Hogyan szabadulhatunk meg az irigységtől? (2016.09.18)

A Prédikátor bölcsessége és Jézus példázata is a bennünk lakó irigységre mutat, azt tárja fel. Hogy lássuk meg, és a Szentlélek segítségével tudjunk úrrá lenni rajta.

Tudjátok-e miért ölte meg Káin Ábelt? Mert irigy lett rá. Úgy érezte Isten jobban megáldja testvérét, mint őt. És irigységében meggyűlölte öccsét, és egyszer kint a mezőn leütötte. Ábel vére Istenhez kiáltott.

Miért dobták testvérei legkisebb öccsüket, Józsefet a kútba, hogy élve veszejtsék el? Mert irigyek voltak arra a plusz szeretetre, törődésre, amit apjuktól legkisebbként József kapott. Nem bírták elviselni, hogy nekik kevesebb törődés jut.

Miért ítélték el a farizeusok és a nagytanács tagjai Jézust, Isten emberré lett Fiát? Meg fogtok döbbenni, de ezt olvassuk a Máté 27:17-18-ban „Amikor tehát összegyűltek, Pilátus ezt kérdezte tőlük: Mit akartok, melyiket bocsássam nektek szabadon: Barabbást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak? Tudta ugyanis, hogy Jézust irigységből szolgáltatták ki neki.”

Pedig a per arról szólt, hogy Jézus Isten Fiának mondta magát, ezért ki kell mondani, hogy Istent káromolja. Mindent megmozgatnak a főpapok, hamis tanúkat bérelnek fel, vallatják Jézust, hogy ezt a vádat rábizonyítsák. Úgy tűnik, mint hivatalos vezetők járnak el. És döbbenet. Közben a szívük mélyén egy egészen személyes, kicsinyes, irigy gondolat vezérli őket: Jézushoz mentek az emberek, nem hozzájuk. Jézushoz vitték a betegeiket, Jézust hallgatták, őt követték. Amikor összeültek Jézus ügyében ki is bukott belőlük ez: „Ha egyszerűen csak hagyjuk őt, mindenki hisz majd benne, aztán jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk a helyet is, a népet is.” (János 11:47-48)
Elveszik tőlünk a helyet és a népet Jézus miatt. Irigyek lettek voltak Jézusra. Úgy érezték, nekik nem marad semmijük. Ezért elhatározták: el kell veszejteni őt. Személyes, szívüket maró irigység mozgatta őket, és egyáltalán nem az Isten törvénye iránti nagy buzgóság, amint ezt olyan nagyon hangoztatták.

A Prédikátornak Isten megadta a bölcsességet, hogy az emberek egymás iránti irigységének mételyét meglássa a világban. Hogy mennyire boldogtalanná tud tenni. Akinek van valamije, nem tud örülni neki, mert az idegesíti, hogy a másiknak több van.

A 73. zsoltár egy olyan ember imája, aki őszintén bevallja: „az én lábam majdnem megcsúszott, kis híján elestem jártomban. Mert irigy lettem a kérkedőkre, látva a bűnösök jólétét.” Istennek elimádkozza, hogy mennyire kikészült, szinte belebetegedett, amikor látta, másnak jobban megy a sora, mint neki.

Jézus a szőlőmunkások példázatában is az irigység, az emberi szívben bujkáló sötét árnyát mutatja meg. A gazda jószívűen ugyanúgy egy napi bért ad azoknak is, akik később kezdték a munkát. És milyen nehéz ezt elviselni azoknak, akik végigdolgozták a napot! „Azért vagy irigy, mert én jó vagyok hozzájuk?” Kérdezi tőlük a gazda.

Hogyan lehet az irigységből kijönni? Hiszen ezt a gyötrő, rossz érzést, felfedezzük magunkban is! És milyen károkat tud okozni. Mert akire irigykedünk, azt meg is gyűlöljük, ellene fordulunk a szívünkben. És azután szavainkkal, cselekedettel is akár.

Az irigység gyökere: elégedetlenség azzal, amit mi Istentől kaptunk. Káin is kapott Istentől áldást, de ő kevesellte. József testvéreivel is törődött apjuk, de nekik ez nem volt elég. A nagytanácsot is tisztelték Jézus idejében, de ők többre vágytak: őket is úgy kövessék az emberek, mint Jézust. Nem értették meg, hogy nekik is őt kellene követni, mert Ő az Isten Szentje.

Ki kell jönnünk az irigységből, mert tönkretesz, elveszi a belső békénket, és elsötétíti a szívünket. Erre csak egy mód van, amit a 73. zsoltárban imádkozó emberen keresztül tanít meg nekünk Isten: „Végül elmentem Isten szentélyébe, és megértettem... Ha keseregne a szívem, és sajogna a bensőm, akkor olyan ostoba és tudatlan volnék veled szemben, mint az állat. De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz. senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban. Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!”

Ha Istenre mint legdrágább kincsünkre rátalálunk a szívünkben, akkor nem a másik emberhez fogjuk mérni magunkat, hanem Istenhez. Annak fogunk örülni, amit tőle kaptunk. Nem méricskélünk, hogy az több vagy kevesebb, mint a másiké. Akkor úgy tudunk majd örülni egy kalácsnak, mint más az emeletes tortának. Életünket megköszönjük Urunknak bajaival, hiányaival együtt. A 3-4. századi remeték nagy bölcsessége: ne mérd magad másokhoz soha, akkor békességed lesz. Jézushoz mérd magad. Csak őrá figyelj a szívedben. És megtaláltad a legnagyobb kincset. És nem kell többé irigykedned senkire.