszterben, 2006. szeptemberétől jelenik meg. Terveink szerint egy naptári évben 8 szám fog megjelenni minden szemeszter aktív hónapjában (február, március, április, május, szeptember, október, november, december), az adott hó első hetében. A nyomdai megjelenés mellett tervezzük az Egyetem honlapján való kivonatos megjelenést is.

Az újság "induló- Szerkesztőbizottságának névsora:
Esztergály Előd Gábor (III. évf.), Imre Zita (III. évf.), Nyiscsák Emma (III. évf., vallástanár szak), Csőke János (III. évf.), Kovács Zsolt Levente (III. évf.), Miklósi-Hosszú Ö. Koppány (III. évf.), Stefán Attila (III. évf.).

Hangsúlyozzuk, hogy az újság nem szeretné egyik létező református folyóirat feladatát sem átvenni, sem konkurenciaként fellépni. Megfogalmazva a fent említett célokat, a szerkesztéssel és a tartalom összeállításával egy teljesen új folyóiratot szeretnénk a református és a nem református honfitársaink elé tárni. Nem célunk sem az erkölcsi, sem az anyagi sikerek hajhászása, az újság megjelenésével Istenünket és nemzetünket kívánjuk szolgálni.

2006. március 28.

A Szerkesztőbizottság nevében: Esztergály Előd Gábor
főszerkesztő




























Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...