Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Egyházmegyei Ifjúsági Konferencia 2009.

2009. április 4-én került megrendezésre a már hagyományosnak mondható Egyházmegyei Ifjúsági Konferencia (E. I. K.) Sáregresen.
Erre az alkalomra a Mezőföldi Református Egyházmegye minden gyülekezetének ifjúsága hivatalos volt. Az idei konferencia mottóját Kálvintól merítettük, hisz Református Egyházunkban Kálvin Év van: "Szívemet égő áldozatul az Úrnak fölajánlom.-
Vendégszolgálatra a REFISZ (Református Fiatalok Szövetsége) csapatát vártuk, akik zenével, játékokkal és egy előadással készültek a fiatalok buzdítására, hogy szívüket a valóságban is át tudják adni az Úrnak. A kezdő áhítatot Imre Bálint dégi esperes úr tartotta, a sáregresi fiatalok "kezek- című árnyjátéka pedig segítette a lelki ráhangolódást a nap témájára, mely után Drávicz Marika bizonyságtétele és Szűcs Bálint szóló éneke következett.
Testünk felfrissüléséről az egresi anyukák kis csapata gondoskodott, ízletes hot doggal és süteményekkel. A jókedv fokozásához pedig előkerültek a vizes lufik, amik ráadásul kellemesen le is hűtötték a szinte nyárisan jó időben felhevült fiatalokat.
Polgárné Szendrák Edit



Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 10, összesen: 142432

  • 2018. június 19., kedd

    Történelmi mérföldkő a csömöri gyülekezet, de a település életében is a Magvető Házának átadása. A beruházás első ütemében felépült a gyülekezeti tere...
  • 2018. június 18., hétfő

    A mindenkori hatalomnak nemcsak a gyakorlati, konkrét ügyeket kell megoldania, hanem valamilyen eszmeiséget is hitelesen kell képviselnie. Hogyan tud ...
  • 2018. június 17., vasárnap

    Állítása szerint az udvarlásban gyerekes és naiv volt, leendő felesége mégis határozottnak és megbízhatónak látta. A nő viszont saját magát nem tartot...
  • 2018. június 15., péntek

    Zénó Isten élő molinójaként tesz tanúságot hite mellett, amely megmentette őt, a fókuszban ez áll. És ennél jobb reklám nem is kell annak a gondolatna...
  • 2018. június 14., csütörtök

    A gyülekezet köztiszteletben álló prédikátora otthon szülőként áll helyt, akinek esendősége közvetlenül hat gyermekeire. Vajon hogyan birkóznak meg ez...
  • 2018. június 12., kedd

    „Majdhogynem pásztor nélkül való nyáj volt ez a gyülekezet. Már maguk az emberek is lemondtak saját magunkról, havi egy istentisztelet jelentette a le...
  • 2018. június 12., kedd

    Interjúnk Monostori Ferenccel, a Dunamelléki Református Kántorképző vezetőjével a tanfolyamról és az orgonisták mai szerepéről gyülekezeteinkben. A ká...
  • 2018. június 11., hétfő

    Átadták a 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjait. Kiemelt dicséretben részesült egy református diák is, tartásjavító tásk...
  • 2018. június 07., csütörtök

    Érdemes még valaki mással gyorsan újat kezdeni, vagy van esély egy halódófélben lévő házasság újjáélesztésére? Meddig érdemes menteni a menthetőt, és ...
  • 2018. június 07., csütörtök

    Apáczai Csere János-díjat vehetett át Prof. Dr. Szabó András, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára.