Az bölcsesség a szeretet által épít

Prédikátor 1:12-18

1Korinthus 8:1-3

A Prédikátor megint kiábrándult valamiből. Múlt vasárnap az élet hiábavalóságaiból, és azt kereste, ami nem veszendő. Jézustól megtanultuk, hogy valóban ne a veszendőért fáradozzunk, hanem azért, ami örökre megmarad.

Most a Prédikátor abba avat be minket, hogy miután sok ismeretet és bölcsességet kikutatott, elsajátított, rádöbbent: nagyrészt hiábavaló fáradtság volt. Mert hiába a sok ismeret, amit megszerzett, de valami még nagyon hiányzik az életéből.

Mi ez a valami? Ki fogjátok találni. Mondok egy példát. Egy iskolai osztályban, vagy egy munkahelyen van egy nagyon nagy tudású osztálytárs illetve munkatárs. De olyan undok, kibírhatatlan, gőgös, hogy nehezen jön ki mindenkivel. Vajon mi hiányzik az életéből, hiszen a sok ismeret, tudás már megvan? Hát a szeretet, hogy szeresse a többieket. Tanítja őket, kioktatja, ismeretekkel, tudással traktálja őket, de nem szeretettel fordul feléjük.

A gyerekek ismerik a Hupikék törpikék c. mesét. Ebben van egy Okoska nevű törp. Hogy szokott végződni, amikor ő elkezd okoskodni, egyszer csak látjuk, hogy fogják, és jó messzire eldobják. Mert vég nélküli okoskodását nem tudják hallgatni.

A mai társadalmunkat úgy is nevezzük: tudás alapú társadalom, meg információs társadalom. Miért? Mert minden a tudásra, az ismeretekre, az információra épül. E nélkül nem lehet semmire jutni. Ezért tanulunk, ismereteket gyűjtünk egész életünkben. Aki abbahagyja, lemarad. A mi utunk az információs sztrádán vezet.

Csakhogy a Prédikátor, aki a maga korában a legnagyobb tudású embernek számított, azt mondja, hát ez mégis kevés, ha nem tudjuk egymást szeretni.

Pál apostol levelet írt a korinthusi gyülekezetnek. Ott olyan helyzet volt, hogy vitatkoztak arról, meg lehet-e enni egy Jézus követőnek a piacon vett húst. Mert az lehet, hogy egy pogány bálványnak feláldozott háziállat levágásából került a pultra.

Pál azt írja nekik: erről mindnyájunknak van ismerete. Látjuk magunk előtt a korinthusiakat, akik kioktatják egymást, vitatkoznak. Van ismeretük erről. Mégpedig az, hogy nyugodtan meg lehet enni azt a húst, hát mit árthat az. Hiszen a lélek az ami számít, a test nem számít semmit. Teljesen mindegy mit eszünk. És lenézték, kioktatták azt, aki úgy érezte a lelkiismeretében, hogy ő nem tud ezekből a húsokból enni. Megbántották őt. Lenézték. Pál apostol pedig hirdeti nekik Isten igéjét: hát ismeretetek az van. De mit értek vele? Megbántjátok egymást, vitatkoztok.

Nem veszitek észre, hogy az ismeret önmagában felfúvalkodottá tesz, beképzeltté tesz, azt gondoljátok, már valakik vagytok, mert sok ismeretet elsajátítottatok a hitben? Hiszen mindnyájan a kezdetén vagyunk a tanulásnak. Mindig csak a kezdetén. A szeretet az, amivel építeni tudjátok egymást. Az ismeret szeretet nélkül vitává, lenézéssé, gőggé, nézetkülönbséggé, elhatárolódássá lesz. Csak a szeretet épít.

Átéltük már mindnyájan ezt a felsőbbrendű érzést: ez én nálad jobban tudom. Ebben én jártasabb vagyok. Majd én megmondom a tutit. És miközben nagy bölcsen kioktatjuk a társunkat, észre sem vesszük, hogy eltávolodtunk attól, hogy szeressük őt. És már nem építjük az életét, hanem lenyomjuk, lekicsinyeljük, és igyekszünk hozzá képest minél különbnek látszani.

Jézus arra tanította tanítványait, és minket is arra tanít, hogy ne tartsuk magunkat különbnek egymásnál, hanem szeressük egymást, mert mindnyájan testvérek vagyunk, és egy a mi Urunk.

Tegnap a gyerekeim megkérdezték: mi az a horogkereszt. Elmagyaráztam nekik, hogy a nácizmus jele. Akik azt gondolták van egy felsőbbrendű faj. Komoly tudósok dolgozták ki ezt az ideológiát. És ennek az ismeretnek a nevében több millió, általuk alsóbbrendűnek gondolt embert öltek meg haláltáborokban és a harctereken. Hát ezért nem szabad felrajzolni sehová a horogkeresztet. Mert olyan ismeret van mögött, ami nem épít, hanem pusztít. Mert nincs benne szeretet.

Guliver történetében, amikor Guliver elvetődik a tengeren egy idegen országba, ahol apról liliputi emberek élnek, megdöbben, hogy miért tört ki háború. Mert az egyik nép azt állította, hogy a tojást a hegyes végén kell megtörni, a másik pedig azt, hogy a tompa végén. Ebben az ismeretben sem volt szeretet, emiatt mentek egymásnak.

Ismeretünk annyi mindenről van! Ma egy tizenéves többet tud a világról, mint évszázadokkal ezelőtt egy egyetemi professzor. De mit ér az ismeret szerzés fáradtsága, az információs sztrádán a nagy száguldás, ha nem tudok egy jó szót mondani a családomnak, az osztálytársamnak, a munkatársamnak, ha nem bocsátok meg, ha csak magamat akarom többnek érezni mindig a többieknél.

Ha valaki szeret, az ismer igazán. Többször elmondtam már a gyülekezetnek ezt a kedvenc történetemet, most vendégeink miatt megint elmondom, elnézést, akinek már unalmas.

Egy szigeten élt három remete. Az egyházi felsőbbség meglátogatta őket hajóval, hogy ellenőrizzék, az előírásoknak megfelelően élnek-e. Kérdezgették őket, hogy lássák elegendő-e a tudásuk. De nem tudtak semmire válaszolni. Az egyik csak azt tudat mondani: Atya, a másik csak azt: Fiú, a harmadik csak azt: Szentlélek. Jól leszidták őket, és könyveket hagytak ott nekik, hogy tanuljanak, mert ez nulla. Nagy dirrel durral beszáltak a hajóba, és elhagyták a remeték szigetét. Egyszer csak mikor már eléggé eltávolodtak a parttól, hát látják, hogy a három remete a vízen járva közeledik feléjük. Nagyon megdöbbentek, hogy ez miként lehetséges. A három remete csak annyit mondott: ott felejtettétek a köpenyeteket, elhoztuk, nehogy fázzatok útközben. Az egyházi elöljárók nagyon elszégyellték magukat. És megértették, hogy a szeretet tesz igazán nagy csodákat. Ezek a remeték nem sok ismerettel rendelkeztek, de szerették Istent, és még azokat is, akik az imént leszidták őket.

Ha egyszer egy vita közepén eszedbe jut, hogy jaj, hol a szeretet, akkor épülni és építeni fogsz. Ámen.