Hegedűs Béla lett a lelkészi főjegyző Dunamelléken

2016. március 21., hétfő

Hegedűs Bélát választották a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzői tisztségére a kerület gyülekezetei. A presbitériumok hétfő délig küldhették be a szavazólapokat, melyek eredményeit az egyházkerület Választási Bizottsága összesítette március 21-én délután. Az új főjegyző portálunk kérdésére azt mondta: szeretné a kis gyülekezeteket támogatni, valamint biztosítani a lelkészek stabilabb javadalmazását.

Idei lelkész-továbbképzési alkalmak

2016. február 17., szerda

A honlap Lelkésztovábbképzés menüpontja alatt megtalálhatók az idei képzési alkalmak és a jelentkezési lap.

Főjegyzőválasztás Dunamelléken

2016. február 15., hétfő

Hegedűs Bélát jelölték a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzői tisztségére az egyházmegyei jelölő közgyűléseken. A szavazólapokat ma küldi ki az egyházkerület Választási Bizottsága, a presbitériumok a következő hetekben igennel vagy nemmel szavazhatnak a jelöltre.

Elhunyt Molnár Miklós

2015. október 25., vasárnap

Molnár Miklós református lelkipásztor 2015. október 23-án, 86 éves korában elhunyt.
Életéért, szolgálatáért a Budapest Kálvin téri gyülekezet templomában istentiszteleten adunk hálát 2015. november hó 9. napján 12 órakor.

Könyvbemutató a Ráday Gyűjteményben

2015. október 02., péntek

2015. október 13. 18.00

Kevesen vannak bátrak, akik bölcsek is

2015. szeptember 07., hétfő

Hétfő délután megtért Teremtőjéhez Sípos Ete Álmos.

A második félév

2015. augusztus 25., kedd

Kerületünk második félévi lelkésztovábbképzési lehetőségeit közzétettük honlapunk Lelkésztovábbképzés rovatában. Jelentkezési határidő: szeptember 20.

Hegedűs Bélát bízták meg a főjegyzői teendők ellátásával

2015. július 23., csütörtök

A Dunamelléki Református Egyházkerület Elnöksége a korábbi főjegyző, Simonfi Sándor lemondása miatt Hegedűs Béla rangidős esperest bízta meg a főjegyzői teendők ellátásával. A Bács-Kiskun megyei egyházmegye esperese az Egyházkerületi Közgyűlés által kiírandó választásig látja el a főjegyzői feladatokat. A Dunamelléki Református Egyházkerület Székházát és Konferencia Központját megbízással Veres Sándor, a kerület világi főjegyzője irányítja a továbbiakban.

Iskolaigazgatói pályázati felhívás

2015. április 28., kedd

A Vác-Felsővárosi Református Egyházközség pályázatot hirdet a fenntartásában működő Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola intézményvezetői (magasabb vezető) beosztás ellátására.

Az esperesi kollégium közleménye

2015. február 12., csütörtök

Harmadik alkalommal találkozott a Magyarországi Református Egyház Esperesi Kollégiuma 2015. február 8-10. között Berekfürdőn, ahol az esperesi kar csaknem teljes létszámban tudott jelen lenni.

Igazodási pont

2015. február 02., hétfő

Megalakult a Dunamelléki Református Egyházkerület új közgyűlése Budapesten január 28-án, szerdán. A közgyűlés megerősítette a novemberi egyházi választások eredményeit, mely szerint a következő hat évben is Szabó István püspök vezeti az egyházkerületet. Orbán Viktor miniszterelnök levélben köszöntötte az egyházvezetőt, amelyben a többi közt azt írta:„A mai irányvesztett világban szükség van azokra a szellemi és erkölcsi igazodási pontokra, amelyet számunkra az egyház és annak vezetői közvetíthetnek.”

Nyilatkozat a Szerbiai Református Keresztyén Egyházzal kapcsolatban

2014. december 11., csütörtök

Szomorúan és megrendülten olvastam a reformatus.hu tudósítását a Szerbiai Református Keresztyén Egyház legutóbbi zsinatán és zsinati bíróságán történekről.  Igen fájlalom, hogy a számos békítő kísérlet mindeddig nem vezetett eredményre, és jogi eljárásokra került sor.

Még inkább meglepett, hogy a panaszok és vádak közé az én „kitiltásom" ügye is odakerült. Ezúton tudatom minden érintettel, hogy engem sosem „tiltottak ki", mert annak idején is a Generális Konvent megbízottjaként kaptam előbb meghívást, majd elutasítást. Továbbá az ügyben sehol, soha nem tettem panaszt, ez ügyben képviseletre senkit nem kértem, mi több, a kínos helyzetet keresztyéni megbocsátással régen elrendeztük, s azóta többször jártam a Délvidéken.  Ezért érthetetlennek és értelmetlennek látom az úgynevezett „kitiltás" vádként való felemlegetését.

Most is csak arra tudom kérni délvidéki testvéreimet, mint amire mindig is igyekeztem, hogy vitáikat kölcsönös tisztelettel és szeretettel folytassák le. S egyúttal mindenkit arra buzdítok, hogy hordozza imádságában a megbékülést és a jóra való igyekezetet.

„Felőletek, szerelmeseim, ezeknél jobb és idvességesebb dolgokról vagyunk meggyőződve, ha így szólunk is. Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekről és a szeretetről, melyet tanúsítottatok az ő neve iránt, mint akik szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek." (Zsid 6,9-10)

 

Szabó István püspök

2014.december 11.

Egyházkerületi és egyházmegyei választások

2014. december 08., hétfő

Megválasztották a tisztségviselőket a Dunamelléki Református Egyházkerültben. Az egyházmegyék felében – négy egyházmegyében – új esperest választottak Kovács János, Szloboda József, Nyilas Zoltán és Szabó Ferenc lelkipásztorok személyében.

Körlevél

2014. december 08., hétfő

Dr. Szabó István püspök körlevélben fordult a dunamelléki gyülekezetekhez az adományozáshoz kapcsolódó árukapcsolás ügyében

A Budapest-Déli Református Egyházmegye jelöltjeinek bemutatkozása

2014. november 11., kedd

Tisztújítás 2014.

Felajánlás a kárpátaljai gyülekezetek számára

2014. október 31., péntek

55 kárpátaljai parókia számára tudunk vegyes tüzelésű kazánokat vásárolni és eljuttatni.

Bemutatkoznak a jelöltek

2014. október 21., kedd

November végén lezárulnak az egyházi választások, ahol a presbitériumok határoznak arról, hogy kikre bízzák a református egyház vezetését a következő hat évben. A Dunamelléki Református Egyházkerületben a püspöki, a főgondnoki, a lelkészi- és világi főjegyzői szolgálatra is két-két jelöltet állítottak a jelölőközgyűlések. Az egyházkerület választási bizottsága minden jelöltnek lehetőséget adott a bemutatkozásra. Az alábbiakban a nyolc jelölt bemutatkozását olvashatják.

Ökumenikus püspöki egyeztetés

2014. szeptember 03., szerda

A Magyarországi Evangélikus Egyház déli egyházkerülete székházában megtartották idei harmadik találkozójukat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa tagjai, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökei.

Szavaztak a jelöltekről

2014. augusztus 29., péntek

Megtartották az első egyházmegyei jelölő közgyűlést a Dunamelléki Református Egyházkerületben, ezzel kezdetét vette az egyházkerületi, valamint egyházmegyei vezetőségek jelöltállítási folyamata a következő, hatéves ciklusra. A dunamelléki egyházkerület püspöki tisztségére Balla Pétert és Bogárdi Szabó Istvánt jelölte a Vértesaljai Református Egyházmegye jelölő közgyűlése.

A Kálvin Kiadó közleménye a 2014. nyári hittankönyv-kiszállításokról

2014. augusztus 28., csütörtök

A tankönyvekkel kapcsolatos további információk a Kálvin Kiadó, illetve a Református Pedagógiai Intézet elérhetőségein kérhetők.

régebbi hírek >>

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 98, összesen: 2050137

  • 2017. december 11., hétfő

    Jézus azért született a Földre, hogy az elveszett identitásunkat helyreállítsa. A félelem helyett megmutassa a teljes szeretetben gyökerező életet.
  • 2017. december 09., szombat

    A Magyarországi Református Egyház pályázatot hirdet 1 fő részére referensi munkakör betöltésére a Zsinati Hivatal Missziói Irodáján.
  • 2017. december 09., szombat

    Gary Thomas: Megszentelt utak könyvajánló
  • 2017. december 08., péntek

    A Biblia tekintélyének elfogadása feltétlenül együtt jár az igényes gondolkodás feladásával? Az igényes gondolkodás pedig egyet jelentene a Biblia tek...
  • 2017. december 07., csütörtök

    A Bocskai István Református Oktatási Központ a Reformáció 500. évfordulója alkalmából csendesnapot tartott 2017. október 27-én.
  • 2017. december 07., csütörtök

    Bizony, ha megvizsgáljuk hétköznapjainkat vagy akár ünnepeinket, látnunk kell, tele van helyettesítőkkel, voltaképpen pótlékokkal életünk.
  • 2017. december 05., kedd

    Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendező és egykori pályatársa, Békési Sándor teológus voltak a budapesti református teológia vendégei nemrégiben. A rajzfilm...
  • 2017. december 05., kedd

    A reformátorok előtt tisztelegve, s azok nyomába lépve, ünnepeltek az egyházi év kezdetén a Lónyay Utcai Református Gimnázium diákjai és tanárai.
  • 2017. december 04., hétfő

    „Ateistaként éltem az életem, amikor olyan mélységbe zuhantam az alkoholizmus következtében, amelyből nem találtam kiutat. Kilenc öngyilkossági kísérl...
  • 2017. december 04., hétfő

    Isten vágyik hozzánk kapcsolódni, mégpedig a legvalódibb módon. Ő nem maradt meg a távolságtartó érdeklődés vagy bájcsevej szintjén.